HÍREK$type=ticker$cat=0$cols=3$hide=page-home

Tóth Szilvia Lilla: az egész világot egy színpadnak tekintettem, nem ismertem határokat

Interjú Tóth Szilvia Lillával, a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház 26 éves színművésznőjével. 

Fotó: Hodgyai István

Mindig is az a kislány voltál, aki szeretett szerepelni, fellépni, középpontban lenni? 

Kislányként mindig próbáltam a középpontban lenni, szerepelni és idegesítően nagy dumás voltam (elsősként egyszer majdnem forradalmat robbantottam ki az ebédlőben, egy csokoládé miatt). Mára ez letisztult, természetesen a szereplési vágy ugyanúgy megmaradt, de más formában. Akkor az egész világot egy színpadnak tekintettem, nem ismertem határokat és nem féltem semmitől. Ahogy felnő az ember, rájön, hogy nem ilyen egyszerű a dolog, vagy talán pont, hogy a szabadság sokkal nehezebb, mint az alkalmazkodás. 

Kislányként színésznő szerettél volna lenni, vagy voltak más elképzeléseid is? Mikor döntöttél a színészi pálya mellett? Annak idején mi volt az a 3 dolog, amiért te ezt a pályát választottad? 

4 évesen szerepeltem először színpadon egy diákszínjátszó csoporttal. Egy bárányt játszottam, akinek a szövege annyi volt, hogy –Bee - . A diákszínjátszó mellett még óvodában, elkezdtem klasszikus balettot tanulni. Sokáig a tánc és a színház fej-fej mellett haladt az életemben. 13 évesen, amikor lehetőségem lett volna a Balettintézetbe felvételizni, választanom kellett, és én a színészet mellett döntöttem. Nagyon szerettem és szeretek a mai napig is táncolni, de úgy éreztem, hogy az nekem nem elég, én beszélni is akarok. Akkor úgy gondoltam, hogy nem tudom kifejezni magam csak a testemmel, a mozdulatokkal. Végül is több mint 14 évig tanultam táncolni és a mai napig táncolok, ha van rá lehetőségem. A kihívás volt a másik oka annak, hogy színész legyek. Minden nap próbára tenni magam, bukni vagy nyerni, de mindenekelőtt, megpróbálni színésznek lenni. Ez hivatása és életmódja az embernek, vágytam erre az életre. Akkoriban mélyebben szántó gondolataim nem voltak arról, hogy különben is mit akarok mondani, vagy, hogy tudok-e olyat mondani, amit érdemes, vagy egyáltalán kell-e mondanom valamit. Szerepelni, beszélni és játszani akartam. 

Marosvásárhelyen végezted el az egyetemet, miért oda jelentkeztél, itthon nem vettek fel, vagy…? 

Felvételiztem itthon is, abban az évben is, amikor Marosvásárhelyre felvettek, Kaposváron volt szerencsém a felvételi utolsó fordulójáig eljutni, előző évben pedig Budapesten. Nem szerettem volna még egy évet várni arra, hogy felvételizzek. Már régebben is hallottam a marosvásárhelyi egyetemről. Az akkori barátommal együtt felvételiztünk, csak ő rendező szakra ment. Végül mindkettőnket felvettek. Szerencsére egy nagyon jó alkotói közösségben tölthettem az egyetemi éveimet. Az osztályommal a mai napig szoros barátságban vagyunk. Ha tehetjük, megnézzük egymás munkáit, vagy csak összeülünk egyet beszélgetni, karácsonyozni, szülinapozni. 

Forgács Péter: Kiadja magát! Fotó: Wessely György

Mi volt az egyetemen az a legfontosabb 3 dolog, ami ott megtanultál, megtapasztaltál?

Nagyon sok dolgot tanultam meg az egyetemen, amit eddig tudtam hasznosítani. Ha hármat ki kellene emelnem, akkor az első, hogy mindennek a magja, a gondolat. Minden cselekvést, megszólalást a gondolat irányít. Nem azért megyek egy széket arrébb tenni, mert azaz instrukció, hanem mert valamiből következik, hogy azt arrébb kell tennem. Nekem mindig tudnom kell, hogy mit miért mondok és miért csinálok. A második dolog az, hogy ne féljek elrugaszkodni önmagamtól. Sokáig nagyon ragaszkodtam magamhoz. Saját gesztus, saját érzelem. A komfortzónámon belül mozogtam csak, és hazugnak éreztem, ha például más hangon szólaltam meg. Féltem másmilyen lenni, mint, aki vagyok. Pedig pont ez is a lényeg. Ha én nem hiszem el, hogy egy karakternek az a hangja, akkor más miért hinne benne. Ha én hiszek benne, nem lehet sok vagy hazug. Maximum nem lesz jó, de legalább megpróbáltam. És végül az alázat. 

A pályád eddigi legfontosabb szerepei, előadásai? Az eddig elértekkel elégedett vagy? 

Őszintén szólva, minden eddigi szerepemet és előadást fontosnak tartok. Mindegyikből tanulhattam és fejlődhettem. Hiszek abban, hogy épp ott kell tartanom, ahol most vagyok. Viszont általában elégedett elégedetlen vagyok. Az elégedettség magabiztosságot, önbizalmat ad, az elégedetlenség viszont ösztönöz a fejlődésre. 

Melyik volt az a szerep, amiben a legjobban érezted magad, ami szinte rád íródott? 

Gáspárik Attila rendezésében, Hadar Galron: Mikve c. előadásában Miki szerepe. Egy nagyon laza, szókimondó, humoros és egyben cinikus karakter. Már az első pillanatban valamilyen közös cinkosságot kötöttünk. Miki darabbeli szituációja félelmetesen passzolt az én akkori helyzetemhez. Budapesten és Marosvásárhelyen is próbáltam párhuzamosan. A Mikvét csináltuk Vásárhelyen. A szöveget megtanultam, minden nap telefonon összemondtuk a partnereimmel, valamennyit próbáltam is, viszont díszletben, csak az előadás előtti délelőtt tudtam próbálni. Pontosan olyan mélyvíz volt belépnem a Mikvébe, mint amilyen Mikinek, aki szint úgy előtte még sohasem járt rituális fürdőben. Aztán, persze, ezt a helyzetet rögzítenem kellett, de nagyon megtaláltuk egymást. Vannak ilyen érdekes egybeesések, amik vagy jól, vagy rosszul sülnek el. Ez szerencsére jól jött ki. 

Mikve -Miki. Fotó: Wessely György

Melyik szereppel vívódtál a legtöbbet? Volt olyan szerep, ami nagyon meghatott, megfogott, bár most ettől messze vagy, de mint nőként te is bármikor kerülhetsz abba a helyzetbe? 

Most nem tudnék kiemelni egyet, amin többet vívódtam, mint általában. Ezek a vívódási kérdésfeltevések visznek közelebb egy karakterhez. Mindegyiknek meg van a maga köre. Megalázott nőt eddig ritkán játszottam. Általában az erősebb, temperamentumosabb karakterek találnak meg. De persze volt, például a Nyomorultakból Kis Cosette. Ha valami megfog egy karakterben, az nem feltétlenül az elesettsége, hanem pont az erőssége. Hogy történhet vele bármi, de ő mégis fel tud állni belőle. 

Melyik szereped volt a legszexisebb, legpikánsabb? 

Talán Szőcs Artur Chicagojában June. Ő a késelős gyilkos. Szexisnek szexis, kicsit alulöltözött. 

Ezek az alulöltözött, meztelen szerepek mennyire állnak hozzád közel? 

Színpadon voltam már félmeztelen, sőt, egy tréninggyakorlat során, meztelen is. Nem ódzkodom tőle. Ilyenkor minden gátlást hátra kell hagyni, ha a helyzet úgy kívánja. Persze, nyilván nem olyan egyszerű az, hogy „hátra hagyjuk”, de törekedni kell rá. Ez ugyan úgy benne van a pakliban. A mi művészetünk tárgya, mi magunk vagyunk. A film, az más. Azt többször is átgondolnám. Mivel nem voltam még ilyen helyzetben, nem tudom, hogy vállalnám-e. 

Sardar Tagirovsky: Álom újratöltve filmes betét. Kép: Szentgáli Csaba

Kislányként mikor elképzelted, hogy majd milyen lesz színésznőnek lenni, olyan, vagy teljesen más? 

Nagyon más, szerencsére. Akkor csak a felszínt láttam, a szereplést, a magamutogatást, fényeket, jelmezeket, smink stb. Pedig csak emberek kellenek hozzá. 

2019-ben milyen szerepek várnak rád? A jövőben milyen tervek, célok lebegnek előtted? 

Márciusban kezdek el próbálni a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházban, Göttinger Pál rendezésében, a Bob hercegben. Jelenleg Szentendrén egy hosszabb távú projekten dolgozunk Sardar Tagirovskyval, amelynek májusban lesz a bemutatója. A tervekben, célokban színház minden mennyiségben. Örülnék, ha lenne lehetőségem filmben is játszani. És ha lesz rá időm, akkor majd egy jogosítvány.

Forrás: sportporte.com


$show=search





















ELŐADÁSAINK$type=slider$meta=0$label=0$rm=0$sn=0$count=999$show=home

$show=label





















Nyíregyháza$show=home

További híreink$type=three$cate=0$author=0$comment=0$count=99$rm=0$snippet=0$meta=0$show=home

Név

1981-től korábbi bemutatók listája,1,1981/1982-es évad,8,1982/1983-as évad,8,1983/1984-es évad,9,1984/1985-ös évad,12,1985/1986-os évad,12,1986/1987-es évad,14,1987/1988-as évad,10,1988/1989-es évad,10,1989/1990-es évad,11,1990/1991-es évad,10,1991/1992-es évad,12,1992/1993-as évad,8,1993/1994-es évad,11,1994/1995-ös évad,11,1995/1996-os évad,11,1996/1997-es évad,11,1997/1998-as évad,9,1998/1999-es évad,7,1999/2000-es évad,8,2000/2001-es évad,9,2001/2002-es évad,8,2002/2003-as évad,11,2003/2004-es évad,10,2004/2005-ös évad,10,2005/2006-os évad,9,2006/2007-es évad,12,2007/2008-as évad,11,2008/2009-es évad,11,2009/2010-es évad,13,2010/2011-es évad,15,2011/2012-es évad,13,2012/2013-as évad,1,2013/2014-es évad,14,2014/2015-ös évad,15,2015/2016-os évad,12,2016/2017-es évad,12,2017/2018-as évad,13,2018/2019-es évad,14,2019/2020-as évad,14,9-től 5-ig,1,a balek,18,a dzsungel könyve,4,a három kismalac,1,a hülyéje,1,a kék bolygó,6,a kék pék,2,a keresztapa,1,a kis hableány,11,a kisfiú meg az oroszlánok,1,a manó,8,a név carmen,11,A név: Carmen,2,a púpos,1,a repülő egér,3,a rózsák háborúja,13,aase-díj,1,ady endre,1,ájlávju,1,albert éva,1,állati színjáték,1,antal bálint,1,antal olga,12,apjok rodica,1,arany-metszés,7,aranyceruza,1,aranykalapács-díj,1,asszony asszonynak farkasa,17,Áts Zoltán,1,avass attila,29,az egérlyukból,5,bagó bertalan,1,bajomi nagy györgy,2,bajor lili,2,bajusz emőke,4,bajzáth péter,3,baksa imre,1,bal józsef,7,balfácánt vacsorára!,9,balikó tamás,1,balla annamária,1,Balla Eszter,1,balogh béla,5,balogh gábor,14,bánhidi krisztián,1,bánki zsolt,1,bárány frigyes,44,barta éva,3,bartus gyula,1,bata hajnalka,1,bede-fazekas szabolcs,5,bemutató,1,Bencs irodalom,2,Bencs László Emléklap,1,bencs villa,34,bende kinga,3,benedek miklós,2,berki antal,4,bérlet,2,bérletek,1,bérletszünetek,1,betegség miatt elmarad,2,bíró kriszta,1,blaskó balázs,2,bob herceg,13,bora gábor,1,bóta gyula,1,botos bálint,2,bozóky istván,4,Brighelle-díj,1,buda mónika,2,budai norbert,4,budai zsófia,8,carmen,1,carpedignem,1,castel felice,1,casting,2,chicago,21,chován gábor,2,czeizel gábor,1,cziffra krisztina,2,czikéli lászló,1,czvikker lilla,4,csabai judit,1,cseke szabolcs,1,cselényi nóra,1,csenterics ágnes,1,cserna antal,2,csík györgy,1,csiki zsolt,1,csikos sándor,13,csizmadia tibor,1,csoma judit,6,csontos noémi,4,csorba ilona,15,csutkai csaba,1,daróczy sándor,1,darvasi lászló,1,Debreczeny Csaba,1,delila,17,dengyel iván,1,dévai péter,1,dézsi darinka,16,díj,2,díjak,1,diótörő herceg,3,díszletterv,1,dobó kata,1,dóczy péter,1,domonkos péter,1,don carlos,18,dragomán györgy,2,dubrovka tamara,1,dudics gábor,1,dumaszínház,1,dunai károly,1,egger géza,3,égi társulat,1,egressy zoltán,1,egyed attila,7,elmeredt,1,előadásaink,20,előadások,1,emilia galotti,1,enigma,1,enyedi éva,1,erdős borcsa,1,ernei júlia,1,éry-kovács zsanna,8,etikett,1,évadterv,3,évadzáró,2,ezeregyéjszaka,1,eztrád,2,fábián gábor,5,fábián józsef,2,faragó zsuzsa,1,farkas lászló,1,farsangi flamenco fiesta,1,fazekas istván,13,fehér andrás,1,fehér balázs benő,7,fekete ágnes,1,fekete györgyi,1,fekete istván,3,fekete réka thália,2,felhőfi kiss lászló,1,fellinger domonkos,26,ferencz krisztina,1,fesztival,1,film,1,fodor katalin,1,fon gabi,1,forgách andrás,2,forgács péter,6,főfőnök,1,földi lászló,9,fridrik noémi,27,fritz györgy,1,függöny fel,1,fülöp angéla,6,für anikó,1,gaál erzsébet,9,gábos katalin,7,gados béla,25,galambos péter,1,gáspár tibor,19,gazsó györgy,13,geday mária,2,gellért péter,6,gerbár tibor,4,gerle andrea,19,gogol,1,gosztola adél,21,gönczy ágnes,1,göttinger pál,23,grosschmid erik,1,gulácsi tamás,34,gulyás anna,4,gyarmathy ágnes,1,gyenge katalin,4,gyerekeknek,4,gyilkosság meghirdetve,14,gyuricza istván,1,gyuris tibor,39,háda jános,1,halasi dániel,10,halpern és johnson,1,hamupipőke,8,hanganyag-archívum,1,hargitai iván,6,harlekin bábszínház,1,harsányi sulyom lászló,4,hartmann teréz,5,hável lászló,1,hegymegi máté,1,heisenberg,3,hello dolly,2,hetey lászló,30,hírek,26,hírlevél,1,holik zsolt,1,holl istván,4,holló arnold,3,holokauszt,1,honti györgy,3,horgas péter,1,horváth csaba,1,horváth illés,8,horváth istván,8,horváth julianna,3,horváth lászló attila,83,horváth margit,32,horváth réka,22,horváth sebestyén sándor,23,horváth viktor,8,Horváth Zsuzsa,1,húsvét,1,illatszertár,22,ilyés róbert,3,illyés ákos,41,információ,14,interjú,83,istván istván,8,ivo krobot,3,jancsó miklós,1,játék,2,Jean Cocteau,1,jegyek,3,jenei judit,47,jordán tamás,1,jósa andrás múzeum,2,jótékonyság,2,józsa bettina,2,józsa imre,1,jövőre veled ugyanitt,2,juhász györgy,18,juhász istván,1,kalucsni,15,kamara,5,kameniczky lászló,14,karádi zsolt,2,kardos tünde,4,kasvinszki attila,3,kaszás gergő,2,katona gábor,3,katona lászló,1,katona zoltán,2,kazár pál,6,kelet színésze,2,képek,17,képzelt riport egy amerikai popfesztiválról,2,kerekes éva,1,kerekes lászló,9,keresztes attila,9,keresztes sándor,4,keresztes tamás,2,kertész zsolt,3,keszég lászló,4,kiállítás,1,kiemelt,2,kirják róbert,16,kis-kovács gergely,1,kiss diána magdolna,1,koblicska kálmán,14,kocsis antal,12,kocsis gyöngyvér,1,kókai mária,1,kokics péter,4,kollonay zoltán,2,Kolonits Klára,1,koltai m gábor,8,kompár valéria,1,kónya merlin renáta,10,korcsmáros gábor,2,korognai károly,1,koroknai sándor,2,korompai vali,2,korompay vali,1,kosik anita,33,kovács kata,1,kovács patrícia,2,kováts istván,3,kováts vera;,3,kövek,2,kövér judit,12,kövesdi lászló,1,közérdekű,1,krámer györgy,4,kritika,8,krizsán zoltán,1,Krúdy,1,Krúdy Gyula-díj,1,Krúdy Kamara,8,kulisszajárás,1,kuthy patrícia,54,kútvölgyi erzsébet,1,kutyaharapás,2,ladányi andrea,6,lakatos máté,9,lass bea,1,lászló lili,8,lászló rita emőke,1,leenane szépe,7,lencsés istván,1,lendvai zoltán,7,léner andrás,2,léner péter,7,lengyel istván,5,letölthető havi műsorok,1,losonczi katalin,11,macbeth,13,magyar éva,1,magyar kultúra napja,1,magyar színházak fesztiválja,1,magyar teátrumi társaság,1,majoros zoltán,1,majzik edit,2,mándi erika,1,marcsinák anikó,2,martinkovics máté,11,maszmók afrikában,7,máthé eta,16,matkócsik andrás,1,matolcsi marianna,3,mátonffy mária,1,mátrai lukács sándor,2,mátrai tamás,10,matuz jános,1,mátyus stefánia,1,megyeri zoltán,9,menopauza,1,mensáros lászló,3,mese,1,meseautó,24,mesél a bécsi erdő,1,mester edit,4,mészáros árpád zsolt,17,Mészáros Máté,1,mészáros péter,1,mezei zoltán,3,mi és ők,2,miklósi erika,1,mikuláshajó,1,mirr-murr kalandjai,2,mohácsi jános,12,molnár csaba,1,molnár erika,10,molnár lászló,1,molnár mariann,14,móricz-gyűrű,1,MOST FESZT,2,mucsi zoltán,5,munkácsi anita,19,munkatársak,2,műsorváltozás,1,Művész Stúdió,6,művészasztal,6,művészstúdió,2,nádas péter,1,nagy andrás lászló,3,nagy karina,3,nagy péter,1,nagy róbert,1,nagyidai gergő,46,nagypál gábor,1,nagyszínpad,4,nemzeti színház,1,nézőművészeti kft,2,nívódíjak,13,novák eszter,2,novák jános,1,nyitott ablak,1,nyitrai lászló,3,nyolc nő,1,nyomtató enikő,10,olajos gábor,4,olt tamás,22,olvasópróba,13,operett,1,Orlai,1,orlai produkció,12,orosz anna,3,orosz helga,7,oscar,13,osztovits levente,1,Örökös tag,1,örökös tagok,21,pálffy kinga,1,palicz eszter alma,2,pankotay éva,1,pankotay istván,3,pankotay péter,2,paráda zsolt,1,Párterápia,3,pásztor pál,12,pásztor zoltán,1,perjési hilda,4,petényi ilona,3,petneházy attila,45,Pierrot-díj,1,piroska és a farkas,1,pitz katalin,1,polgár péter,1,portik györffy andrás,4,poszt,8,pótlás,1,prah,1,pregitzer fruzsina,69,premier,3,próba,1,prométheuszról,1,púpos lovacska,1,puskás tivadar,49,radvánszki tibor,1,Rahmanyinov,2,rajkó balázs,1,rák zoltán,40,rékasi károly,6,remete kriszta,1,rendezők,12,réti szilvia,4,rettenetes szülők,9,réz judit,3,róbert gábor,5,rólunk,6,rosta sándor,1,rózsakert szabadtéri színpad,20,rudas istván,2,rusznák adrienn,1,saárossy kinga,2,safranek károly,13,sajtótájékoztató,6,salamon suba lászló,6,sándor júlia,24,sárkányölő krisztián,1,sárközi istván,3,sás péter,2,scherer péter,2,schlanger andrás,12,schmidt sára,7,schulteisz gábor,1,sediánszky nóra,30,sherlock holmes,6,sikerek díjak,1,silló sándor,2,simon kornél,4,simon mari,5,simon ottó,1,simor otto,1,simor ottó,15,sipos balázs,1,sirály,1,sirkó eszter,6,sógornők,1,solti csanád,1,somló gábor,1,somogyi nikoletta,1,spaits rita,1,spartacus,1,srankó éva,1,stettner ottó,10,szabadtéri mozi,1,szabadtéri nyár 2019,19,szabadtéri színpad,4,szabó k istván,2,szabó kimmel tamás,1,szabó márta,35,szabó máté,6,szabó tamás,1,szabó tünde,30,szabó zoltán,4,szakács tibor,1,szakály viktória,1,szalai kriszta,1,szalma noémi,9,szalma tamás,3,szántó sándor,1,szatmári ildikó,1,szegedi dezső,1,szegezdi róbert,6,székhelyi józsef,2,széles zita,38,szeli ildikó,2,szente vajk,11,szervét tibor,1,szigeti andrás,24,szikszai rémusz,10,szilágyi tibor,1,színészek,46,színészház,1,színház,1,színházak éjszakája,4,Színházi bestiák,5,színházi versenyprogram,1,színházunk története,1,színpadi munkatársak,1,szokolai brigitta,2,szőcs artur,5,szulák andrea,1,szűcz edit,1,szvrcsek anita,4,Tamás Attila,4,tamás kinga,1,támogatói információ,1,tanár úr kérem,1,táncfarsang,27,tanulmány a nőkről,1,társulat,25,tasnádi csaba,29,taurin trauma,2,telefondoktor,2,telihay péter,3,tenczler tímea,1,tengeren,1,térey jános,1,Thália Színház,2,tóth károly,51,tóth miklós,8,tóth sándor,2,tóth szilvia lilla,3,tóth zolka,33,tóth zoltán lászló,1,török imre,1,trokán anna,1,trokán péter,1,tucker andrás,1,túri lajos,4,tündér lala,1,tűzkő sándor,1,új honlap,1,ullmann mónika,3,úri muri,1,urmai gábor,12,ügyviteli munkatársak,1,vajda jános,6,vámosi gergely,1,vámosi judit,7,vámosi máté,3,vándor éva,1,varga balázs,8,varga fekete kinga,1,varga norbert,8,varga péter,1,várj míg sötét lesz,1,varjú olga,25,varosmajor,1,varsa mátyás,1,vas-zoltán iván,1,vaszkó bence,12,véber tímea,3,végh zsolt,5,venczli zóra,1,vendégművészek,20,vennes emmy,8,venyige sándor,2,verebes istván,7,vereckei rita,1,vezetőség,1,vicei zsolt,11,vida gábor,2,vidám bérlet,3,Vidéki Színházak Fesztiválja,2,videó,28,videóajánló,4,vidor,12,VIDOR Fesztivál,8,VIDOR zsűritag,3,világszép nádszálkisasszony,2,virtuális séta,1,vitai andrás,2,vizkeleti zsolt,1,vlahovics edit,2,vőlegény,2,vuk,1,wéber kata,2,zeke edit,1,zenés VIDOR nyár 2019,18,zubor ágnes,19,zsigmond emőke,6,Zsoldos Bálint,1,zsótér sándor,2,
ltr
item
Móricz Zsigmond Színház: Tóth Szilvia Lilla: az egész világot egy színpadnak tekintettem, nem ismertem határokat
Tóth Szilvia Lilla: az egész világot egy színpadnak tekintettem, nem ismertem határokat
http://sportportre.com/images/tszl1.jpg
Móricz Zsigmond Színház
http://www.moriczszinhaz.hu/2019/01/toth-szilvia-lilla-az-egesz-vilagot-egy.html
http://www.moriczszinhaz.hu/
http://www.moriczszinhaz.hu/
http://www.moriczszinhaz.hu/2019/01/toth-szilvia-lilla-az-egesz-vilagot-egy.html
true
6325755384628304489
UTF-8
Összes cikk betöltve. Nem találtunk ilyen cikket. TOVÁBB Tovább... Válasz Válasz visszavonása Törlés By Címlap OLDALAK CIKKEK Összes HASONLÓ CIKKEK Címke Archívum KERESÉS Összes cikk Nem találtunk ilyen cikket. Címlapra vasárnap hétfő kedd szerda csütörtök péntek szombat vas h k sze cs p szo január február márciu április május június július augusztus szeptember október november december jan feb márc ápr május jún júl aug szept okt nov dec épp az imént 1 perce $$1$$ minutes ago egy órája $$1$$ hours ago tegnap $$1$$ days ago $$1$$ weeks ago öt hétnél régebben követők követés EZ PRÉMIUM TARTALOM Megosztás mindet másol mindet kijelöl mindet kimásoltuk Can not copy the codes / texts, please press [CTRL]+[C] (or CMD+C with Mac) to copy