Petőfi Sándor

TIGRIS ÉS HIÉNA

Szövegváltozat: Peer Krisztián • Sediánszky Nóra • Koltai M. Gábor

Történik: Galíciában és Magyarországon, az 1130-as években

Rendező: KOLTAI M. GÁBOR

Bemutató: 2013. május 4.



Szereposztás


Előfordulnak még számos jelenetben: uracsok, léhűtők, összeesküvők, egy börtönőr, békétlenek és alkoholisták. Sőt katonák: BELME BENCE, JAKAB ATTILA, JOÓ TIBOR, KÖVESDI ATTILA, RICZU ZOLTÁN




Látványtervező: VERECKEI RITA
Dramaturg: SEDIÁNSZKY NÓRA
Rendezőasszisztens: Fülöp Angéla
Ügyelő: Kováts István
Súgó: Kovács Katalin
Koreográfus: VÁMOSI JUDIT
A Togrul-nóta zenéjét Kazár Pál szerezte.


A darab

EGY SZÖVEVÉNYES CSALÁDTÖRTÉNET

Magyarországon járunk, az 1130-as években, az Árpád-házi királyok uralkodásának egy zaklatott, trónviszályoktól gyötört periódusában, II. (Vak) Béla uralkodásának idején. A dinasztia testvérháborúkkal tarkított krónikája megfelelő alapanyagot kínált Petőfinek egy összetett, izgalmasan morbid emberi és társadalmi viszonyrendszer megrajzolásához.

Másfél évtizeddel korábban Könyves Kálmán király uralkodását (1095-1116) beárnyékolta a hatalomért folytatott szüntelen harc öccsével, Álmos herceggel (a későbbi Béla király apjával). E harc sokadik fellángolásakor Álmos herceget és hét év körüli kisfiát a király parancsára megvakították, hogy az uralkodásra alkalmatlanná tegyék. Később, miután Kálmán fia, István utód nélkül halt meg, mégis a megcsonkított, fiatal herceg lépett trónra. Szerb feleségével, Ilonával gyakorlatilag társuralkodókként irányították az országot. Neki is rendszeresen meggyűlt azonban a baja egy apjához hasonló-an szívós és konok trónkövetelővel, Borisszal vagy Boriccsal, Galícia hercegével. Borics, Kálmán király második feleségének, Eufémia orosz hercegnőnek (a darabban Predszláva) a fia volt, akit azonban Kálmán soha nem ismert el sajátjának, mivel édesanyját még a kisfiú megszületése előtt hűtlenség miatt eltaszította, és hazaküldte Kijevbe.

A cselekmény idejére Béla király országlását belső és külső ellenségek egyaránt fenyegetik. Egyrészt sokan még most is uralkodásra alkalmatlannak tartják a megvakított királyt, és az Árpád-ház Álmos-féle ágának követelnék a trónt, másrészt Borics herceg és anyja sereget toboroz, hogy lerohanják a viszályoktól szétszabdalt országot...



Galéria

Fotók: kulturszalon.hu


Fotók: Karádi Zsolt


Plakát: László Rita Emőke



Kritikák

Hiénák a kortalan romkocsmában

Középkor. Bosszú, ármány, szerelem, zabolátlanság. Szilaj düh, vak gyűlölet, gyilkos szenvedély. Vér. Féktelen hatalomvágy. Petőfi Sándor egyetlen, 1846 telén keletkezett drámája 1130 körül játszódik. Viszályok idején, válságos történelmi pillanatban. Akkor, amikor az uralom megszerzése s megtartása erő, cselszövés és kíméletlen küzdelem eredménye. Petőfi valóságos, valamint fiktív személyeket felléptető, II. (Vak) Béla korát idéző, vadromantikus darabja Nyíregyházán történelmi parabolaként úgy tárja elénk a trónkövetelő Borics, illetve a világtalan király, azaz a hataloméhség és a hatalommegtartás harcát, hogy benne nemcsak az Árpádház prominenseinek, hanem későbbi korok uralkodóinak módszereit is látjuk.

A vakság metaforája

Ezt az időtlenséget erősíti a produkció látványvilága is. Vereckei Rita – Petőfi nyomán, aki a második felvonás elején „csapszéket” képzel el – az egész cselekményt egy lepusztult csehóba, amolyan „romkocsmába” helyezi. (Szintén a kortalanság érzését erősíti Vereckei ruhaterve.) A Peer Krisztián, Sediánszky Nóra és Koltai M. Gábor által modernizált-átigazított előadásszöveg lehetőséget ad a rendezésnek arra, hogy a (műanyag) hiénák között görgetett történet II. Béla vakságát önmagán túli metaforaként értelmezze.

Nyitott mű

Koltai M. Gábor úgy marad hű Petőfihez, hogy a romantikus pátoszt olykor a (kikacsintó) humor oldja. A Krúdy Kamaraszínpad zárt terébe épített, hátul lezáratlanná tett díszletben a forrongó indulatokat a rendezői látomás nyitottá teszi, így benne létrejön a középkortól posztmodernitásba hajló hatalmi játszmák íve. A népes szereplőgárdából kiemelendő a démoni Predszlávát nagy gonddal alakító Szabó Márta, a „király meztelen” állapotot értően közvetítő Fellinger Domonkos, az elszántan lázadó Boricsot megformáló Vicei Zsolt, a karakteresen erőteljes Sault elénk állító Vaszkó Bence, a Sámson érzéseit mértékletesen megmutató Schlanger András, a kíméletlenül kormányzó Ilonát játszó Széles Zita, s az érzelmes Juditot megidéző Jenei Judit. (Az epizódszerepekben kitűnő volt Nagyidai Gergő, Varga Balázs, Vizkeleti Zsolt és Rák Zoltán). A befejező képben a tangódallamra táncoló, panoptikum-figurákká változott hősök (és antihősök) csoportja nem hagy kétséget afelől, hogy (az esetenkénti aktualizálás ellenére) a Tigris és hiéna Vak Béláról beszél, de amiről szól, az az új és a legújabb kor.

Karádi Zsolt



Vakok és világtalanok

Elhagyatott romkocsma vagy kiürült, magára maradt egykori gyárépület szakadt kantinja – mindkettő eszünkbe juthat arról a térről, amelyben Petőfi Sándor Tigris és hiéna című drámája közegét adja a nyíregyházi színházban. A kiütött, kopott ablakok ugyanúgy a fehér, kopár semmibe néznek, ahogyan a kitömött plüsstigrisek és -hiénák vagy éppen az uralkodó Vak Béla, mert a darab az ő uralkodásának idejében játszódik, az 1130-as években. A látványtervező Vereckei Rita nem tesz különbséget a két színhely, Galícia és Magyarország között, hiszen nem ez a lényeg, a hely lepusztult, és senkit nem érdekel. Ami viszont mindenkit érdekel: hogy ki szerzi meg a hatalmat.

A Tigris és hiéna története bizonyos értelemben olyan, mint egy kiszámítható szappanopera: mindenki mindenkivel valamilyen rokoni kapcsolatban van, és mindenki a saját, szerinte jogosan őt illető örökségét/vagyonát/szerzeményét szeretné kikaparni, illetve az őt ért jogtalanságot kívánja minél alaposabban megbosszulni. A főbb szereplők: a földönfutó, ezért aktuális érdekeinek megfelelve köpönyeget forgató, a maga szempontjából azonban mindvégig elvhűen cselekvő, kiábrándult és cinikus Saul, aki – mint utóbb kiderül – vértestvére a Magyarország elleni hadjáratra készülő galíciai fejedelemnek, Boricsnak és – mint utóbb kiderül – fia a Magyarország uralkodója ellen pártütésre készülő zsoldosnak, Sámsonnak és fia a korábbi király, Kálmán elűzött feleségének, Predszlávának, aki az anyja Boricsnak, továbbá szerelmes Ilonába, Vak Béla feleségébe, aki gyakorlatilag maga irányítja az országot, ezért árulja el Boricsot, akivel színleg szövetséget kötött, illetve Sámsont, akiről kiderül, hogy az apja (ugye), ezzel beteljesítve anyja bosszúját rajta. Lehet követni?

Koltai M. Gábor rendezésében lehet követni, de nem ez az érdekes, hanem a szövetségképzés, az érdekviszonyok változásainak alakulása, a politikai egyensúlyozás, a hatalomszerzési és megosztási technikák motivikájának ábrázolása, ami egyáltalában nem 1130-ra, hanem a magyar történelmi múlt állandó körforgására reflektál (amint ezt az előadást lezáró song maga és annak tánca – koreográfia: Vámosi Judit – is betetőzi és desifrírozza).

Petőfi szövegét Sediánszky Nóra dramaturg, Peer Krisztián és Koltai M. Gábor igazítja korszerűvé, és az igazítást érdemes szó szerint venni: az alkotók ugyanis nem átírják Petőfit, hanem helyzetbe hozzák; a legkortársabbnak ható szövegek közül a legélesebbek, például a főurak hazaárulózása (azokra vonatkoztatva, akik nem úgy gondolják, ahogyan ők), vagy a király és a királyné beszéde a gyűlésen, az bizony Petőfi, úgy, ahogyan 1846-ban megírta. Ez korántsem meglepő persze, teljesen mindegy, hogy 1130, 1846 vagy 2013: a magyar megosztottság a kelet és nyugat közötti, hol csatlakozni, hol harmadik utat keresni vágyó, magányos és harcra kényszerített (avagy a harcot magára kényszerítő) létezés átka, úgy tűnik, része az örök körforgásnak.

A megvakított Béla király az, aki nem szeretné a harcot, ám tudja, hogy a cél érdekében maga mellé kell állítania a főurakat, ezért osztja fel az országot, ezzel persze magát gyengítve, megkapó a lemeztelenített, vakon, ám határozottan és dacosan előre beszélő király képe, miközben osztja a koncot, az országot, mint afféle piacon vagy árverésen a kikiáltó, ahogyan ismerős a magyarságkarakterológiai közhelyeket felvonultató dáridózó urak képe is, amint egy ismeretlen dologgal – a teával – szembesülnek, és nem tapasztalati, hanem elvi alapon mondanak véleményt. Nagyon gyanús, hogy itt nem a vak látásával, hanem a látók vakságával van a nagyobb, sokkal, de sokkal nagyobb probléma.

Az anyag elbírna akár sokkal több, a fináléhoz jellegében, reflexivitásában hasonló betétet, kiszólást, talán oldaná is a jelzésszerű, ám pontosan végigvitt történet nyersességét, afféle transzparens tandrámává emelve azt. Az előadás alaphangja és alapállítása enélkül is meglehetősen erős atmoszférát teremt, és a színészek gazdag játékkal hálálják meg a komolyan vett alkotói koncepciót. Vicei Zsolt kiábrándult, mindenkit ellenségnek tekintő Boricsa, Vaszkó Bence Sauljának elfojtott, ám érezhetően elemi erővel vibráló dühe, Szabó Márta mindenkit mindenki ellen fordító, semmi sérelmet nem felejtő Predszlávája, Fellinger Domokos érdekes kontrasztú, felvilágosult Vak Bélája, Széles Zita racionális Ilonája, Jenei Judit elhagyatott, érzelemgazdag Juditja, Vízkeleti Zsolt fizikatanárnak öltöztetett értelmiségi bolondja, Rák Zoltán finom és naiv szerelmes Milutinja és Schlanger András nyugodt, kimért Sámsonja, valamint Nagyidai Gergő két kiváló humorral megoldott fregoliszerepe gyümölcsözően együttműködő társulati munkát mutat. A Tigris és hiéna nyíregyházi előadása mind társadalmi, mind művészi tekintetben az a típusú produkció, amely miatt egy színházat érdemes fenntartani. Nekünk meg érdemes megnézni, és csak a számsort ízlelgetni: 1130, 1846, 2013 – és észlelni, hogy bizony nem haladtunk egyetlen centit sem előre.

Ugrai István



Pangó tangó

A Tigris és hiéna nyíregyházi előadásában meglepően sok a szerző, Petőfi Sándor szövege. Mindenesetre sokkal több, mint első hallásra gondolná, aki néhány évtizede nem találkozott a darabbal. Márpedig utoljára húsz esztendeje Veszprémben láttam Szigethy Gábor rendezésében. Katona Imre idei soproni előadására nem jutottam el. Korábban egyébként ugyanő az Universitas Együttessel adta elő a darabot még a hetvenes évek végén, és még korábban Kazimir Károly állította színpadra a Körszínházban (1967) és a Tháliában (1967 és 1972).

Petőfi szövege jól mondható és jól érthető, követhető, alig szorul javítgatásokra, hogy ne hasson régiesnek. Peer Krisztián költő, Sediánszky Nóra dramaturg és Koltay M. Gábor rendező átirata nem is nyelvi és dramaturgiai, hanem szellemi korszerűsítésre irányul. Aktualizálásnak nem mondanám azt a műveletet, amivel elsősorban a döntően politikai tartalmú jeleneteket megváltoztatták, kibővítették, az nem merül ki mai ügyekre tett célzásokban, utalásokban. Inkább azt a hármas egységet valósítja meg, amelyet már régi esztétikák is a történelmi darabok előadásának követelményeként jelöltek meg: összekötik a cselekmény, a megírás és az előadás korát.

Ez pedig szinte a teljes magyar történelmet átfogja. Annál is inkább, mert a XII. századi összeesküvők Szent Istvánra is jócskán hivatkoznak. Miközben beszédükbe vendégszövegek surrannak Adytól, Shakespeare-től, sőt Petőfitől is. Vereczkei Rita koszos, törött üvegekkel határolt, leginkább rég elhagyott munkáslakásra emlékeztető játéktere, a többnyire mai, a történelemre csak itt-ott utaló ruhái, a nemegyszer gunyoros maszkok egyaránt a játék tágas értelmezését szolgálják.

Ezer évet fog át az előadás, bár nem a szebbik, a dicső oldaláról. A történelmi szenny, a salak folytonosságáról beszél. De nem ezért tetszik igazán. Nem csak történelem és politika van benne. Sőt az átiratban talán még jobban, mint az eredetiben, a történelmi-politikai események elválnak attól a családi rémdrámától, amely a darab lényegét adná. A fattyúfiak és anyjuk apjuk kölcsönös, mindenoldalú, elementáris gyűlölködése a lélek sokkal mélyebb rétegeiben zajlik,mint a jámbor, idealista, szinte XVIII–XIX. századian utópista Vak Béla király és az ellene lázongó, érdekvezérelt főurak harca.

Koltai M. Gábor rendezésében legjobb a vad szenvedélyek lefagyasztása. A hűtlensége miatt elűzött királyné, fiai és azok apja hatalmas jégtömbként hordják magukban az egymás iránti gyűlöletet. A trónviszály szítása, árulásaik és leleplezéseik csakis egymás ellen irányulnak. A rémdráma rémbohózattá válik, de nem a szenvedélyek szokványosan gúnyolódó túljátszása révén, hanem éppen elrejtésük által. Petőfi hősei amúgy is nyíltan beszélnek, nem titkolják gonoszságukat, fennhangon vallanak galád szándékaikról. Nincs mit leleplezni rajtuk, jellemük jobban megmutatkozik, ha szenvedélyeiket természetes magatartásként viselik.

Szabó Márta bukott királynéja hidegen gyöngéd, fegyelmezetten törékeny, szeretetében éppoly tárgyilagos, mint megátalkodottságában. Vicei Zsolt érdes szavú fiú és testvér, hatalomvágy nélküli trónkövetelő, öncélúan ravaszkodó cselszövő, Schlanger András robusztusan közönyös, gazságának és közönyösségének megvallásában még szadista gyönyört is lelő férfi. Vaszkó Bence a bűnös pár másik, becsületes fia szerepében tiszta szemmel tévelyegve keresi a halált a családi és a történelmi pokolban. Fellinger Domokos nem evilági ragyogással adja a jóságos uralkodót, Vízkeleti Zsoltból könnyedén peregnek a bolond paradoxonjai.

A tragikus vég, az általános gyilkolódás csak a családi drámát zárja le. Az előadásban ez Cseh Tamás 1988-ban Csengey Dénes szövegére szerzett Kiegyezés-tangójába torkollik. A történelmi dráma örök: „egy pangó tangó, ... / Egy utolsó magjáig elszántan irtandó tangó / Egy felejthetetlen, levetkőzhetetlen tangó...”

Zappe László



DRÁMAFESZTBLOG
Sűrítés – KDF, 6. nap
Részlet


Koltai M. Gábor nyíregyházi rendezésében is sok munka van. Sok mondat, sok idő. Jólesően nem sűrít, hagyja lassan kibomlani az eseményeket. Petőfi Sándor párszáz évvel ezelőtt írt, majdnem ezer éve játszódó története közben a máról szól, a történelmi közelítésen keresztül a mai emberről derül ki sok minden. Ehhez persze szükség van Peer Krisztián, Sediánszky Nóra és Koltai M. Gábor kiegészítésére, betoldására. Az előadás után a Bárka Színházban a Kritikus Óra keretén belül Tompa Andrea beszélget az alkotókkal. Felmerül, hogy politikus színház-e a Tigris és hiéna. Annyira politikus, amennyire Petőfi az volt. A kocsmajelenetekben és az országgyűlési jelenetekben a mutyizás, urambátyámozás hiénatermészete mutatkozik meg. A hatalom és humánum harca bomlik ki a trónért folytatott csatározás és intrika közben. Egy család tagjai is elárulják egymást, ha érdekük úgy kívánja.

A történet ideje és a jelen közötti majdnem ezer évet azért mégiscsak sűríti az előadás, összepréseli. Egyetemes, időn és téren kívüli Vereckei Rita tere. A történelmi alakokat a jelenből formálják hitelesre a színészek. Vicei Zsolt Borics szerepében pontosan mutatja meg, hogyan tesz tönkre valakit a nagyravágyás, egy romlott közegben, ha nem tud felnőni hozzá az ember, ha nincsenek nagy tettek, amiket véghez tud vinni. Fellinger Domonkos Vak Bélája meztelen őszinteséggel működik, megkapóan nincs más minősége a szereteten kívül. Vaszkó Bence tisztán éli végig Saul útkeresését. Szabó Márta szinte tébolyodottnak mutatja Predszlávát. Széles Zita Ilona kiránynéja is beleőrülne a bántba, ezért inkább bosszút áll férje megvakítóin. Schlanger András a hódítási rutinból kikopó, élettapasztalatból szerzett gonosz túlélési ösztön-bölcsességet. Jenei Judit találóan hagyja, hogy naiváját megegye a környezet rozsdája. Vizkeleti Zsolt bolondként jólesően természetes hangon mondja ki a legpontosabb mondatokat, hogy a következő pillanatban teátrálisan eltúlozva valamit viccessé váljon. Rák Zoltán tisztasággal igazolja maga számára Milutin feleségszöketését. Nagyidai Gergő és Varga Balázs találóan pontos magyar urain nagyokat nevetünk.

Az utolsó képben anyja és fia áll egymással szemben, karddal a kézben, vért ontani készen. Ide juttat a hatalom akarása. Cseh Tamás és Csengery Dénes Jelenidő tangója hangzik fel. Egyet jobbra egyet balra; nem inga, de emberek. Nem fátyoltánc. „Csak tangó, csak tangó csak tangó. Hát hol van itt Európa? Nézzen szét, nézzen magába, Itt sár van, és ön van, és én vagyok, szakadatlanul.”

Hodászi Ádám

A teljes cikket a 7óra7 oldalon olvashatják el.

Hírlevél feliratkozás





Joomla Extensions powered by Joobi