Shakespeare

ROMEO ÉS JÚLIA

(Tragédia)

Fordította: Mészöly Dezső

Rendező: BAGÓ BERTALAN

Bemutató: 2010. szeptember 25.



Szereposztás



Továbbá polgárok, szolgák, rokonok, azaz
BAJUSZ EMŐKE, CSONTOS NOÉMI, VÁMOSI JUDIT,BUDAI NORBERT, HOLLÓ ARNOLD, KERTÉSZ ZSOLT, VADAS GÁBOR, VÁMOSI GERGELY

Történik Veronában és Mantovában


Zene: HORVÁTH KÁROLY
Látvány: VERECKEI RITA
Dramaturg: TUCSNI ANDRÁS
Vívás: PINTÉR TAMÁS
Rendezőasszisztens: FÜLÖP ANGÉLA


A darab

Shakespeare e korai remekművében két fiatal izzó szenvedélyű szerelmének történetét meséli el, akik áldozatául estek a generációk óta tartó családi gyűlöletnek. A két ősidok óta gyűlölködő család a Veronában élő Montague-k, és a Capulet-ek. A Montague fiú: Romeo, és a Capulet lány: Júlia- egymásba szeret, titkon összeházasodnak, ám a két család között dúló viszály tragikus véget vet a két fiatal szerelmének.

A Romeo és Júlia története már az ókori szerelmi regényekben is megtalálható, majd a két ellenséges család viszályáról Dante is megemlékezik az Isteni Színjáték Purgatóriumában. Shakespeare feltehetően Arthur Brooke 1562-ben megjelent költeményébol merítette tragédiájának témáját, a színjáték dramaturgiája legalábbis erre enged következtetni. A Romeo és Júlia a világ színpadain mindig a legnépszerűbb műsordarabok közé tartozott, azonban rendre átdolgozták a különböző korok ízlései szerint. Így a XVII. század végén Howard szerencsés végződést írt a színdarab végére, majd a XVIII. század közepén Garrick, a világhírű angol színész olyan befejezést írt az eredeti helyett, melyben Júlia, Romeo halála előtt felébred, és szenvedélyes jelenetben búcsúzik el tőle. A shakespeari - eredetit csak a XIX. század közepén állították vissza jogaiba az angol színpadokon.

Hazánkban szintén torzított formában került színpadra Shakespeare halhatatlan műve a XVIII. század folyamán. Német átdolgozást fordított le Kun Szabó Sándor 1786-ban Pozsonyban és a „polgári szomorújátékot” a pesti magyar színtársulat 1793-ban mutatta be. Ezt követően Kolozsvárott és Debrecenben is bemutatták a művet magyar társulatok.

Az eredeti Shakespeare művéhez hű fordítás csak 1839-ben jelent meg Pesten, majd 1844-ben játszotta először a pesti Nemzeti Színház a drámát és az első év hatalmas sikere után a Hamlet mellett a Nemzeti Színház legállandóbb műsordarabja lett a Romeo és Júlia.

Shakespeare halhatatlan remekművét Mészöly Dezső, reneszánsz izzású, szellemes fordításában mutatja be a Móricz Zsigmond Színház társulata.



Galéria


Fotók: Nagy Erzsébet, Karádi Zsolt


Kritikák

SZÍNHÁZ ÉS PENGŐ CIMBALOM

Shakespeare halhatatlan tragédiája a nagyszínpadon

Nehéz, emberpróbáló feladatra vállalkozott a Móricz Zsigmond Színház akkor, amikor a világirodalom legismertebb, legtöbbet játszott tragédiáját tűzte műsorára. A Romeo és Júlia annyiszor és annyiféle feldolgozásban került már színre, hogy rendkívül nehéz róla (és általa) újat mondani.A nyíregyházi teátrumnak azonban sikerült.

Shakespeare 1595 tájban született, a „sorsüldözött szerelmesek” históriáját, a boldogtalan veronai fiatalok életét és halálát előadó művét a társulat Mészöly Dezső fordításában mutatta be. Mészöly immár klasszikus magyarítása a szerelem sodró érzékiségét, a boldogság mámorát és a tragikum döbbent katarzisát éppúgy tudja érzékeltetni, mint a Mercutio-féle játékos humor, vagy a Lőrinc baráti segítő aggódás dimenzióit. A rendező, Bagó Bertalan „klasszicizáló” felfogása Tucsni András mértékletes dramaturgiai beavatkozásai eredményeképpen hagyta érvényesülni a shakespeare-i szöveg érzékletes zengését. Bagó érvényt szerzett a költő ama törekvésének, amely szerint az előadásban egyesíti a tragikum és a komikum elemeit: a játék a főcselekmény kibontakozása mellett jócskán hagy helyet a tréfának, a mosolyt fakasztó pillanatoknak is.

A véletleneknek nagy dramaturgiai szerepet hagyó darab hallatlanul sokrétű értelmezési lehetőséget kínáló alkotás, amelynek költői nyelvét motívumok sokasága szövi át. Ahogy Caroline Spurgeon fejtegette: a műben „olyannak láttatja Shakespeare az ifjú szerelem fölizzó szépségét, mint a napnak vagy a csillagoknak a sötétségben diadalmasan föltündöklő fényét. A fény, az ezerféle alakban megjelenő fény a darab uralkodó képe: a nap, a hold, a csillagok, a tűz, a villám, a lőpor villanása, a szépség és a szerelem tükrözodő fénye – s velük szemben, kontrasztképpen, az éjszaka, a sötétség, a felhők, az eső, a köd, a füst”. Az előadás látványtervezoje, Vereckei Rita mintha e vezérmotívumokat fordítaná ki a díszletekbe. A szövegben már idejekorán fel-felhangzó halálképzet következtében „a szép Verona” itt sötét tónusokkal rendelkezik. Az első felvonás negyedik színében a Mercutioval és Benvolioval bálba induló Romeo azt mondja: a „sejtelmes jövendő” azt súgja, hogy „e fényes dáridón / Borul sötétbe sorsom, s indul el / Örvényes mély felé suhanva, hol / Halál tesz pontot gyulölt életemre”. Bagó Bertalan színpadán régi, kopott nézőtéri fotelek között játszódik a mese. A figurák a kezdetkor és a befejezéskor is ezekben foglalnak helyet: azaz a két, egymással szembe fordított nézőtér között peregnek le az események. „Színház az egész világ” – tudjuk Shakespeare-től, „és színész benne minden férfi és nő”: mintha ez a gondolat elevenedne meg a látványban. A csaknem feketébe vont Júlia-erkély, a többnyire sötét, s a zárlatban lehulló háttérlepel, az onnan előgomolygó füst a mítoszok ködébe juttatja a szerelmesek történetét. (Az idővel / időtlenséggel játszó tér hatásos eleme a megtépett előfüggöny, amely az utolsó pillanatban tartókkal együtt lezuhan, mintegy végképp elválasztva tőlünk, ámbár mintegy végképp leleplezve számunkra a látottak színházszerűségét. Nem kevésbé sugallatos az események fölé emelt töredezett, a történetek darabjait szilánkokban visszatükröző díszletelem, s a felfüggesztett aranyozott cimbalom: a játék lezárásakor megszólaló húrok a biblikus szavakat, a „Ha emberek vagy angyalok nyelvén szólok is, szeretet pedig nincs bennem, olyanná lettem, mint a zengő érc és pengő cimbalom” képzetét villantják fel.

A gazdagon rétegezett előadásban Bagó Bertalan biztos kézzel adagolja a szerelem fellobbanásának és elhatalmasodásának valamennyi figurára hatással bíró dinamizmusát. Azzal, hogy a hősök nemcsak a színpadot, hanem a nézőteret is „bejátsszák”, a publikumot még inkább bevonja a történetbe. Felfogásában nincsenek fő-, és mellékszereplők, Romeo és Júlia sorsának minden tanúja egyformán fontos.

Ezt a koncepciót nagy erudícióval szolgálják a társulat tagjai. Horváth Réka varázslatosan gazdag eszköztárral jeleníti meg a dajkát, érzékeltetve annak Júliáért való aggódását, szeretetét, ugyanakkor a reneszánsz asszony szerelemre vágyódó érzékiségét is. Hozzá hasonlóan izgalmas alakítást nyújt Avass Attila. Mercutioként kitunően láttatja a végzettel is kokettáló tréfamester kettősségét: alakjában harmonikusan egyesül a költői lélek, ugyanakkor Romeoért a halált is vállaló barát paradox játékossága. Szintén jelentős alakítással örvendezteti meg a publikumot Puskás Tivadar. Felmutatja Lőrinc barát figurájának összetettségét, amelyben az atyai gondoskodás, a segítő szándék, a fondorlat és a megbánás egyaránt helyet kap. Illyés Ákos az elegánsan vívó Tybalt, Tóth Zoltán László az egyik szolga, Tóth Károly a bölcs herceg, Gáspár Tibor a pojácává lett Capulet, Gosztola Adél a kíméletes Capuletné, Nagyidai Gergő a mozgékony Benvolio, Fellinger Domokos a hű Baltazár, Rák Zoltán a magára maradt Páris szerepében emlékezetes. (Az ő nevét Párisznak, s nem Párizsnak kellene ejteni…) Júliaként Budai Zsófi arra törekszik, hogy érzékeltesse a folyamatot, amíg a tizennégy éves, olykor nyers csitriből a szerelemben felnőtt nő lesz. Amíg az életből a halálba tart. Kedvesét, férjét, Romeot Nagy Péter alakítja: legjobb pillanataiban, mint például az erkély-jelenetben, képes érzékeltetni a félelem és az elsöprő erejű érzelem szorításában vergődő fiatal megható vívódását.

A Móricz Zsigmond Színház új bemutatója örömteli esemény, míves premier, amelynek végén a tragikus szerelem katarzisával szívünkben tapsolunk, mormolva a Herceg szavait: „Mert könnyel jegyzi majd a krónika, / Hogy élt s halt Romeo és Júlia”…

Karádi Zsolt
Nyíregyházi Napló (2010. 09. 30)



BESZÉLGETÉS ROMEOVAL ÉS JÚLIÁVAL

Különlegesen szép színházi élmény részesei lehetnek azok, akik megtekintik a Móricz Zsigmond Színházban Shakespeare örökbecsű darabját, „minden idők legnépszerűbb szerelmi történetét”, a Romeo és Júlia című tragédiát. Köszönhető ez a rendezőnek, a színészek nagyszerű játékának, közöttük is a két főszereplőnek, a Júliát alakító Budai Zsófinak és Rómeónak, alias Nagy Péternek. Velük beszélgettünk az egyik előadás előtt.
Budai Zsófi a kaposvári egyetemen végzett egy színházi évaddal ezelőtt. Huszonhárom éves. Egy évig szabadúszó volt, főleg Budapesten játszott, de a Júlia az első igazán nagy szerepe.

– Mit érzett, amikor megkeresték, és felkérték, hogy játssza el Nyíregyházán Júlia szerepét?

– Az ember ilyenkor megtántorodik, megszédül, hátralép kettőt. Boldog vagyok. Azt hiszem, a legtöbb színésznő szíve mélyén mindig is ilyen szerepre vágyik. Természetesen nagyon nagy kihívás számomra. Sok munka van benne. A próbafolyamatok során is lassan haladtunk, lépésről lépésre állt össze a szerep. Nagyon intenzív és mégis nagyon nyugodt próbákon jött létre az egész darab.

– Milyen az Ön által játszott Júlia?

– Cserfes, vidám, ugyanakkor, ha kell, komoly, bátor lány. Az általam alakított Júlia is ilyen.

– Látta előzőleg valahol, valamilyen feldolgozásban a darabot?

– Színpadi feldolgozásban még nem láttam. Zefirelli filmjét néztem meg többször.

– Mennyire nagy kihívás egy ilyen komoly, klasszikus darabban bemutatkozni egy pályakezdő színésznőnek?

– Nagyon nagy kihívás. Mindenki ismeri a darabot. A legnépszerűbb szerelmi történet. Mindenki tudja, hogyan végződik a tragédia. De nem is ez a fontos, hanem az út az érdekes, hogy mindez hogyan történik meg. Szeretnénk, ha a nézők az utolsó pillanatig drukkolnának azért, hogy éljük túl a történéseket.

– Mire tanítja meg a pályakezdő színésznőt egy ilyen nagy szerep? Mit tesz hozzá a pályájához?

– Felér egy iskolával. Közel három órán keresztül láthatóvá, érzékelhetővé kell tennünk, amit Shakespeare csodálatos nyelvezettel leír számunkra.

– A darab mégiscsak a szerelemről szól. A végzetes szerelemről, amely mindenkit elbűvöl. Zsófi, elárulná, hogy mikor volt igazán szerelmes először?

– Legelőször igazán szerelmes 18 éves koromban lettem. Az ember életében a szerelem, a társ nagyon fontos dolog.

– Romeot mély átérzéssel Nagy Péter játssza. Most hónapokon át a színpadon szinte együtt lélegeznek. Ő szintén igen fiatal, a pályája elején tart, de már szép sikerei is voltak. Milyen érzés vele pódiumra állni, játszani?

– Nagy boldogság. Nagyon szeretek vele együtt játszani. Nagyon tehetséges embert ismertem meg benne, és ez ösztönzően hat. Nagyon jó vele színpadra lépni – fejezi be a beszélgetést Budai Zsófi, aki alig egy óra múlva a színpadon Júliává válik. De addig még várja a fodrász, a sminkes és két televízió. No és az erkély, Veronában...

Nagy Pétert is arra kértük, mutatkozzon be, noha talán már nem ismeretlen a nézők előtt, hisz korábban az egyik főszerepet játszotta a Lora című filmben.

– A Színművészeti Egyetemet 2006-ban végeztem el Budapesten, azután egy évet Debrecenben töltöttem, majd 2007-től a zalaegerszegi színházban játszhattam. Szerencsémre már szerepelhettem egy Shakespeare-darabban, nem is akármiben, a Hamlet című tragédiában.

– Mit érzett, amikor Nyíregyházáról megkeresték, hogy játssza el Romeo szerepét?

– Nagyon nagy örömöt, boldogságot. Kitüntetett pillanat az ilyen az ember életében. Ehhez persze nagyon nagy szerencse is kell. Nekem már korábban is volt ilyen szerencsém. A Hamlet volt ilyen nagy találkozás, felhőtlen ujjongás. Amikor az ember ilyen csodálatos hírről értesül, szinte eufórikus, kitüntetett állapotba kerül. Ami akár sokáig is tarthat. Szerintem a színész minden lehet. Ha jól jönnek ki a dolgok, akkor pályája során sok mindent eljátszhat. Ráadásul úgy, hogy közben talán valamit ad az embereknek: pillanatnyi örömöket, apró boldogságot.

– Úgy gondolom, szerencsés döntés volt, hogy a színház az eredeti drámát tűzte műsorára, minden erőltetett modernkedés helyett. Jó, hogy így, eredeti patinájában ismerhetik meg a diákok, a fiatalok is.

– Én is így gondolom. Shakespeare darabját játsszuk, ahogyan ezt négyszáz évvel ezelőtt megírták. A mű a szerelem mellett egy kicsit magáról a színházról is szól. A színházban az élet nagy érzéseit jelenítik meg leggyakrabban. Ilyenek például a szenvedélyek. Ilyenek, ha az ember szeret, és szenvedéllyel szereti az életet.

– A szerelem nagyon fontos az ember életében. Hogyan vélekedik erről?

– A szerelem az egyik legfontosabb dolog az életben, hiszen mi mindnyájan szerelemből vagyunk. Jó esetben abból születünk. A férfi és a nő egymásra találásából születik egy új ember, aki aztán újra szerelmes lesz valaki másba, és ez az élet körforgása. Remélhetőleg minden ember életében egyszer megtörténik ez a leírhatatlan érzés, ez a vonzódás. E nélkül nem jött volna létre a világ.

– Ha már ilyen szépen vall a szerelemről, Öntől is megkérdezem: – Emlékszik még, hogy hány éves korában volt először szerelmes?

– Ha jól emlékszem, már az óvodában is szerelmes voltam valakibe, de még korábban is szerelmes lehettem az édesanyámba. Egyébként szerelmes alkat vagyok, egész életemben szerelmes voltam, mindig találtam magamnak valakit, akibe szerelmes lehettem.

– Talán itt az ideje, hogy szóljunk a partneréről, Júliáról, alias Budai Zsófiról, akibe ezután ember és világ, nézők és színikritikusok előtt hónapokig szerelmesnek kell lennie…

– Nagyon boldog vagyok, hogy vele játszhatok a produkcióban. Zsófi csodálatos teremtés mindenféle szempontból. Elragadó a személyisége és a bája is. Abszolút Júliának való. És azt gondolom, hogy Zsófi hihetetlenül tehetséges lány. Mindezt szívemből mondom. Nagyon nagy szerencséje, hogy a pályája elején eljátszhatja Júlia szerepét.

– Ennél szebb végszót nem is találhatunk. Ezeket a mondatokat hallva Nagy Péterre vonatkoztatva máris tudjuk a választ arra a kérdésre: Romeo, mért vagy te Romeo?

Bodnár István
Nyíregyházi Napló (2010. 09. 30)


Hírlevél feliratkozás





Joomla Extensions powered by Joobi