Spiró György

KOCCANÁS

(Komédia)

Rendező: TASNÁDI CSABA

Bemutató: 2011. március 26.



Szereposztás


Továbbá
Andrásdi Tibor, Borók Péter, Jakab Attila, Jendrek Zsolt, Kováts István, Sárközi Attila


Zene: CSÓKOLOM ZENEKAR
Zenei vezető: KAZÁR PÁL
Látványtervező: DARÓCZI SÁNDOR
Dramaturg: SEDIÁNSZKY NÓRA
Rendezőasszisztens: FÜLÖP ANGÉLA
Ügyelő: KOVÁTS ISTVÁN
Súgó: KOVÁCS KATALIN




A darab

Hétköznap, kora reggel. A főváros egy forgalmas pontján egy autó belemegy a másikba. A meglehetősen banális esemény valóságos dominó-elvként hat: egyre több autó koccan össze, s a forgalom egy egész napra megbénul. A gigantikus közlekedési vesztegzár alatt ismeretségek és üzletek köttetnek, szerelmek és konfliktusok lobbannak föl és csitulnak el, miközben az egyre szürreálisabbá váló helyzetben felvonulnak a mai magyar társadalom jellegzetes típusai. Szociológiai keresztmetszet, alulnézetben; Spiró György többszörösen díjazott, egyszerre ijesztő, ugyanakkor pokolian mulatságos komédiája napjaink valóságáról.



Galéria


Fotók: Nagy Erzsébet, Karádi Zsolt



Így készült…

WERKli
Készítette: Nyíregyházi Televízió (Szerkesztő, vágó: Olasz Bertalan)



Videó

Koccanás a Móricz Zsigmond Színházban



Kritikák

A TÁTONGÓ MÉLYSÉG KOMÉDIÁJA

A premier közönsége hallatlanul élvezte az előadást. Kacagott a poénokon, együtt élt a játékkal. Spiró György komédiája rólunk szólt, aktuális volt és elgondolkodtató. Tanulságos.

Tanulságos, de nem didaktikus.
A Hungária körút és a Salgótarjáni út kereszteződésében történt közúti baleset modellálása alkalmat adott neki arra, hogy összegyűjtse a mai magyar társadalom megannyi jellegzetes alakját és jellegadó problémáját. Talán túl sokat is markolt.

A mű 2001-2003 között készült, de a benne ábrázolt résztörténetek ma is születhettek volna. A reális alaphelyzetből, a főváros egy forgalmas pontján bekövetkező autós koccanásból kinövő történet idővel teljesen abszurd históriába megy át. A baleset résztvevői között olyan viszonyok képződnek, amelyek alkalmasak az emberi reakciók és viselkedésminták tanulmányozására. A színpadi cselekményhez azonban dramaturgiai szempontból szükséges egy-két figura, akiknek az életalakulása a darab tétje. A Koccanásban ez a két potenciális „hős” a Férfi és a Nő. A nézői elvárás az lenne, hogy ők, minden korábbi ellenszenv, s a körülöttük őrjöngő káosz dacára találjanak egymásra, legyen valami emberi az embertelenségben. Az író azonban nem adja meg a „boldog vég” kegyelmét: az ő alakulgató kapcsolatuknak sem lehet perspektívája.
Spiró komédiája eredetileg két felvonásból, s összesen tizenhat jelenetből áll. A nyíregyházi előadást szünet nélkül játsszák. Sediánszky Nóra dramaturg mértékletesen húzott a darabból, megtartva annak fő vonalát. (A szöveg további kurtítása a produkció előnyére vált volna.) A komédia így két órában tárja a publikum elé a harsány nevetést fakasztó szituációk sorát. A képek többsége felcserélhető; bennük a mulatságos helyzetekbe keveredő hétköznapi hősök hétköznapi élményei sorjáznak elő. Ezek egy irányba, a kiüresedés, az intolerancia, a tehetetlenség, a cselekvésképtelenség megnyomorító epizódjai felé mutatnak.

A Koccanás az eltorzult magyar valóság tipikus embereit vizsgálja. A baleset olyan határhelyzetet teremt, amelyben kendőzetlenül megmutatkoznak a felvonultatott alakok jellemvonásai. Spiró ad absurdum viszi az eseményeket. A borzasztó kavargásba belekapcsolódik az egészet félig-meddig kívülről látó Öregasszony és Öregember is: ők egy ideig ugyanúgy csak szemlélői az eseményeknek, mint mi, a közönség. Ők helyettünk kapcsolódnak be a játékba. A föntről lebocsátott kosár, a slag, az elektromos hosszabbító teremt kapcsolatot a két szint között: e tárgyak közvetítenek a fönt és a lent világa között. (Így válik a darab – a Bécsy Tamás-terminológiát kölcsön véve – „kétszintes” drámává…)

A Móricz Zsigmond Színház társulata harsány jókedvvel komédiázik. Tasnádi Csaba dinamikus rendezésében a szédült tempóban zuhogó események egy percet sem hagynak az elmélyedésre: a cselekménytörmelékek a valóságelemek kaleidoszkóp-szerű kavargását láttatják. A Tasnádi-rendezés az írott művet a Csókolom Zenekar dalbetéteivel teszi „fogyaszthatóbbá”. Ezek a brechti songokra emlékeztető módon nemcsak „elidegenítenek” a látottaktól, hanem töményen összefoglalják azt a világérzést, amelyből az egész játék fakad. Az előadás hatástényezői között a rendőrvicc, a burleszk, az elrajzolt komikum megannyi változata – olykor túlpörgetett módon – kap helyet.

A Koccanásban voltaképpen nincs főszereplő. Mindenki cipeli a maga keresztjét. A színészek egy része több szerepet játszik, így folyamatosan színpadon van. Kuthy Patrícia a gyermekét egyedül nevelő elvált nő, Petneházy Attila a női sofőröket semmibe vevő férfi, Horváth László Attila a minden hájjal megkent vállalkozó, Vicei Zsolt a túlélésre játszó hajléktalan, Balogh Gábor a kiégett rövidgatyás szerencsevadász alakjába bújik. (Különösen izgalmas Horváth László Attila humora és Vicei Zsolt bölcs hajléktalansága!) A csapatmunkából ügyesen veszi ki részét Barta Éva, Horváth Sebestyén Sándor, Olt Tamás, Nagyidai Gergő, Gerle Andrea, Fridrik Noémi, Antal Olga, Koblicska Kálmán. Említésre méltó módon komédiázik rendőrpárosként Vaszkó Bence és Tóth Zoltán László.

A Koccanás amolyan haláltánc-variáció. Az ember tragédiája londoni színének végén a szereplők összefoglalják életük csődjét, majd egyenként a sírba hullanak. Egyedül Éva emelkedik föl. „Mit állsz, tátongó mélység lábaimnál! / Ne hidd, hogy éjed engem elriaszt. / A por hull csak belé, e föld szülötte, / Én glóriával általlépem azt” – mondja. Spirónál a Nőnek nem adatik meg a fölemelkedés. Sőt: ha úgy tetszik, az Öregasszony éppen föntről figyeli a roncsolt nyelvű, folyamatosan káromkodó mai véglények riasztó világát. Ő lenne a megöregedett Éva? S akkor amit látunk, az maga a „tátongó mélység”…?

A Koccanás önismétlően keserű komédia. Széttartó elemei, a szlengből építkező, csökött nyelviségű alakjainak szűkös szemhatára, a felület megmutatása riasztó. A műnek van bizonyos dramaturgiai íve, tétje ellenben alig. Az utolsó előtti jelenetben a Férfi mondja ki a konklúziót: „Amíg élünk, most már ez lesz. Ez a mérhetetlenül szemét, vacak, aljas… Ez.”
Ez lesz valóban?

Karádi Zsolt



ZENÉS KOCCANÁS A FŐUTCÁN

A tankönyvek korán tárgyalják, hogy alapvetően kétféle komikum létezik: a helyzetből fakadó, illetve az, amelyik a jellem sajátja. Könnyebben nevetünk az előbbin, mert arra gondolunk, hogy nem mi estünk el a jégen, nem a mi arcunkba dobták a tortát. De ez a nevetés néhány pillanatig tart, szemben a másikban, amikor a humor forrása az, hogy az értékhiányt a szerelő (az ember) értéknek akarja feltüntetni, de az a valóságban nem az. Ez mélyebbről jön, s tartósabban az emberrel marad.

A XX. században megjeleni a harmadik fajta, amit szokás groteszknek is nevezni, amelyben a helyzet formája mulatságos, a tartalma azonban drámai. Amikor nevetünk, akkor ennek van egy kis sötét árnyalata. Keserű nevetés.

A Móricz Zsigmond Színház szombati bemutatója Spiró György érdemesen híres Koccanás című komédiája volt a Krúdy Kamaraszínpadon, Tasnádi Csaba rendezésében.

A tömeges karambolban szerencsére nem halt meg senki, de elszabadultak az indulatok. Mai életünk úgy telik, mintha előjegyzési naptár szerint zajlana. Mindenkinek időre kell menni. Van, aki a gyerekének keres másik iskolát, hogy „hülye” ne maradjon, állásinterjúra menne, de onnan is lemaradt a hosszas rendőrségi vizsgálat szerint. A menedzser jó helyzetben van, mégis tele van feszültséggel, mert lesben állnak az állásáért, s muszáj teljesíteni, ha nem akarja elveszíteni. Hirtelen mindenkiből felszakad a feszültség, s egymás után veszítik el emberi arculatukat.

A baleset helyszínén hamarosan megjelenik az élelmes vállalkozó is, aki alig romlott virslit, ásványvizet, egyebeket kínál csillagászati árakon. Láthatunk egy hajléktalant, aki megtanulta, hogy a túlélés a legfontosabb. (Vicei Zsolt kitűnően formálta meg ezt a figurát, megmutatta a múltját, s felvillantotta a jövőjét is.)

Úgy látszik, hogy még egy ilyen drámai helyzetben is egymásra lehet találni, ha megteszünk egy bátortalan, majd egyre bátrabb lépést. A férfi (Petneházy Attila – menedzser), és a nő (Kuthy Patrícia – elvált anya, álláskereső magányos nő) a darab végén kiemelkednek a játékból, mert ők hordozzák a pozitív üzenetet: minden helyzetből van kilábalás. Az átrendezett nézőtér teljes hosszában zajlott a játék, olykor a harsányabb humor eszközeivel is (Horváth László Attila), a rendőrök ostoba és a többiek mozaiképítő jelenlétével. Az emeleti erkélyről mintha színházat bámulnának Antal Olga és Koblicska Kálmán, hiszen alattuk zajlik minden. A fizikai koccanást és az emberi összeütközéseket egyaránt látják.

Sokat nevetnek a nézők, bár érezhető a zavar: a tragédián nem lehet őszintén nevetni. Ez a groteszk, amit Tasnádi Csaba mértéktartó érzékenységgel irányít, s ami lehetővé teszi, hogy az előadás után ne csak a rekeszizmok nyugodjanak meg, hanem velünk maradjon néhány sötétebb gondolat is.

Nagy István Attila



PERSZE

Kisebb konfliktus színesíti Spiró György Koccanás című darabjának előadására a beengedést: a nézőtéri ügyelő szigorúan elutasítja egy tizennegyedik életévét még be nem töltött kislány belépésének lehetőségét. „Tetszik tudni, ez olyan előadás… amiben olyan dolgok vannak, amik… kortárs” – mondja a megszeppent szülőknek, akik félreállnak. Végül megoldódik a kérdés, egy másik tizennégy éven aluli megjelenésével, aki simán bemehet, mert „színházi gyerek”, így a kislány és szülei is bejutnak. „Saját felelősségre”, mondja a jegyszedő néni némi szigorú fejcsóválás közepette. Láthatóan nem ért egyet a szülőkkel, akik gyermekeiket a Koccanásra viszik el egy szép szombat estén, mi pedig átfuttatjuk magunkon a korhatár kontra szülői döntés kérdéssort.

A jegyszedő néni aggodalmai nem légből kapottak, ezt rögvest a beálláskor megállapíthatjuk, a szép emlékű Csókolom zenekar dala, amelyre a díszletet képező autódarabokat és közlekedési táblákat bepakolják a szereplők, majd a koccanást és következményeként másodpercek alatt kialakuló totális közlekedési dugót hangjátékszerűen elénk festő első jelenet már kimeríti a köznyelvetikai kódex főbb pontjainak megsértését. De ki lenne az, aki kisebb-nagyobb mértékben megtörött autójából egy mozdíthatatlan tumultusba pattanva píszímód elegáns és komilfó modorban nyilatkozna? Hőseink, miután a sokkot letudták, és felismerik, hogy felelőst nemigen fognak találni – a két esélyes, a belemenő és a koccanó egymást aprítva eltűnik a legelején –, máris készek arra, hogy társadalmi tablóként létezzenek, és archetípusonként ismerős gesztusokat felvonultatva keresztmetszetet adjanak mindennapjaink meghatározó figuráiból.

Tasnádi Csaba rendező célja világos: töredékeket kíván felvillantani, jellemző szituációkat, élethelyzeteket és alakokat mutat, a mindennapok túléléstechnikáiból adva ízelítőt. Ez az egyes jelenetek mikroközegében jobban sikerül, mint egészében, főként azért, mert a színészek nagyobbik része nem tud állandóan jelen lenni, mivel több szerepet játszik, így a Krúdy Kamaraszínpad szélességében elterülő játéktér jobbára üres, ezt kellene kitöltenie az egyes jeleneteknek, amelyeket a Csókolom songokká alakult dalrészletei választanak el egymástól, ezt a rövidebb jelenetek esetében érezhetjük kissé zavarónak. Hogy miért éppen a Csókolom dalait választotta a rendező (vagy a dramaturg, Sediánszky Nóra), az nem igazán derül ki az előadásból, ám atmoszférateremtő erejük kétségtelenül van a felvételről elhangzó, a színészek karként való közreműködésével megtámogatott zeneszámoknak.

A társulat az erőteljesen rövidített darabban több arccal mutatja magát; kiemelkedő alakítás Horváth László Attiláé, aki a Vállalkozó szerepében korunk, a szocializmus és a kapitalizmus közötti szottyos izé hőseként az átláthatatlan jogszabályi környezetben önmagát kreatívan feltaláló, valójában a szabályokat és az üzleti etikát a legmesszebbmenőkig mellőző szervezőerőként mindenből pénzt csinál, ami körülötte van. Remek a Kuthy Patrícia alakította Nő is: egyszerre törékeny és céltudatos, eszes és ösztönös. Vicei Zsolt hajléktalanja a bölcsesség, az életrevalóság, a csalódás, a „relatív nagyra”-vágyás színeit vegyíti egymásba. Koblicska Kálmán (Öregember) morózus hallgatagságát csupán néhány szó töri meg, az elnyomott akaratossága szűrődik át belőlük.

Petneházy Attila az első percekben nem találja a kibukott Férfi arányait, később viszont kifejezetten megnyerően transzformálja szimpátiává, sőt vonzalommá első, a Nő iránt érzett tehetetlen dühét. Sematikusabb, egydimenziósabb Antal Olga Öregasszonya – talán a bölcsesség hiányzik belőle, egyensúlyozandó a kimértséget –, illetve Balogh Gábor Rövidgatyása, aki mosolygó jófiúból nem tud összetett figurává alakulni, így távozása jelzésértékű marad. Horváth Sebestyén Sándor amilyen jellegzetes Turista2-ként – nota bene: a maffiózójelenet a háromféle szláv nyelvű rezidenssel a nyíregyházi előadás saját ötlete, amiből talán jóval több is elkelt volna abban a színházban, amely éppen ezzel a helyspecifikus érdeklődéssel hozta létre a tavalyi évad egyik legsikerültebb produkcióját, a Hát akkor itt fogunk élni címűt –, annyira kevéssé tudja megalapozni a Srácot, aki nem magához, hanem eltartási szerződéséhez keres magának élettársat, sikertelenül. S vannak a jól sikerült karikatúrák: Olt Tamás Kamionosa és Idegenvezetője igazi groteszk portré, Vaszkó Bence pedig rendőrként előadott fizikai magánszámával színesíti a palettát.

Akadnak kevésbé jól sikerült momentumok és nem annyira markáns elemek is – néhány rendőrvicc kifejezetten a bohózat irányába viszi a darabot, túlzóan parodisztikus az idegenvezetős jelenet, és bátortalanul elrajzoltak a bőrfejűek –, s nem tagadható a low-budget kényszerének látható nyoma sem, ezzel együtt azonban az előadás becsülettel teljesíti, amit vállal. Pofon és szíven döfés nincs, élni akarás van. Itt és most, persze.

Ugrai István
Megjelent a 7ora7.hu weboldalon.



NOÉ A MAGYAR SZTRÁDÁN

Spiró György társadalmi kórképében egy soksávos út lakatlan szigetén létesít közösséget a tömeges autóbaleset minden kárvallottja, meg az arra járó turisták, kismamák, rendőrök és szkinhedek. A Koccanást nyolc éve játssza telt házzal a fővárosi Katona József Színház, készült belőle film és Győrben is bemutatták - mi a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház előadását néztük meg, amelyet a héten induló POSzT-ra is beválogattak.

Spiró György 2004-ben az íróasztalnál ülve egymásnak vezetett pár tucat autót, a torlódás mindkét végén keresztbe fordított egy-egy teherautót, és az itt létrejövő kényszerközösségből felépítette a saját Magyarországát. Milliárdos brókertől kezdve a multicég felsővezetőjén, a humánértelmiségin és a prolin keresztül a hajléktalanig mindenkiből van legalább egy, mint valami félresikerült Noé-bárkáján: Spiró lényegében mindenről szeretne beszélni, nem csoda, hogy néha úgy tűnik, többet markol, mint amennyit biztonsággal a kezében tud tartani. Azért elejt néhány lesújtó szót a munkaerő-piaci anomáliákról (egy, a dugóban rekedt HR-es és egy munkakereső révén), a mindent átjáró korrupcióról és a rendőri önkényről, a mutyizásról és a kiskapukon is kiskapukat találó új pofátlanokról (az örkényi, egérirtó Varsányinéból és a brechti Kurázsi mamából összegyúrt, a jég hátán is üzletet csináló vállalkozó révén), a médiától sem független általános butaságról, a külföldieket ahol csak lehet, átverő mentalitásról, az ős-nagymagyar kultuszról, köpönyegforgató ideológia-követőkről, és így tovább. A dráma épp olyan viccesen, mint kegyetlen kritikával ábrázolt mozaikdarabjai közé pedig még befért egy szerelmi szál is, és egy romantikus kilépés a romlott társadalomból (amikor a bróker hatalmasat kaszál, fekete Mercedesét hátrahagyva kisétál mindabból, amit az elmúlt másfél órában megismertünk).

Abszurd vs. közhely

A nyíregyházi előadás - és Tasnádi Csaba rendező - legnagyobb ötlete a Csókolom zenekar zenéjének integrálása az előadásba. Már a legelső jelenetben - amíg feltöltik a színpadot autóalkatrészekkel és KRESZ-táblákkal - felsorakozik a társulat, hogy harsány diszkófényektől kísérve előadják az Autós dalt ("Gyerekek, egy Merci, egy Merci, egy Merci, / is sokat ér, bizony az is jó kocsi, / csak drága a benzin, és garázsban kell tartani, / különben jó kocsi a Merci!"), ezzel szó szerint megadva az előadás alaphangját. Ujj Zsuzsi szép emlékű együttesének pszeudo-infantilis/neo-debil zenéje remekül elemeli a Koccanást a realizmustól, s ezzel Tasnádi el tudja érni, hogy ne annyira hiteltelennek vagy közhelyesnek, inkább abszurdnak tűnjenek a dráma egyes túlkarikírozott, túlsarkított jelenetei (mint a két kőbuta kismama folyamatos sipítozása a brazil szappanoperákról, vagy a balesetben a rég megjövendölt apokalipszist meglátni vélő asszony kárálása).

Tasnádi nem próbálja meg az - ez ellen egyébként is hevesen tiltakozó - drámát összerántani párok vagy hármasok elkülönülő felbukkanásainak sorozatából egy közösségről mint egészről szóló előadássá, sőt a jelenetek közé ékelt és azokhoz mindig meglepően jól passzoló szövegű Csókolom-dalokkal inkább még jobban kihangsúlyozza az életkép-szerűséget. Így tulajdonképpen az egész előadás olyan, mint a színpadkép: itt egy kocsiajtó, ott két kerék, amott egy ülés. Ha nem is látjuk egyben az autót, pontosan tudjuk, hogy ez mind abból származik.

A két főszereplő talán a Férfi és a Nő (Spiró megszokott "nevei" ezek: Apa, Anya, Fiú, Rövidgatyás és a többi). A férfi először lejenőzi a nőt (Jenő = [hü]lye nő), majd rokonszenvezni kezd vele, ami valami szerelem-féléig erősödik, ráadásul az is kiderül, hogy ugyanoda tartanának, ha a kocsiktól tudnának: a nő állásra jelentkezőként, a férfi felvételiztetőként. Kuthy Patrícia és Petneházy Attila között remekül működik a kémia; ketten együtt a négysávos sziget utolsó humanistáinak tűnnek. Kuthy se nem beképzelt, se nem túl szerény, a helyzetével teljesen tisztában lévő, nem csak ruházatában elegáns nőt játszik: az előadásnak ő az egyetlen egyértelműen és minden körülmények között pozitív szereplője - a szerep ebből fakadó angyalszerűségét a színésznő hangsúlyos emberiességbe fordítja. Petneházy ahogy közeledni próbál a nőhöz, úgy játszik hozzá egyre inkább hasonló vagy hasonlónak tűnő figurát, úgy lesz egyre kedvesebb, úgy próbálja levetkőzni menedzseri gátlástalanságát, míg végül a nőért való küzdelemben szinte kisgyerekké válik riválisával (a nagyot kaszált, a nőt is megvenni próbáló bankárral) kakaskodva.

A Nő ellentétpárja a Vállalkozó, aki azt az embertípust jeleníti meg, amelyik az összes felbukkanó közül talán a legtöbb kárt okozza az országban: aki barátkozva ígér és kér szóban, aztán kezeit széttárva nem tartja be az ígéreteit arra hivatkozva, hogy nincs róla papír. Ehhez képest Horváth László Attila kissé túl joviális figurát játszik (igaz, azt jól), és nem csak, hogy sehogy sem tudja őszintének tűnően kimondani a szövegben rendkívül gyakori káromkodásokat, de nehezen hihető el róla, hogy valóban a feketegazdaság nagyura lenne.

Aztán ott vannak még a kisebb, de fontos szerepek: Balogh Gábor unottan közömbös, az ingyen kapott szabad (munka)időnek örülő bankára; Vicei Zsolt rendkívül nagy önérzetét két forintért azonnal félredobó hajléktalanja, meg a rengeteg egy-két jelenetes figura. Változó, hogy ki mennyire veszi komolyan csak a felszínen komolytalan szerepét - Olt Tamás önmagával teljesen elégedetten magyarul hülyeségeket beszélő idegenvezetője emlékezetes, míg Fridrik Noémi észkombájn kismamája és Gerle Andrea apokalipszis-hívője erősen túljátszott, túlparodizált és túlsarkított alakok (persze ez felerészt Spiró lelkén szárad).

Plusz gegek vs. ostoba viccek

Tasnádi Csaba a jelenetek lendületes levezénylése és a konfliktusok biztos kezű rendezése mellett rengeteg kisebb-nagyobb ötlettel hagyja rajta az előadáson a kézjegyét, kezdve az olyan apróságokkal, mint hogy egy eltartási szerződés megszerzése érdekében folyamatosan nőknek udvarló Srác a telefonjával együtt egy kisebb adag óvszert is előránt a zsebéből, egészen a darabhoz hozzáírt, saját jelenetekig. Az egyik kismama például véletlenül összecseréli a bevásárlóközpontban a babakocsit a bevásárlókocsival, majd amikor észreveszi a hibát, közli síró gyerekével, hogy "legalább addig is a szabad levegőn voltál"; egy másik jelenetben pedig három egymással különféle szláv nyelveken beszélgető maffiózó érti meg egymást tökéletesen. Az ilyen plusz gegek mind tartalmukban, mind stílusukban jól illeszkednek a drámába - máskor viszont irgalmatlanul ostoba, régi és rossz viccekkel teszik tönkre az általában azért mélyebben gyökerező humort. A rendőrök például kaptak egy rakás rendőrviccet; olyanokat, mint hogy "- Mustáros a szád! - Le van szarva. - Ja, azt hittem, mustár".

Ez a kettősség az egész előadást jellemzi: jobb pillanataiban - és ilyenből azért jóval több van - metszően társadalomkritikus, mégis humoros jeleneteket játszanak el szerepüket értelmezve a színészek; máskor viszont túl harsányan, különösebb színészi megterhelés nélkül mutatnak be már a drámában is kevésbé találó momentumokat. Viszont nevetni, azt végig lehet. Legalábbis amíg bele nem kerülünk egy valódi koccanásba, és észre nem vesszük, Spiró mely figurái rekedtek velünk egy útszakaszra.

Kovács Bálint
Megjelent az origo.hu weboldalon.

VIDOR Fesztivál 2017

nagyszinpad szoro
kamara szoro

Hírlevél feliratkozás





Joomla Extensions powered by Joobi