HÍREK$type=ticker$cat=0$cols=3$hide=page-home

Enikő újra a színpadon

Nyomtató Enikő játssza majd a Bob herceg című nagyoperettben a szegény lányt, akibe beleszeret az álruhás trónörökös. A bájos művésznőt hónapok óta nem láthatta a közönség a Móricz Zsigmond Színház 125 éves épületének színpadán, ugyanis több mint egy éve hozta világra a kislányát, Balázsi Zsófit.

A színésznő lányával, Zsófival

– Elkezdett most már beszélni, úgyhogy egész nap diskurálunk, remekül megértjük egymást – nyilatkozta a Lokál Extrának Enikő. – Szeret táncolni, és most már az énekre is kezd ráhangolódni. Nagyon instrukcióérzékeny: amit megmutatok neki, utánam csinálja. Neki köszönhetően még nagyobb csodálója lettem az életnek. Külsőre főként az édesapjára hasonlít. Igyekeztem a születése után is kapcsolatban maradni a teátrummal: karácsonykor a Kossuth téren léptünk fel a kollégáimmal, nemrég Ady-műsort adtunk elő a Bencs Villában, valamint megnéztem a színház saját produkcióit csakúgy, mint a vendégelőadásokat. Reggelenként régóta már dallal ébredek. Zsófi születésétől kezdve gyermekdalokra, mostanában azonban egyre többször a Bob herceg dallamaira, amióta elkezdtük nagy erőkkel próbálni Huszka Jenő nagyoperettjét. A napjainkhoz igazított mű premierje április 20-án lesz a nagy színpadon Göttinger Pál rendezésében.

Nyomtató Enikőt (balra) áprilisban újra láthatjuk a színpadon
MTI Fotó: Balázs Attila

Mint elmondta, a próbaidőszakban délelőttönként a párja édesanyja, délután pedig bébiszitter vigyáz a leánykára. Enikőnek a szülést követően sikerült hamar visszanyernie a régi alakját, ugyanis vigyázott az étkezésére, s heti három-négy alkalommal tornázott. Örömmel tért vissza a színházba, bár sokszor gondol közben arra, rendben van-e otthon minden. A Bob herceget először még fekete-fehérben látta nagyon rég Erdélyben, aztán színesben is többször megnézte. Az általa játszott Annie szegény családból származik, egyedül neveli a gyermekét, ezért rá van utalva, hogy mástól kérjen segítséget. Szerelmes lesz a Gulácsi Tamás által játszott Bob hercegbe, de nem tudja, hogy ő a trónörökös. Feleségül kellene mennie – apja adóssága fejében – a Tóth Zolka által alakított Plumpuddinghoz, de hogy mivel zárul a történet, azt nem áruljuk el.

– Legalább hét olyan dal van a darabban, amelyet én is énekelek – folytatta Enikő. – Az előadás zenei vezetője Nyitrai László és Tamás Attila. Nagy örömünkre élő zenekari kíséretet kapunk. A koreográfussal, Gulyás Annával rég ismerjük egymást; az Ájlávju című musicalrevüben is remek volt a közös munka. Már láttam a Cselényi Nóra által tervezett ruhatáramat; legalább hatszor öltözöm át majd. Az operettben Annie-ért eljön a szerelme, a herceg. Úgy érzem, nemcsak ő, de én is megtaláltam azt a férfit, akivel leélhetem az életem; remélem, hogy értem is eljött a királyfi. Már csak azért is érdemes volt megszületnem, hogy lássam, ahogyan ő és a lányunk egymásra néznek. Ez mindent megér!

Forrás: Lokál.hu
Szerző: Sz. Kántor Éva

$show=search





















ELŐADÁSAINK$type=slider$meta=0$label=0$rm=0$sn=0$count=999$show=home

$show=label





















Nyíregyháza$show=home

További híreink$type=three$cate=0$author=0$comment=0$count=99$rm=0$snippet=0$meta=0$show=home

Név

1981/1982-es évad,8,1982/1983-as évad,8,1983/1984-es évad,9,1984/1985-ös évad,12,1985/1986-os évad,12,1986/1987-es évad,14,1987/1988-as évad,10,1988/1989-es évad,10,1989/1990-es évad,11,1990/1991-es évad,10,1991/1992-es évad,12,1992/1993-as évad,8,1993/1994-es évad,11,1994/1995-ös évad,11,1995/1996-os évad,11,1996/1997-es évad,11,1997/1998-as évad,9,1998/1999-es évad,7,1999/2000-es évad,8,2000/2001-es évad,9,2001/2002-es évad,8,2002/2003-as évad,11,2003/2004-es évad,10,2004/2005-ös évad,10,2005/2006-os évad,9,2006/2007-es évad,12,2007/2008-as évad,11,2008/2009-es évad,11,2009/2010-es évad,13,2010/2011-es évad,15,2011/2012-es évad,13,2012/2013-as évad,1,2013/2014-es évad,14,2014/2015-ös évad,15,2015/2016-os évad,12,2016/2017-es évad,12,2017/2018-as évad,13,2018/2019-es évad,14,2019/2020-as évad,14,9-től 5-ig,1,a balek,18,a dzsungel könyve,4,a három kismalac,1,a hülyéje,1,a kék bolygó,6,a kék pék,2,a kis hableány,11,a kisfiú meg az oroszlánok,1,a manó,8,a név carmen,11,A név: Carmen,2,a púpos,1,a repülő egér,3,a rózsák háborúja,13,aase-díj,1,ady endre,1,ájlávju,1,albert éva,1,állati színjáték,1,antal bálint,1,antal olga,12,apjok rodica,1,arany-metszés,7,aranyceruza,1,aranykalapács-díj,1,asszony asszonynak farkasa,17,Áts Zoltán,1,avass attila,29,az egérlyukból,5,bagó bertalan,1,bajomi nagy györgy,2,bajor lili,2,bajusz emőke,4,bajzáth péter,3,baksa imre,1,bal józsef,7,balfácánt vacsorára!,9,balikó tamás,1,balla annamária,1,Balla Eszter,1,balogh béla,5,balogh gábor,14,bánhidi krisztián,1,bánki zsolt,1,bárány frigyes,44,barta éva,3,bartus gyula,1,bata hajnalka,1,bede-fazekas szabolcs,5,bemutató,1,Bencs irodalom,2,Bencs László Emléklap,1,bencs villa,31,bende kinga,3,benedek miklós,2,berki antal,4,bérlet,2,bérletek,1,bérletszünetek,1,betegség miatt elmarad,2,bíró kriszta,1,blaskó balázs,2,bob herceg,13,bora gábor,1,bóta gyula,1,botos bálint,2,bozóky istván,4,Brighelle-díj,1,buda mónika,2,budai norbert,4,budai zsófia,8,carmen,1,carpedignem,1,castel felice,1,casting,2,chicago,21,chován gábor,2,czeizel gábor,1,cziffra krisztina,2,czikéli lászló,1,czvikker lilla,4,csabai judit,1,cseke szabolcs,1,cselényi nóra,1,csenterics ágnes,1,cserna antal,2,csík györgy,1,csiki zsolt,1,csikos sándor,13,csizmadia tibor,1,csoma judit,6,csontos noémi,4,csorba ilona,15,csutkai csaba,1,daróczy sándor,1,darvasi lászló,1,Debreczeny Csaba,1,delila,16,dengyel iván,1,dévai péter,1,dézsi darinka,16,díj,2,díjak,1,diótörő herceg,3,díszletterv,1,dobó kata,1,dóczy péter,1,domonkos péter,1,don carlos,18,dragomán györgy,2,dubrovka tamara,1,dudics gábor,1,dumaszínház,1,dunai károly,1,egger géza,3,égi társulat,1,egressy zoltán,1,egyed attila,7,elmeredt,1,előadásaink,20,előadások,1,emilia galotti,1,enigma,1,enyedi éva,1,erdős borcsa,1,ernei júlia,1,éry-kovács zsanna,8,etikett,1,évadterv,3,évadzáró,2,ezeregyéjszaka,1,eztrád,2,fábián gábor,5,fábián józsef,2,faragó zsuzsa,1,farkas lászló,1,farsangi flamenco fiesta,1,fazekas istván,13,fehér andrás,1,fehér balázs benő,7,fekete ágnes,1,fekete györgyi,1,fekete istván,3,fekete réka thália,2,felhőfi kiss lászló,1,fellinger domonkos,26,ferencz krisztina,1,fesztival,1,film,1,fodor katalin,1,fon gabi,1,forgách andrás,2,forgács péter,6,főfőnök,1,földi lászló,9,fridrik noémi,27,fritz györgy,1,függöny fel,1,fülöp angéla,6,gaál erzsébet,9,gábos katalin,7,gados béla,25,galambos péter,1,gáspár tibor,19,gazsó györgy,13,geday mária,2,gellért péter,6,gerbár tibor,4,gerle andrea,19,gogol,1,gosztola adél,21,gönczy ágnes,1,göttinger pál,23,grosschmid erik,1,gulácsi tamás,34,gulyás anna,4,gyarmathy ágnes,1,gyenge katalin,4,gyerekeknek,4,gyilkosság meghirdetve,14,gyuricza istván,1,gyuris tibor,39,háda jános,1,halasi dániel,10,halpern és johnson,1,hamupipőke,8,hanganyag-archívum,1,hargitai iván,6,harlekin bábszínház,1,harsányi sulyom lászló,4,hartmann teréz,5,hável lászló,1,hegymegi máté,1,heisenberg,3,hello dolly,2,hetey lászló,30,hírek,25,hírlevél,1,holik zsolt,1,holl istván,4,holló arnold,3,holokauszt,1,honti györgy,3,horgas péter,1,horváth csaba,1,horváth illés,7,horváth istván,8,horváth julianna,3,horváth lászló attila,83,horváth margit,32,horváth réka,22,horváth sebestyén sándor,23,horváth viktor,8,Horváth Zsuzsa,1,húsvét,1,illatszertár,22,ilyés róbert,3,illyés ákos,40,információ,12,interjú,83,istván istván,8,ivo krobot,3,jancsó miklós,1,játék,2,Jean Cocteau,1,jegyek,3,jenei judit,47,jordán tamás,1,jósa andrás múzeum,2,jótékonyság,2,józsa bettina,2,józsa imre,1,jövőre veled ugyanitt,2,juhász györgy,18,juhász istván,1,kalucsni,15,kamara,5,kameniczky lászló,14,karádi zsolt,2,kardos tünde,4,kasvinszki attila,3,kaszás gergő,2,katona gábor,3,katona lászló,1,katona zoltán,2,kazár pál,6,kelet színésze,2,képek,17,képzelt riport egy amerikai popfesztiválról,2,kerekes éva,1,kerekes lászló,9,keresztes attila,9,keresztes sándor,4,keresztes tamás,2,kertész zsolt,3,keszég lászló,4,kiállítás,1,kiemelt,2,kirják róbert,16,kis-kovács gergely,1,kiss diána magdolna,1,koblicska kálmán,14,kocsis antal,12,kocsis gyöngyvér,1,kókai mária,1,kokics péter,4,kollonay zoltán,2,Kolonits Klára,1,koltai m gábor,8,kompár valéria,1,kónya merlin renáta,10,korcsmáros gábor,2,korognai károly,1,koroknai sándor,2,korompai vali,2,korompay vali,1,kosik anita,33,kovács kata,1,kovács patrícia,2,kováts istván,3,kováts vera;,3,kövek,2,kövér judit,12,kövesdi lászló,1,közérdekű,1,krámer györgy,4,kritika,8,krizsán zoltán,1,Krúdy,1,Krúdy Gyula-díj,1,Krúdy Kamara,8,kulisszajárás,1,kuthy patrícia,53,kútvölgyi erzsébet,1,kutyaharapás,2,ladányi andrea,6,lakatos máté,9,lass bea,1,lászló lili,8,lászló rita emőke,1,leenane szépe,7,lencsés istván,1,lendvai zoltán,7,léner andrás,2,léner péter,7,lengyel istván,5,letölthető havi műsorok,1,losonczi katalin,11,macbeth,13,magyar éva,1,magyar kultúra napja,1,magyar színházak fesztiválja,1,magyar teátrumi társaság,1,majoros zoltán,1,majzik edit,2,mándi erika,1,marcsinák anikó,2,martinkovics máté,11,maszmók afrikában,7,máthé eta,16,matkócsik andrás,1,matolcsi marianna,3,mátonffy mária,1,mátrai lukács sándor,2,mátrai tamás,10,matuz jános,1,mátyus stefánia,1,megyeri zoltán,9,menopauza,1,mensáros lászló,3,mese,1,meseautó,24,mesél a bécsi erdő,1,mester edit,4,mészáros árpád zsolt,17,Mészáros Máté,1,mészáros péter,1,mezei zoltán,3,mi és ők,2,miklósi erika,1,mikuláshajó,1,mirr-murr kalandjai,2,mohácsi jános,11,molnár csaba,1,molnár erika,10,molnár lászló,1,molnár mariann,14,móricz-gyűrű,1,MOST FESZT,2,mucsi zoltán,5,munkácsi anita,19,munkatársak,2,műsorváltozás,1,Művész Stúdió,6,művészasztal,6,művészstúdió,2,nádas péter,1,nagy andrás lászló,3,nagy karina,3,nagy péter,1,nagy róbert,1,nagyidai gergő,46,nagypál gábor,1,nagyszínpad,4,nemzeti színház,1,nézőművészeti kft,2,nívódíjak,13,novák eszter,2,novák jános,1,nyitott ablak,1,nyitrai lászló,3,nyolc nő,1,nyomtató enikő,10,olajos gábor,4,olt tamás,22,olvasópróba,13,operett,1,Orlai,1,orlai produkció,12,orosz anna,3,orosz helga,7,oscar,13,osztovits levente,1,Örökös tag,1,örökös tagok,21,pálffy kinga,1,palicz eszter alma,2,pankotay éva,1,pankotay istván,3,pankotay péter,2,paráda zsolt,1,Párterápia,3,pásztor pál,12,pásztor zoltán,1,perjési hilda,4,petényi ilona,3,petneházy attila,45,Pierrot-díj,1,piroska és farkas,1,pitz katalin,1,polgár péter,1,portik györffy andrás,4,poszt,8,pótlás,1,prah,1,pregitzer fruzsina,69,premier,3,próba,1,prométheuszról,1,púpos lovacska,1,puskás tivadar,49,radvánszki tibor,1,Rahmanyinov,2,rajkó balázs,1,rák zoltán,40,rékasi károly,6,rendezők,12,réti szilvia,4,rettenetes szülők,9,réz judit,3,róbert gábor,5,rólunk,6,rosta sándor,1,rózsakert szabadtéri színpad,17,rudas istván,2,rusznák adrienn,1,saárossy kinga,2,safranek károly,13,sajtótájékoztató,6,salamon suba lászló,6,sándor júlia,24,sárkányölő krisztián,1,sárközi istván,3,sás péter,2,scherer péter,2,schlanger andrás,12,schmidt sára,7,schulteisz gábor,1,sediánszky nóra,30,sherlock holmes,6,sikerek díjak,1,silló sándor,2,simon kornél,4,simon mari,5,simon ottó,1,simor otto,1,simor ottó,15,sipos balázs,1,sirály,1,sirkó eszter,6,sógornők,1,solti csanád,1,somló gábor,1,somogyi nikoletta,1,spaits rita,1,spartacus,1,srankó éva,1,stettner ottó,10,szabadtéri nyár 2019,16,szabadtéri színpad,2,szabó k istván,2,szabó kimmel tamás,1,szabó márta,35,szabó máté,6,szabó tamás,1,szabó tünde,30,szabó zoltán,4,szakács tibor,1,szakály viktória,1,szalai kriszta,1,szalma noémi,9,szalma tamás,3,szántó sándor,1,szatmári ildikó,1,szegedi dezső,1,szegezdi róbert,6,székhelyi józsef,2,széles zita,38,szeli ildikó,2,szente vajk,11,szigeti andrás,24,szikszai rémusz,10,szilágyi tibor,1,színészek,46,színészház,1,színház,1,színházak éjszakája,4,Színházi bestiák,4,színházi versenyprogram,1,színházunk története,1,színpadi munkatársak,1,szokolai brigitta,2,szőcs artur,5,szulák andrea,1,szűcz edit,1,szvrcsek anita,4,Tamás Attila,4,tamás kinga,1,támogatói információ,1,tanár úr kérem,1,táncfarsang,27,tanulmány a nőkről,1,társulat,25,tasnádi csaba,29,taurin trauma,2,telefondoktor,2,telihay péter,3,tenczler tímea,1,tengeren,1,térey jános,1,Thália Színház,2,tóth károly,51,tóth miklós,8,tóth sándor,2,tóth szilvia lilla,3,tóth zolka,33,tóth zoltán lászló,1,török imre,1,trokán anna,1,trokán péter,1,tucker andrás,1,túri lajos,4,tündér lala,1,tűzkő sándor,1,új honlap,1,ullmann mónika,3,úri muri,1,urmai gábor,12,ügyviteli munkatársak,1,vajda jános,6,vámosi gergely,1,vámosi judit,7,vámosi máté,3,vándor éva,1,varga balázs,8,varga fekete kinga,1,varga norbert,8,varga péter,1,várj míg sötét lesz,1,varjú olga,25,varosmajor,1,varsa mátyás,1,vas-zoltán iván,1,vaszkó bence,12,véber tímea,3,végh zsolt,5,venczli zóra,1,vendégművészek,20,vennes emmy,8,venyige sándor,2,verebes istván,7,vereckei rita,1,vezetőség,1,vicei zsolt,11,vida gábor,2,vidám bérlet,3,Vidéki Színházak Fesztiválja,2,videó,28,videóajánló,4,vidor,12,VIDOR Fesztivál,8,VIDOR zsűritag,3,világszép nádszálkisasszony,2,virtuális séta,1,vitai andrás,2,vizkeleti zsolt,1,vlahovics edit,2,vőlegény,2,vuk,1,wéber kata,2,zeke edit,1,zenés VIDOR nyár 2019,18,zubor ágnes,19,zsigmond emőke,6,Zsoldos Bálint,1,zsótér sándor,2,
ltr
item
Móricz Zsigmond Színház: Enikő újra a színpadon
Enikő újra a színpadon
https://lokal-c.mmcd.hu/wp-content/uploads/2019/03/Nyomtat%C3%B3-Enik%C5%91-%C3%A9s-az-egy%C3%A9ves-Zs%C3%B3fi-450x600.jpg
Móricz Zsigmond Színház
http://www.moriczszinhaz.hu/2019/03/eniko-ujra-szinpadon.html
http://www.moriczszinhaz.hu/
http://www.moriczszinhaz.hu/
http://www.moriczszinhaz.hu/2019/03/eniko-ujra-szinpadon.html
true
6325755384628304489
UTF-8
Összes cikk betöltve. Nem találtunk ilyen cikket. TOVÁBB Tovább... Válasz Válasz visszavonása Törlés By Címlap OLDALAK CIKKEK Összes HASONLÓ CIKKEK Címke Archívum KERESÉS Összes cikk Nem találtunk ilyen cikket. Címlapra vasárnap hétfő kedd szerda csütörtök péntek szombat vas h k sze cs p szo január február márciu április május június július augusztus szeptember október november december jan feb márc ápr május jún júl aug szept okt nov dec épp az imént 1 perce $$1$$ minutes ago egy órája $$1$$ hours ago tegnap $$1$$ days ago $$1$$ weeks ago öt hétnél régebben követők követés EZ PRÉMIUM TARTALOM Megosztás mindet másol mindet kijelöl mindet kimásoltuk Can not copy the codes / texts, please press [CTRL]+[C] (or CMD+C with Mac) to copy