HÍREK$type=ticker$cat=0$cols=3$hide=page-home

Veri az ördög a blattot

Az igazán nagy történeteknek van egy furcsa jellegzetességük: akárcsak a boldog családok, mind hasonlóak egymáshoz.

Forrás: Revizoronline.com
Szerző: Nagy Klára

Conor McPherson: Tengeren /Móricz Zsigmond Színház, Nyíregyháza

Már-már toposzszerűen ismert fordulatokból, karakterekből és tétekből épül fel Conor McPherson Tengeren című drámája is. Szenteste magányos kisemberek pókereznek és isznak, amikor a titokzatos Mr. Lochart képében megjelenik az ördög, hogy egy régi ígéret beváltásáként magával vigye Sharkyt, akit egy gyilkosság után ő segített meg. A nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház előadásának valódi tétje, hogy mennyire tud túllépni önmagán, közel hozni hozzánk a történetet, hogy túlzóan teátrális volta ne idegenítse el a nézőt.
Kálid Artúr,
Kálid Artúr, Horváth László Attila, Nagyidai Gergő, Tóth Károly, Illyés Ákos
Meglehetősen ragaszkodik a Tengerenhez Göttinger Pál, aki már egyszer, a nyíregyházi bemutatót tizenegy évvel megelőzően megrendezte ezt a darabot a Bárka Színházban. A színház megszűnt, de sok elem túlélt, Kálid Artúr hasonló öltönyben játszotta a főszerepet akkor, mint most, és mintha a tér se változott volna túl sokat. Persze, egy valamikori rendezés újragondolása sosem számít szentségtörésnek, sőt, a darab mély ismerete termékeny alkotást eredményezhet, viszont a 2008-as előadás kritikái és beszámolói alapján az a gyanúm, hogy ebben az esetben ennél nagyobb az egybeesés. A nem túl elegáns hasonlóságot Göttinger sem tagadja, sőt, egy általa létrehozott, kifejezetten alapos online műsorfüzetben egyenesen hangsúlyozza.

Zavarban is vagyok, hogy kinek tulajdonítsam az amúgy kifejezetten ötletes teret: a díszlettervező Ondraschek Péter munkája valószínűleg Sebő Rózsa és Magyarics Tibor ötleteit is magán viseli. Az eseményeknek otthont adó nappaliból metaforikus értelmezésektől nem mentesen kétfelé lehet kijutni: a mindennapi élethez fel kell jutni a lépcsőn egy másik szintre, ahonnan a vendégek is érkeznek. Ezzel szemben a nappali szintjén csak az alkoholista hajléktalanok vannak kint az utcán. Hogy, hogy nem, Krisztus karddal átszúrt szíve is ott lóg a felfele vezető lépcső mellett.

Egy pillanat alatt kiderül, hogy az alkohol nemcsak az élet, hanem a tér fő rendezőelve is: a poháralátétekkel és sörös dobozokkal feldíszített karácsonyfa mellett a Jameson–Harp–Guiness triumvirátus dominálja a teret. Egyértelműen lerántja a történetet hétköznapi szintre, de egyben el is távolítja a messzi ír vidékre: tegye fel a kezét az a magyar alkoholista, aki Jamesontól szokott berúgni.
 
Kálid Artúr
Kálid Artúr
Cselényi Nóra jelmezei megkapóan ismerősek: az utóbbi évek divatját követve Nagyidai Gergő rénszarvasos csúnyapulcsi viselete ebben a környezetben – de csakis ebben – kitűnik összeszedettségével. A többiek már nem jártak ilyen jól: pecsétes, lehasznált ruhákat látunk, itt még az ördög öltönye is kopott. Nincsenek nagy meglepetések, csak alaposan kidolgozott részletek.
 
Hasonló mondattal jellemezhetjük a karaktereket is. A négy férfi helyzete és életstratégiája attól függ, hogy hol állnak a kiszolgáltatottság és alkoholizmus tengelyén. De ne legyenek illúzióink, mindenki magabiztosan halad előre az önrombolás útján. Az állandósult bódultság természetesen korlátlan lehetőséget ad a helyzetkomikumnak, minden leesik, kiömlik és összekeveredik heves káromkodások közben, viszont mintha nem ütnének akkorát a poénok, a közönség is csak egy bizonyos pontig élvezi őket. Ezzel szemben remekül érvényesülnek azok a pillanatok, amikor megvillan a szeretethiányos, mindentől és mindenkitől menekülő kisemberek sérülékenysége, a véglények helyett sorsokat látunk, ez pedig az egységes rendezői koncepció hiányában egyértelműen a színészek érdeme.
 
Kálid Artúr, Tóth Károly, Nagyidai Gergő, Horváth László Attila
Kálid Artúr, Tóth Károly, Nagyidai Gergő, Horváth László Attila
Illyés Ákos Sharkyjának általános lényege a szorongás. Az általa elkövetett gyilkosság és az ördöggel kötött egyesség óta eltelt huszonöt év szorító nyomorúsága Illyés minden mozdulatában vagy azok hiányában meglátszik: összegörnyedve próbál eltűnni minden és mindenki elől, mintha az önkéntes vezeklés bármire is bocsánatot adna. Meghatóan finom játék. Richardot, Sharky bátyját Horváth László Attila alakítja. Vakságában is ő a legdominánsabb szereplő, akinek egyetlen önfeledt szórakozása a hajléktalanok megverése, aki azonban észrevétlenül billenti át pokróc viselkedését a testvéri szeretetbe, öccse elvesztésének megsejtése egy pillanat alatt elfeledteti vele a jól begyakorolt macsó sémákat. Tóth Károly Ivanjét szerencsétlensége teszi a legkisstílűbb figurává, ám pont a tudatlan ártalmatlansága adja meg a jogot Sharky feloldozásra. Nagyidai Gergő Nickyje objektíve még a legszerencsésebb figura: családja és hosszú távú tervei is vannak, határait is érzi, valahogy mégis az az érzése támad az embernek, hogy saját jövőbeli énjeivel van egy társaságban: nem olyan nagyformátumú, hogy valaha is ki tudjon, vagy akárcsak ki akarjon törni ebből a közegből. Kálid Artúr Mr. Lockhartja egyenesen zavarba ejtő. Az ő karaktere van leginkább elrejtve a toposzok alá: elegáns, titokzatos, emberfeletti képességeivel bármikor fizikai fájdalmat tud okozni Sharkynak. Innen szép nyerni, és megmutatni egy személyiséget. Kálid alakításának veleje ott kezdődik, ahol Lockhart alól kicsúszik a talaj, ebben a közegben ő is csak vesztes tud lenni.
A kisemberi sorsokat, pontosan megformált karaktereket mégis leveti magáról a történet, a profán és a magasztos szint egyszerűen nem találkozik, ha nincs olyan koncepció, ami feloldaná a feszültséget a részeg ügyetlenkedés és az első pillanattól sejthető magasztos tanulság között, vagy ami legalább megmagyarázná, hogy miért erre a darabra esett Göttinger választása. Ebben a rendezésben nincs semmiféle másodlagos jelentés, a metaforák egyszerűen, materiálisan vannak értelmezve, az ördög tényleg az ördög, az utolsó játék tényleg az utolsó kártyaparti, és a jelentőségteljes pillanatokban még az ég is dörög. Aztán amikor a testvéri szeretet mégis megold mindent, és karácsony másnapján együtt elindulnak misére, hirtelen megvilágosodik Jézus szíve, hogy biztosan senki se maradjon le a tanulságról.

Az előadásról bővebben ITT találhatóak információk.

A revizoronline.com oldalon ITT olvasható a kritika.

$show=search





















ELŐADÁSAINK$type=slider$meta=0$label=0$rm=0$sn=0$count=999$show=home

$show=label





















Nyíregyháza$show=home

További híreink$type=three$cate=0$author=0$comment=0$count=99$rm=0$snippet=0$meta=0$show=home

Név

1981-től korábbi bemutatók listája,1,1981/1982-es évad,8,1982/1983-as évad,8,1983/1984-es évad,9,1984/1985-ös évad,12,1985/1986-os évad,12,1986/1987-es évad,14,1987/1988-as évad,10,1988/1989-es évad,10,1989/1990-es évad,11,1990/1991-es évad,10,1991/1992-es évad,12,1992/1993-as évad,8,1993/1994-es évad,11,1994/1995-ös évad,11,1995/1996-os évad,11,1996/1997-es évad,11,1997/1998-as évad,9,1998/1999-es évad,7,1999/2000-es évad,8,2000/2001-es évad,9,2001/2002-es évad,8,2002/2003-as évad,11,2003/2004-es évad,10,2004/2005-ös évad,10,2005/2006-os évad,9,2006/2007-es évad,12,2007/2008-as évad,11,2008/2009-es évad,11,2009/2010-es évad,13,2010/2011-es évad,15,2011/2012-es évad,13,2012/2013-as évad,1,2013/2014-es évad,14,2014/2015-ös évad,15,2015/2016-os évad,12,2016/2017-es évad,12,2017/2018-as évad,13,2018/2019-es évad,14,2019/2020-as évad,13,2020/2021-es évad,14,9-től 5-ig,10,a balek,18,a dzsungel könyve,4,a három kismalac,1,a hülyéje,1,a kék bolygó,6,a kék pék,2,a keresztapa,1,a kis hableány,11,a kisfiú meg az oroszlánok,1,a manó,8,a név carmen,11,A név: Carmen,2,a púpos,1,a púpos lovacska,2,a repülő egér,3,a rózsák háborúja,13,aase-díj,1,ady endre,1,ájlávju,1,albert éva,1,állati színjáték,8,antal bálint,1,antal olga,12,apjok rodica,1,arany-metszés,7,aranyceruza,1,aranykalapács-díj,1,asszony asszonynak farkasa,17,Áts Zoltán,2,avass attila,29,az egérlyukból,5,bagó bertalan,1,bajomi nagy györgy,2,bajor lili,2,bajusz emőke,4,bajzáth péter,3,baksa imre,1,bal józsef,7,balfácánt vacsorára!,9,balikó tamás,1,balla annamária,1,Balla Eszter,1,balogh béla,5,balogh gábor,14,bánhidi krisztián,1,bánki zsolt,1,bárány frigyes,46,barta éva,3,bartus gyula,1,bata hajnalka,1,bede-fazekas szabolcs,5,bemutató,1,Bencs irodalom,2,Bencs László Emléklap,1,bencs villa,40,bende kinga,3,benedek miklós,2,berki antal,4,bérlet,3,bérletek,2,bérletszünetek,1,betegség miatt elmarad,2,bíró kriszta,1,blaskó balázs,2,blog,5,bob herceg,13,bora gábor,1,bóta gyula,1,botos bálint,2,bozóky istván,4,Brighelle-díj,1,buda mónika,2,budai norbert,4,budai zsófia,8,carmen,1,carpedignem,1,castel felice,1,casting,2,chicago,21,chován gábor,2,czeizel gábor,1,cziffra krisztina,2,czikéli lászló,1,czvikker lilla,4,csabai judit,1,cseke szabolcs,1,cselényi nóra,1,csenterics ágnes,1,cserna antal,2,csík györgy,1,csiki zsolt,1,csikos sándor,13,csizmadia tibor,1,csoma judit,6,csontos noémi,4,csorba ilona,15,csutkai csaba,1,daróczy sándor,1,darvasi lászló,1,Debreczeny Csaba,1,delila,4,dengyel iván,1,dévai péter,1,dézsi darinka,16,díj,2,díjak,1,diótörő herceg,3,díszletterv,2,dobó kata,1,dóczy péter,1,domonkos péter,1,don carlos,18,dragomán györgy,2,dubrovka tamara,1,dudics gábor,1,dumaszínház,1,dunai károly,1,egger géza,3,égi társulat,1,egressy zoltán,1,egyed attila,7,elmeredt,1,előadásaink,19,előadások,1,emilia galotti,1,enigma,1,enyedi éva,1,erdős borcsa,1,ernei júlia,1,éry-kovács zsanna,8,etikett,1,évadterv,4,évadzáró,1,ezeregyéjszaka,8,eztrád,2,fábián gábor,5,fábián józsef,2,faragó zsuzsa,1,farkas lászló,1,farkas vs piroska,1,farsangi flamenco fiesta,1,fazekas istván,13,fehér andrás,1,fehér balázs benő,8,fekete ágnes,1,fekete györgyi,1,fekete istván,3,fekete réka thália,2,felhőfi kiss lászló,1,fellinger domonkos,26,ferencz krisztina,1,férjek és feleségek,1,fesztival,1,film,1,fodor boglárka,1,fodor katalin,1,fon gabi,1,forgách andrás,2,forgács péter,6,főfőnök,1,földi lászló,9,fridrik noémi,27,fritz györgy,1,függöny fel,1,fülöp angéla,6,für anikó,1,gaál erzsébet,9,gábos katalin,7,gados béla,25,galambos péter,1,garay nagy tamás,1,gáspár tibor,19,gazsó györgy,13,geday mária,2,gellért péter,6,georgita máté dezső,1,gerbár tibor,4,gerle andrea,19,gogol,1,gosztola adél,21,gönczy ágnes,1,göttinger pál,28,grosschmid erik,1,gubik petra,2,gulácsi tamás,34,gulyás anna,4,gulyás attila,1,gyarmathy ágnes,1,gyenge katalin,4,gyerekeknek,4,gyilkosság meghirdetve,14,gyuricza istván,1,gyuris tibor,39,háda jános,1,hajdu péter istván,1,halasi dániel,10,halpern és johnson,1,hamupipőke,8,hanganyag-archívum,1,hargitai iván,6,harlekin bábszínház,1,harsányi sulyom lászló,4,hartmann teréz,5,hável lászló,1,hegymegi máté,1,heisenberg,3,hello dolly,2,hetey lászló,30,hírek,520,hírlevél,1,holik zsolt,1,holl istván,4,holló arnold,3,holokauszt,1,honti györgy,3,horgas péter,1,horváth csaba,1,horváth illés,7,horváth istván,8,horváth julianna,3,horváth lászló attila,83,horváth margit,32,horváth réka,22,horváth sebestyén sándor,23,horváth viktor,9,Horváth Zsuzsa,2,húsvét,1,illatszertár,22,ilyés róbert,3,illyés ákos,41,információ,14,interjú,83,istván istván,8,ivo krobot,3,jancsó miklós,1,játék,2,Jean Cocteau,1,jegyek,3,jenei judit,47,jenővári miklós,1,jordán tamás,1,jósa andrás múzeum,2,jótékonyság,2,józsa bettina,3,józsa imre,1,jövőre veled ugyanitt,2,juhász györgy,18,juhász istván,1,kálid artúr,3,kalucsni,15,kamara,5,kameniczky lászló,14,kampányfilm,1,karácsony,1,karádi zsolt,2,kardos tünde,4,kasvinszki attila,3,kaszás gergő,2,katona gábor,3,katona lászló,1,katona zoltán,2,kazár pál,6,kelet színésze,2,képek,27,képzelt riport egy amerikai popfesztiválról,2,kerék benjámin,1,kerekes éva,1,kerekes lászló,9,keresztes attila,9,keresztes sándor,4,keresztes tamás,2,kertész zsolt,3,keszég lászló,4,kiállítás,1,kiemelt,2,kirády marcell,1,kirják róbert,16,kis-kovács gergely,1,kiss csinszka flóra,1,kiss diána magdolna,1,koblicska kálmán,14,kocsis antal,12,kocsis gyöngyvér,1,kókai mária,1,kokics péter,4,kollonay zoltán,2,Kolonits Klára,1,koltai m gábor,8,kompár valéria,1,kónya merlin renáta,10,korcsmáros gábor,2,korognai károly,1,koroknai sándor,2,korompai vali,2,korompay vali,1,kosik anita,32,kovács balázs,1,kovács kata,1,kovács katalin,1,kovács patrícia,2,kováts dénes,2,kováts istván,3,kováts vera;,3,kövek,2,kövér judit,12,kövesdi lászló,1,közérdekű,1,krámer györgy,4,kritika,8,krizsán zoltán,1,Krúdy,1,Krúdy Gyula-díj,1,Krúdy Kamara,8,kulcsár viktória,1,kulisszajárás,1,kuthy patrícia,54,kútvölgyi erzsébet,1,kutyaharapás,2,ladányi andrea,6,lakatos máté,9,lass bea,1,lászló lili,8,lászló rita emőke,1,leenane szépe,7,lencsés istván,1,lendvai zoltán,7,léner andrás,2,léner péter,7,lengyel istván,5,letölthető havi műsorok,1,limerick,2,litauszky lilla,1,losonczi katalin,11,macbeth,13,magyar éva,1,magyar kultúra napja,2,magyar színházak fesztiválja,1,magyar teátrumi társaság,1,majoros zoltán,1,majzik edit,2,mándi erika,1,marcsinák anikó,2,marketing,1,martinkovics máté,11,maszmók afrikában,7,máthé eta,16,matkócsik andrás,1,matolcsi marianna,3,mátonffy mária,1,mátrai lukács sándor,2,mátrai tamás,10,matuz jános,1,mátyus stefánia,1,megyeri zoltán,9,mensáros lászló,3,mertz tibor,1,mese,1,meseautó,26,mesél a bécsi erdő,6,mester edit,4,mészáros árpád zsolt,17,Mészáros Máté,1,mészáros péter,1,mészáros tibor,1,mezei zoltán,3,mi és ők,2,miklósi erika,1,mikulás furfangja,4,mikuláshajó,1,mirr-murr kalandjai,2,mohácsi jános,7,molnár csaba,1,molnár erika,10,molnár lászló,1,molnár mariann,14,móricz zsigmond,1,móricz-gyűrű,1,MOST FESZT,2,mucsi zoltán,5,munkácsi anita,21,munkatársak,2,műsorváltozás,1,Művész Stúdió,6,művészasztal,10,művészstúdió,2,nádas péter,1,nagy andrás lászló,3,nagy karina,3,nagy péter,1,nagy róbert,1,nagyidai gergő,47,nagypál gábor,1,nagyszínpad,4,nemzeti színház,1,nézőművészeti kft,2,nívódíjak,13,novák eszter,2,novák jános,1,nőnap,1,nyitott ablak,1,nyitrai lászló,3,nyolc nő,1,nyomtató enikő,10,olajos gábor,4,olt tamás,22,olvasópróba,13,operett,1,Orlai,1,orlai produkció,12,orosz anna,3,orosz helga,7,orpheum madams,3,oscar,14,osváth judit,1,osztovits levente,1,Örökös tag,1,örökös tagok,21,pálffy kinga,1,palicz eszter alma,2,pankotay éva,1,pankotay istván,3,pankotay péter,2,papp dániel,1,paráda zsolt,1,Párterápia,3,pásztor pál,12,pásztor zoltán,1,perjési hilda,4,petényi ilona,3,petneházy attila,45,Pierrot-díj,1,piroska és a farkas,2,pitz katalin,1,polgár péter,1,portik györffy andrás,4,poszt,8,pótlás,1,prah,1,pregitzer fruzsina,70,premier,4,prima díj,1,próba,1,prométheuszról,1,púpos lovacska,2,puskás tivadar,51,radvánszki tibor,1,Rahmanyinov,2,rajkó balázs,1,rák zoltán,39,rékasi károly,6,rendezők,11,réti szilvia,4,rettenetes szülők,9,réz judit,3,róbert gábor,5,rólunk,6,rosta sándor,1,rózsakert szabadtéri színpad,7,rudas istván,2,rusznák adrienn,1,saárossy kinga,2,safranek károly,13,sajtótájékoztató,6,salamon suba lászló,6,sándor júlia,24,sárkányölő krisztián,1,sárközi istván,3,sás péter,2,scherer péter,2,schlanger andrás,12,schmidt sára,7,schulteisz gábor,1,sediánszky nóra,30,sherlock holmes,6,sikerek díjak,1,silló sándor,2,simon kornél,4,simon mari,5,simon ottó,1,simor otto,1,simor ottó,15,sipos balázs,1,sirály,1,sirkó eszter,6,sógornők,3,solti csanád,1,somló gábor,1,somogyi nikoletta,1,spaits rita,1,spartacus,1,srankó éva,1,staub viktória,2,stettner ottó,10,szabadtéri mozi,1,szabadtéri nyár 2019,10,szabadtéri színpad,3,szabó k istván,2,szabó kimmel tamás,1,szabó márta,35,szabó máté,6,szabó tamás,1,szabó tünde,30,szabó zoltán,4,szakács tibor,1,szakály viktória,1,szalai kriszta,1,szalay bence,2,szalma noémi,9,szalma tamás,3,szántó sándor,1,szatmári ildikó,1,szegedi dezső,1,szegezdi róbert,6,székhelyi józsef,2,széles zita,38,szeli ildikó,2,szente vajk,14,szervét tibor,1,szigeti andrás,24,szikszai rémusz,10,szilágyi bálint,1,szilágyi tibor,1,színészek,68,színészház,1,színház,1,színházak éjszakája,4,Színházi bestiák,5,színházi versenyprogram,1,színházunk története,1,színpadi munkatársak,1,szokolai brigitta,2,szőcs artur,7,szűcz edit,1,szvrcsek anita,4,Tamás Attila,5,tamás kinga,1,támogatói információ,1,tanár úr kérem,5,táncfarsang,31,tanulmány a nőkről,1,társulat,25,tasnádi csaba,29,taurin trauma,2,telefondoktor,2,telihay péter,3,ténai petra,1,tenczler tímea,1,tengeren,14,térey jános,1,Thália Színház,2,tóth károly,51,tóth miklós,8,tóth sándor,2,tóth szilvia lilla,3,tóth zolka,33,tóth zoltán lászló,1,török imre,1,trokán anna,1,trokán péter,1,tucker andrás,1,túri lajos,4,tündér lala,1,tűzkő sándor,1,új honlap,1,ullmann mónika,3,upor lászló,1,úri muri,16,urmai gábor,12,ügyviteli munkatársak,1,vajda jános,6,valcz péter,1,vámosi gergely,1,vámosi judit,7,vámosi máté,3,vándor éva,1,varga balázs,8,varga fekete kinga,2,varga norbert,8,varga péter,2,várj míg sötét lesz,2,varjú olga,25,varosmajor,1,varsa mátyás,1,vas-zoltán iván,1,vaszkó bence,12,véber tímea,3,végh zsolt,5,venczli zóra,1,vendégművészek,30,vennes emmy,8,venyige sándor,2,verebes istván,8,vereckei rita,1,vezetőség,1,vicei zsolt,11,vida gábor,2,vidám bérlet,6,Vidéki Színházak Fesztiválja,2,videó,147,videóajánló,4,vidor,12,VIDOR 2019,2,VIDOR Fesztivál,13,VIDOR zsűritag,4,világszép nádszálkisasszony,2,virtuális séta,1,vitai andrás,2,vizkeleti zsolt,1,vlahovics edit,2,vőlegény,2,vuk,1,wéber kata,2,werkfilm,8,zakariás máté,1,zeke edit,1,zenés VIDOR nyár 2019,11,zubor ágnes,19,zsigmond emőke,5,Zsoldos Bálint,1,zsótér sándor,2,
ltr
item
Móricz Zsigmond Színház: Veri az ördög a blattot
Veri az ördög a blattot
https://revizoronline.com/write/images/Szinhaz/2020/tengeren1.jpg
Móricz Zsigmond Színház
http://www.moriczszinhaz.hu/2020/01/veri-az-ordog-blattot.html
http://www.moriczszinhaz.hu/
http://www.moriczszinhaz.hu/
http://www.moriczszinhaz.hu/2020/01/veri-az-ordog-blattot.html
true
6325755384628304489
UTF-8
Összes cikk betöltve. Nem találtunk ilyen cikket. TOVÁBB Tovább... Válasz Válasz visszavonása Törlés By Címlap OLDALAK CIKKEK Összes HASONLÓ CIKKEK Címke Archívum KERESÉS Összes cikk Nem találtunk ilyen cikket. Címlapra vasárnap hétfő kedd szerda csütörtök péntek szombat vas h k sze cs p szo január február márciu április május június július augusztus szeptember október november december jan feb márc ápr május jún júl aug szept okt nov dec épp az imént 1 perce $$1$$ minutes ago egy órája $$1$$ hours ago tegnap $$1$$ days ago $$1$$ weeks ago öt hétnél régebben követők követés EZ PRÉMIUM TARTALOM Megosztás mindet másol mindet kijelöl mindet kimásoltuk Can not copy the codes / texts, please press [CTRL]+[C] (or CMD+C with Mac) to copy