Ljudmila Ulickaja

OROSZ LEKVÁR

(Tragikomédia)

Fordította: Radnai Annamária

Rendező: KOLTAI M. GÁBOR

Bemutató: 2015. május 9.

Az előadás hossza szünettel együtt: kb. 2 óra 40 perc



Szereposztás


Valamint:
Boldizsár Barnabás, Dandóczi János, Jakab Attila
Kertész Tibor Gábor, Nagy Tamás, Turcsán József


Látványtervező: FEKETE ANNA KLAUDIA
Dramaturg: SEDIÁNSZKY NÓRA

Ügyelő: KOVÁTS ISTVÁN
Súgó: NAGY ERZSÉBET
Rendezőasszisztens: RAJKÓ BALÁZS



A darab

Ljudmila Ulickaja mondta:

„Nem kell laboratórium nekem, hogy az emberrel foglalkozzam, elég egy számítógép hozzá.”

„A szépség annak a kérdése, hogy mire állítjuk be a szemünket és a tudatunkat. Ha valaki a világból a kegyetlenséget és az iszonyatot akarja látni, hát abból nagyon sok van. De ha az irgalomra fókuszálunk, a valódi értelemben vett szépre, akkor meglátjuk.”

„A könyvek képtelenek megváltoztatni a társadalmi tudatot.”

„A régi Oroszországban a jótékonykodást széles körben gyakorolták. A szovjet időkben pedig megfojtották. Ugye, a szovjet időben nem létezhettek gazdagok – ha mindenkinek száz rubel van a zsebében, akkor nem lehet jótékonykodni, mert megélni is alig lehet. És, amikor újra meggazdagodtak néhányan, akkor már elfelejtették, már nem ismerték a jótékonyság kultúráját.”

„Az irodalom az egyetlen dolog, ami segít az embernek a túlélésben, abban, hogy megbékéljen a saját korával.”


„Gogol mondja valahol: unalmas élni ezen a világon, uraim!”

„Ne engedjétek be a római pápát!”

„Nem kell idealizálni a jövőt!”

„Jermolaj vett egy birtokot, gyönyörű, nincs több ilyen a világon.”

„Ha újra kezdhetném az életem!”

„Ez tűzvész, és nem katasztrófa!”

„Szürkén éltek, és sok fölöslegeset hordtok össze!”

„Ez a mostani élet idővel furcsának, értelmetlennek, és bűnösnek fog tűnni…”

„Pekingben dühöng az atipikus tüdőgyulladás. Elnézést, a himlőjárvány.”

„Nem kell idealizálni a múltat!”

„Vigyázat, a vécé nem működik!”

„A jóság eszméje és a közös öntudat!”

„Peking. Dühöng az atípusos tüdőgyulladás! Mindenkinek veszettség elleni oltást!”

„Dolgozzanak a munkások! Meg, aki nem munkás, ha nagyon akar! Én nem akarok dolgozni!”

„Oltás lappangó demencia ellen!”

„Dolgozni kell! Keményen kell dolgozni! Még soha életemben nem dolgoztam!”



Galéria


Tervezte: László Rita Emőke



Fotók: Karádi Nóra



Fotók: Karádi Zsolt


TOVÁBB AZ ELŐADÁS PRÓBAFOTÓIHOZ >>>



Kritikák

A lekvár, amely a macskának se kell…

Koltai M. Gábor hatásos rendezésének abszolút főszereplője Pregitzer Fruzsina.

„Mi lesz velünk, Anton Pavlovics?” – kérdezte Almási Miklós könyvcíme pontosan harminc esztendővel ezelőtt. Ez. Ez lett velük: velünk, amit Ulickaja mutatott meg. Almási 1985-ben még nem tudhatta, hogy majd csaknem negyedszázaddal később Ljudmila Ulickaja ír egy Csehov-patafrázist, amelyben a hajdani felesleges emberek történetét napjainkba helyezi.

Megmarad csehovinak

Az Orosz lekvár a Cseresznyéskert tovább gondolása. Egyfajta „hommage à Csehov”. A Magyarországon is rendkívül népszerű írónő munkája nemcsak az alapötletet veszi a jeles elődtől; a nosztalgia, az elrontott életek fájdalma, a beteljesületlen vágyak, az emberibb élet iránti tehetetlen sóvárgás, a cselekvésképtelenség és ezek olykor komikus láttatása, a cselekmény ellehetetlenítése úgy hajlítja a mába a történetet, hogy közben megmarad csehovinak. És ez a tragikomédia tehertétele egyben. Ulickaja sok szereplőt mozgat egyszerre; néhányuk sorsa nem eléggé kidolgozott. A három felvonás alaposabb húzást igényelne, ezáltal az előadás tömörebb és izgalmasabb lehetne.

A nagy kihívás

A Krúdy Színpad többszintes játékterébe (látványterv: Fekete Anna Klaudia) kaotikusan zsúfolódik a cseresznyéskertet hajdan megvevő Lopahin mai leszármazottainak minden kacatja. A Csehovra hajazó antihősök élete nem jobb, mint őseiké: semmi nem változott. Hacsak az nem, hogy a „deus ex machinaként” érkező, a Marija Jakovlevna (Pregitzer Fruzsina) által folyton hallott zúgás-morajlás totálisan abszurd okát felfedő Rosztyiszlav (Szegezdi Róbert) már teljesen a ma embere, technokrata kapitalista. A Lopahin-utódok pedig hiába akarnak kínjukban (groteszk módon) éppen lekvárral kereskedni, világuk végképp összeomlik. Koltai M. Gábor rendező számára éppen az lehetett a nagy kihívás, hogyan tegye mozgalmassá a terjedelmes szövegszínházat, miképpen ötvözze a realizmust és a (posztmodern) abszurdot.

A macskának se kell

A három részes, igényes és hatásos rendezés abszolút főszereplője Pregitzer Fruzsina, a házvezetőnő, aki a legmélyebben és leggazdagabban jellemzett figura. Ugyancsak remek a fordításokból tengődő Natalja Ivanovna (Horváth Margit) és az ő hóbortos lányaként folyton pörgő Sirkó Eszter. A vallásos erkölcsöt képviselő, árnyaltan láttatott Varvara (Széles Zita), az időnként zongorázó Lepjohin (Puskás Tivadar), a bestsellerszerző Álla (Szabó Márta), a hóbortos férjét (Vaszkó Bence) szerető Jelena (Fekete Réka-Thália), a ház pusztulását sokszor vizionáló Szemjon (Vicei Zsolt) az ulickajai világ sajnálnivaló alakjai, akiknek az egykori virágzó kertből nem maradt semmi. A lekvár meg a kutyának (illetve a macskának) se kell…

Karádi Zsolt

Hello Dolly B1RM 2

Hírlevél feliratkozás





Joomla Extensions powered by Joobi