Lázár Ervin

SZEGÉNY DZSONI ÉS ÁRNIKA

(Zenés mesejáték)

Rendező-koreográfus: LADÁNYI ANDREA

Bemutató: 2011. április 16.



Szereposztás

  • MESÉLŐ / ÖSTÖR KIRÁLY: GYURIS TIBOR
  • KISLÁNY: FEKETE MELINDA / KISS VERONIKA / ZELEI GABRIELLA
  • ÁRNIKA: BUDAI ZSÓFIA
  • DZSONI: RÁK ZOLTÁN
  • SZÁZARCÚ BOSZORKÁNY: SZALMA NOÉMI
  • RÉZBÁNYAI GYŐZŐ / IPI-APACS / KÉRŐ / TESTVÉR: PÁSZTOR PÁL
  • MÁSODIK KÉRŐ: HOLLÓ ARNOLD
  • POM-POM LÁNY: VÁMOSI JUDIT
  • HÉTFEJŰ TÜNDÉR: MARCSINÁK ANIKÓ

Továbbá
Bajusz Emőke, Dubrovka Tamara, Mészáros Tímea, Posta Judit, Tóbiás Bernadett, Budai Norbert, Kertész Zsolt, Vadas Gábor, Vámosi Gergely


Stylist: LAKATOS MÁRK
Zeneszerző: BORLAI GERGŐ
Dramaturg: SEDIÁNSZKY NÓRA
Rendezőasszisztens – Súgó: APJOK RODICA
Ügyelő: DANKÓ ISTVÁN
Fény: ÁTS ZOLTÁN, SÁRKÖZI ROLAND
HANG: BARNA ZOLTÁN




A darab

Kiskacsa fürdik fekete tóban... Nem, ez most egy másik mese. De itt is vannak kacsák - többek között. És hogy mi minden még!! Boszorka, varázserdő, foci, szabad szívű vándor és szépséges királylány, tánc és lebegés, legyező és virág... és sok-sok nevetés. Nevetünk magunkon, másokon, örömünkben, bánatunkban - mert az élet ilyen (is). Mert humorral mindig könnyebb... És mert kell a szeretet, a szerelem, kell a másik ember, hogy játszhassunk - mert kell a JÁTÉK. Kalandozás álmaink végtelen erdejében, sziporka, muzsika és átváltozás Lázár Ervin örökzöld meséje nyomán.



Galéria


Fotók: Dobos Tamás



Fotók: Karádi Zsolt
Plakátterv: László Rita Emőke


Így készült…

WERKli
Készítette: Nyíregyházi Televízió (Szerkesztő, vágó: Olasz Bertalan)



Videó

Szegény Dzsoni és Árnika premier a Móricz Zsigmond Színházban!
A Kölcsey Televízió Víg-kend c. műsorában 2011. ápr.08-án Ladányi Andrea és Fekete Melinda beszélgetett a Szegény Dzsoni és Árnika c. előadásról.



Kritikák

VALÓSÁG ÉS MESE HATÁRVIDÉKÉN

(Lázár Ervin varázsos világa a nagyszínpadon)

Szükségünk van a mesére. Gyereknek, felnőttnek egyaránt szüksége van arra, hogy higgyen a jóság és az igazság győzelmében, a rossz és a gonosz bukásában. Hogy higgyen a csodában. Mert a csoda gyógyít, felemel, boldoggá tesz. Lázár Ervin (1936-2006) egyik leghíresebb munkája elevenedett meg a Móricz Zsigmond Színházban. Az 1981-ben készült Szegény Dzsoni és Árnika című könyv a – miként a szakirodalom elismerően hangsúlyozza – hagyományos tündérmesét felülírja azáltal, hogy struktúrájában „egy alapjaiban megreformált világ található, melyben a gyermek értékrendje, gondolkodása befolyásolja a felnőtt mesélőt a meseszövésben” (Pompor Zoltán).

A műben amolyan „interaktív” mesemondás zajlik: apa és gyermeke közösen alakítják a csodás történetet. Az új bemutató koreográfus-rendezője, Ladányi Andrea (és dramaturgja, Sediánszky Nóra) alapvetően hű maradt a lázári világhoz, a szükséges szöveghúzások-átalakítások mértéktartó módon bánnak az eredeti textussal. (Lázár Ervin a kötet nagy részében eleve párbeszédes formát alkalmaz, így a mű közvetlenül felajánlja az adaptáció lehetőségét.)

Ladányi azonban nem prózai, hanem mozgás-, tánc-, és látványszínházat csinál, amelyből nem hiányozhat a klasszikus balett és a kortárs mozgáselemekkel tarkított koreográfia sem. Színpadán a színészi játék és a tánc olyan szerves egységet alkot, amelyben nagy szerep jut a hallatlanul dekoratív látványnak (stylist: Lakatos Márk, fény: Áts Zoltán és Sárközi Roland). Ladányi Andrea munkája a gyermeket és a felnőttet egyaránt magával ragadja, mert egyszerre szól a szívnek és a szemnek. (Igaz, az intenzív mozgás-, hang- és fényhatások olykor a legkisebbeket riaszthatják: a Szegény Dzsoni és Árnika filozófiája inkább a nagyobbakhoz jut el.) Ladányinál apa és lánya egy-egy számítógép monitora előtt ülve közösen találja ki a mesét. A felnőtt belemegy abba a játékba, hogy az alapötlet a gyermektől származik, s a kedves história az ő fantáziájának villódzása nyomán alakul. A keretjáték egy varázsos pillanatában az apa magára ölti Östör király köpönyegét, ezáltal ő válik uralkodóvá. Később oda-vissza közlekedik a meséből a „valóságba”, hol királyként, hol mesélőként látjuk viszont. (A mű végén a kislány is belép a mesébe, sőt, a manó figura pedig abból kiosonva ír egy keveset a számítógépbe. Az apa rózsaszín nadrágja s a leányka rózsaszín ruhája, amely Árnika jelmezére rímel, mintha azt is sugallná, hogy a gyermeki világban nem sok választja el mesét és a valóságot. A kislány talán maga a gyermek királylány?...)

Ladányi Andrea igényesen kialakított színpadi nyelve a posztmodern eklektika jegyében nemcsak a mesék között jár szabadon, hanem a klasszikus és a modern zenei részletek (Borlai Gergő) között is. A kislány nyitó mondata („Írjál nekem egy mesét!”) mintha A kisherceg híres „Rajzolj nekem egy bárányt!” felszólítását idézné. (Saint-Exupéry egyébként kísértetiesen jelen van a műben, miként erre az apa is utal a későbbiekben. Sőt hőseink Hétfejű tündért kereső vándorlásának egyes állomásai és alakjai is evokálják A kisherceg bolygóközi útját).

A Szegény Dzsoni és Árnika látványán túl kiemelendő a gazdag humor, amely az ügyes színészi alakítások következtében ugyancsak nagy élménnyel ajándékozta meg a publikumot. Pásztor Pál négyes szerepében az előadás legemlékezetesebb figuráit jelenítette meg. A négy alak négy különböző karakter: Pásztor ragyogó ötlet-tűzijátékkal kápráztatta el a nézőtéren ülőket. Ugyancsak kiváló Rák Zoltán a szabadságára és szegénységére oly büszke Dzsoni megformálásakor. Árnikaként Budai Zsófi leckét adott klasszikus balett-ismeretből és kedves kacsa-megformálásból is. Igazán nehéz feladattal találta magát szembe Szalma Noémi akkor, amikor a Százarcú Boszorkányt kellett megjelenítenie. Nagyformátumú boszorkányként egyszerre volt félelmetes és lenyűgöző. Gyuris Tibor az igazságos Östör király és a Mesélő szerepében egyaránt jóságos és gyermekszerető tudott lenni. Az általam látott előadásokon Fekete Melinda illetve Kiss Veronika bájosan alakította a mesét kitaláló kislány figuráját. Kitett magáért Pom-pom lányként Vámosi Judit és a színház tánckara is: a szinte folyamatos jelenlét bizonyára megterhelő volt számukra.

A hetvenöt perces Szegény Dzsoni és Árnika mindvégig élvezhető, bár a focicsapat és a tizenkét testvér jelenete önálló életre kel: ez a két rész rövidebben hatásosabb lett volna. A Rézbányai Győző-részlet is inkább az idősebb gyerekek, mint a kicsik számára fogyasztható.

Lázár Ervin halhatatlan „kacsameséje” Nyíregyházán emlékezetesen szép előadásban került a közönség elé. A szerelemről szóló, örök emberi tulajdonságokat kínáló, a valóság és a csoda határvidékén egyensúlyozó, itt-ott a keleti kultúrákra emlékeztető jelmezekkel-mozgásokkal a feltétlen elfogadásra, türelemre és szeretetre nevelő történetben a mesélő mindig hisz a jellem megváltoztathatóságában. (E változást csak akarni kell: ezért is nevezte a kritika korábban Lázár művét „akaratmesének”). Ladányi színpadán beteljesedik az akarat, a valóság átírja a mesét, a mese pedig beleszól a valóságba. A boldog vég így többszörös katarzissal szolgál.

Karádi Zsolt
Megjelent a Nyíregyházi Napló 2011. április 22-ei számában.



MESEJÁTÉK NEM CSAK GYERMEKEKNEK

Az idei évad emlékezetes színházi élményét nyújtotta a Ladányi Andrea rendezte Szegény Dzsoni és Árnika című zenés mesejáték. A koreográfusként, színészként és rendezőként is ismert táncművész posztmodern megközelítésben vitte színre Lázár Ervin regényét. Az előadás: balett, tánc, költészet, Carmina Burana, Csajkovszkij, Shakespeare, Kleist, foci, rengeteg humor; mese a mesében.

A színpad előterében egy-egy számítógép előtt foglal helyet apa és lánya, akik közösen írják meg a vándorlegény Szegény Dzsoni és Árnika királylány szerelmének krónikáját. A klasszikus mesék jegyeit hordozó történetben a főszereplőknek meg kell harcolniuk boldogságukért hol az idővel és várakozással, hol a százarcú boszorkánnyal. Útjukon, akárcsak a népmesék hősei, furcsa figurákkal találkoznak. Ellentétben velük azonban nem segítséget kapnak, hanem ők maguk lesznek hasznára Ipi-Apacs rablóvezérnek és bandájának, az önsajnálatba menekülő, folyton megsértődő Rézbányai Győzőnek, a tizenkét testvérnek, végül pedig a Százarcú boszorkánynak és áldozatainak. Apa és lánya nemcsak szövi a mese fonalát, hanem kommentálja is egymás ötleteit. Sőt ők maguk is részeseivé válnak saját történetüknek, miközben megvitatják a szeretet, szerelem és a párkapcsolat nagy kérdéseit.

Gyuris Tibor nagyszerűen formálja meg a Kislány és Árnika papáját. Mesélőként s Östör királyként is kedves, csupa szív, szeretetreméltó, bölcs. Budai Zsófi rendhagyó királylány, aki bájosan alakítja az egyszerű, mindenen nevetni tudó, egyszer-egyszer azonban komoly szentenciákat kimondó Árnikát. Rák Zoltán a harsány és életvidám Dzsoni szerepében marad emlékezetes, míg Pásztor Pál négy szerepben brillíroz.

A bemutató a prózai és táncszínház emlékezetes találkozása, amelyben Ladányi remekül kiaknázza a szövegben rejlő lehetőségeket. Letisztult, feleslegektől mentes produkció ez, amelyben minden színpadra felvitt eszköznek megvan a maga funkciója. Az előadás egyik legnagyobb érdeme a Lakatos Márkot dicsérő látvány. A klasszikus mesék hangulatától a japán és indián kultúrára hajazó jelmezek színes tárházáig elevenedett meg a rózsaszínre álmodott Östör király udvara. A minimális díszlet nemcsak a táncjeleneteknek biztosított megfelelő helyet, hanem a karakteres jelmezeknek is, amelyek nem viseltek volna el több vagy színesebb hátteret. A két oldalsó fényes műanyagfüggöny néhol erősíteti a mesei káprázatot, néhol félelmetes villámokká válik a Százarcú boszorkány varázslatában. (Az azonban továbbra is kérdés, hogy miért ábrázoltatik többkezűnek). A forgószínpad hol a díszletváltást segíteti, hol a főszereplők vándorlását érzékelteti. Külön kiemelendő a kacsává válás úszógumival történő egyszerű, de annál bájosabb megoldása, akárcsak a remekül megkomponált elvarázsolt erdő, vagy a Hétfejű tündér varázslatos megjelenítése. Az ő lélegzetelállítóan emelkedett jelenete maga a művészet, amely véglegesen kiemeli az előadást mesejáték mivoltából. Mert mese és tünemény ez egyszerre, amely nem pusztán a gyermekeket kápráztatja el, hanem a felnőtteket is.

Ernei Júlia



NAGY ISTVÁN ATTILA KRITIKÁJA

Az utánpótlás nevelése nemcsak a sportban fontos, hanem az élet más területein is. A színház ezért is érzi kötelességének, hogy minden évben – akár többször is – gondoljon a gyerekekre.

A Szegény Dzsoni és Árnika mese a mese születéséről, a gyermeki képzelet mássá levési vágyáról. Költői képzelet ez, költői megvalósításban. Bizonyára nem véletlen, hogy ezt a színház a neves koreográfus-táncosra bízta, akinek a rendezői képzeletét is a tánc hatotta át. Arányait tekintve több volt a színpadi mozgás (tánc), mint a szöveg. Ladányi Andrea jól ötvözte a színeket a jelmezekben (Lakatos Márk), a világításban (Áts Zoltán és Sárközi Roland), a zenében (Borlai Gergő). Mindez együtt teremtette meg azt a líraiságot, amelyre – sajnálatos módon ma már a felnőttek, és ebből következően a gyerekek sem fogékonyak. Mutatta ezt a bemutató előtti utolsó főpróba alig félházas közönsége. (Igaz, már Tóth Árpád is úgy sóhajtott fel, hogy: „Minek a lélek balga fényűzése?”, azért mégis: fájdalmas veszteség lenne, ha a gyermeki pszichébe nem épülne be a líraiság elfogadása és megértése.

A történet a színpadon születik Gyuris Tibor és a lánya beszélgetésében. A főpróbán a hármas szereposztás közül nem tudom, ki játszotta a kislányt. Mindenesetre kedves, bátor, kissé évődő, szerethető volt az alakítása.

A közösen megírt történet aztán lépésről lépésre megelevenedik a színpadon, olyan szépséggel, mint abban az álomban, amelyből nem szívesen ébred fel az ember. Budai Zsófi Árnikája légiesen könnyű és finom, Rák Zoltán Dzsonija pedig „férfiasan” szerelemvágyó és befogadóan kedves.

Az előadás végén – a ruhatárba menet – az egyik kislány azt mondta a szomszédjának: – Nekem a Százarcú boszorkány tetszett! Ez pedig azt mutatja, hogy az ő fiatal lelke még vagy már nem képes befogadni a korosztályának a nyelvén megfogalmazott érzelmeket sem. Szalma Noémi egyébként lendületet, „pörgést” vitt a játékba, jól ellenpontozta a rosszat a jóval szemben.

Megjelent a Kelet Magyarország 2011. ápr. 19-ei számában.


Hírlevél feliratkozás





Joomla Extensions powered by Joobi