HÍREK$type=ticker$cat=0$cols=3$hide=page-home

(Ék)Kövek Merlin módra

(Ék)Kövek Merlin módra

A Meseautó egyik főszerepével indult az évada Kónya Merlin Renátának, akire a folytatásban is változatos szerepek várnak, bónuszként pedig hamarosan önálló esttel lép színre teátrumunkban. 

Kónya Merlin Renáta

Társulatunk egyik legfiatalabb tagja idén végzett a Kaposvári Egyetemen, ahol anno Domini az osztályfőnökétől, Uray Pétertől kapták a feladatot, hogy készítsenek önálló munkaként egy monodrámát. Nagyon sűrű öt évük volt, ezért akkor nem készültek el ezzel a feladattal, de ifjú művészünkben azóta is bujkált a vágy, hogy megvalósítsa ezt. 

Nyertek a Vígszínház pályázatán

– Mondhatom, hogy jó időben voltam jó helyen, amikor erről az elképzelésemről beszéltem a Móricz Zsigmond Színház vezetőinek – újságolta örömmel Renáta. – Itt adott volt a hely s a lehetőség is a megvalósítására. Saját produkciójának tekinti az előadást a teátrum, s a beadott pályázat elnyerte a Nemzeti Kulturális Alap támogatását. A Kövek című monodráma színre állítása során az alkotótársaim Oláh-Horváth Sári, Szirtes Edina Mókus és Widder Kristóf voltak. Tizenkét évvel ezelőtt Nagy József workshopján ismerkedtünk meg Sárival, aki rendező, író és dramaturg. A Vígszínház pályázatára néhány éve készítettünk egy közös projektet, amiért megkaptuk a fődíjat. Azóta vártuk az alkalmat, hogy mikor tudunk újra együtt dolgozni. Párhuzamosan végeztük az egyetemet (Sári felettem járt), csak ő Marosvásárhelyen volt rendező szakos. Szirtes Edina Mókus a mindenkori zeneszerzője, így a mi produkciónké is. Widder Kristóf rendező-koreográfust szintén régóta ismerem, színészként partnere voltam például a dunaújvárosi színházban. Úgy gondoltam, a monodráma színpadra állítása kiváló lehetőség arra, hogy összehozza ezt a csapatot.

A zenét Szirtes Edina Mókus szerezte

Mint a fiatal színésznő elmondta, a történet három nő életének fontos pillanatát mutatja be különböző korokban. A velük történtek és gondolataik elevenednek meg előttünk monodráma formájában. Bár más-más korban élnek, a három nő alakja és története egy bizonyos ponton fonódik össze. Renátáék alkotóközösségben dolgoznak, együtt formálják a „Köveket”. Mókus neki írt zenéi hangoznak el a darabban. Nagyon szereti Sári darabbeli egyik versét: „leteper az éjszaka / elhív messze a félsz szava / kerülgetek magamban egy furcsa érzést, / irgalom, / magamban lenni nem tudok / bennem élnek az ősök és rémképek / félek is tőlük és remélem”. A premier december 19-én lesz a Krúdy Kamarában, majd azt követően láthatják még az érdeklődők 20-án is.

A Meseautótól a Bob hercegig

– Hálás feladatot bízott rám a színház azzal, hogy rám osztotta Kovács Vera szerepét a Meseautóban, Szente Vajk rendezése mellett – folytatta. – Sokat tanulok belőle. Örülök, hogy a nézők szeretik az előadást. Nemrég mutattuk be a Gyilkosság meghirdetve című művet, amelyet Zsótér Sándor rendezett. Tanárom volt az egyetemen, és megtiszteltetés volt számomra, hogy friss diplomásként az első évadomban az ő rendezésében is szerepelhetek. Eddigi munkáim során ilyen nőt, mint a darabbeli „Júlia”, nem formáltam még meg. Többet nem mondhatok a szerepemről, hisz egy krimiről van szó. Nagy figyelmet igénylő, komoly előadás született. Az évad hátralévő részében két bemutatóm lesz. A következő Bal József rendezésében a Kék bolygó című gyermekelőadás. Ezt követően Göttinger Pál, a teátrum főrendezője a Bob herceg című romantikus operettet viszi színpadra, amelyet szintén nagy izgalommal várok. A színház egy nagyon színes és változatos évadot adott nekem, ami óriási energiával tölt fel.


(Szerző: Sz. Kántor Éva)

Fotó: Beregszászi János

$show=search





















ELŐADÁSAINK$type=slider$meta=0$label=0$rm=0$sn=0$count=999$show=home

$show=label





















Nyíregyháza$show=home

További híreink$type=three$cate=0$author=0$comment=0$count=99$rm=0$snippet=0$meta=0$show=home

Név

1981/1982-es évad,8,1982/1983-as évad,1,1983/1984-es évad,2,1984/1985-ös évad,2,1985/1986-os évad,2,1986/1987-es évad,5,1987/1988-as évad,3,1988/1989-es évad,3,1989/1990-es évad,3,1991/1992-es évad,3,1993/1994-es évad,1,1994/1995-ös évad,1,1995/1996-os évad,1,1997/1998-as évad,2,1998/1999-es évad,1,1999/2000-es évad,3,2000/2001-es évad,2,2003/2004-es évad,2,2004/2005-ös évad,2,2005/2006-os évad,1,2006/2007-es évad,2,2007/2008-as évad,3,2008/2009-es évad,2,2009/2010-es évad,3,2011/2012-es évad,4,2012/2013-as évad,1,2013/2014-es évad,14,2014/2015-ös évad,16,2015/2016-os évad,12,2016/2017-es évad,12,2017/2018-as évad,13,2018/2019-es évad,15,a balek,18,a dzsungel könyve,4,a hülyéje,1,a kék bolygó,1,a kék pék,2,a kis hableány,9,a kisfiú meg az oroszlánok,1,a manó,1,a név carmen,11,A név: Carmen,2,a repülő egér,3,a rózsák háborúja,13,aase-díj,1,ájlávju,1,antal olga,1,arany-metszés,7,aranyceruza,1,aranykalapács-díj,1,asszony asszonynak farkasa,17,avass attila,5,az egérlyukból,3,bagó bertalan,1,bajomi nagy györgy,1,bajor lili,2,bajusz emőke,1,bajzáth péter,1,baksa imre,1,bal józsef,4,balfácánt vacsorára!,9,balikó tamás,1,Balla Eszter,1,balogh béla,1,balogh gábor,2,bánhidi krisztián,1,bárány frigyes,20,bemutató,1,Bencs irodalom,1,bencs villa,12,bende kinga,3,bérletek,1,bérletszünetek,1,betegség miatt elmarad,1,bíró kriszta,1,blaskó balázs,1,bob herceg,3,bozóky istván,4,Brighelle-díj,1,budai norbert,3,budai zsófia,2,carmen,1,castel felice,1,casting,2,chicago,21,chován gábor,1,cziffra krisztina,2,czvikker lilla,4,csabai judit,1,csiki zsolt,1,csikos sándor,5,csizmadia tibor,1,csoma judit,1,csontos noémi,1,csorba ilona,5,Debreczeny Csaba,1,dengyel iván,1,dézsi darinka,15,díj,1,díjak,1,diótörő herceg,2,dobó kata,1,don carlos,18,dubrovka tamara,1,dudics gábor,1,dumaszínház,1,egger géza,3,égi társulat,1,egyed attila,1,elmeredt,1,előadásaink,21,előadások,1,emilia galotti,1,enyedi éva,1,éry-kovács zsanna,6,évadterv,2,eztrád,2,faragó zsuzsa,1,farsangi flamenco fiesta,1,fazekas istván,1,fehér andrás,1,fehér balázs benő,7,fekete réka thália,2,fellinger domonkos,16,fesztival,1,forgách andrás,1,forgács péter,6,főfőnök,1,földi lászló,4,fridrik noémi,9,fritz györgy,1,függöny fel,1,gaál erzsébet,3,gábos katalin,3,gados béla,6,galambos péter,1,gáspár tibor,4,gazsó györgy,3,gellért péter,3,gerbár tibor,3,gerle andrea,3,gosztola adél,6,göttinger pál,18,gulácsi tamás,31,gulyás anna,3,gyenge katalin,1,gyerekeknek,4,gyilkosság meghirdetve,10,gyuris tibor,15,háda jános,1,halasi dániel,4,halpern és johnson,1,hamupipőke,1,hanganyag-archívum,1,hargitai iván,3,harlekin bábszínház,1,harsányi sulyom lászló,4,hartmann teréz,2,hello dolly,1,hetey lászló,9,hírek,52,hírlevél,1,holl istván,3,holló arnold,1,horváth illés,6,horváth istván,2,horváth julianna,2,horváth lászló attila,40,horváth margit,17,horváth réka,13,horváth sebestyén sándor,13,horváth viktor,7,illatszertár,22,illyés ákos,24,információ,8,interjú,83,istván istván,8,ivo krobot,2,jancsó miklós,1,játék,2,Jean Cocteau,1,jegyek,3,jenei judit,19,jordán tamás,1,jótékonyság,1,józsa imre,1,jövőre veled ugyanitt,2,juhász györgy,5,juhász istván,1,kalucsni,1,kamara,5,kameniczky lászló,8,karádi zsolt,2,kardos tünde,4,kasvinszki attila,1,kaszás gergő,1,katona gábor,2,katona lászló,1,katona zoltán,1,kazár pál,1,képek,11,képzelt riport egy amerikai popfesztiválról,2,kerekes éva,1,kerekes lászló,2,keresztes attila,10,keresztes sándor,2,kertész zsolt,2,keszég lászló,1,kiállítás,1,kiemelt,3,kirják róbert,11,kiss diána magdolna,1,koblicska kálmán,4,kocsis antal,4,kocsis gyöngyvér,1,kókai mária,1,kokics péter,1,Kolonits Klára,1,koltai m gábor,8,kónya merlin renáta,9,korognai károly,1,koroknai sándor,1,kosik anita,29,kovács géza,1,kovács patrícia,2,kováts istván,1,kováts vera;,2,kövek,1,kövér judit,4,kövesdi lászló,1,közérdekű,1,krámer györgy,4,kritika,7,Krúdy,1,Krúdy Kamara,3,kuthy patrícia,28,kutyaharapás,2,ladányi andrea,3,lakatos máté,9,lass bea,1,lászló lili,7,leenane szépe,7,lendvai zoltán,2,léner andrás,1,léner péter,3,lengyel istván,1,letölthető havi műsorok,1,losonczi katalin,1,macbeth,11,magyar éva,1,martinkovics máté,8,maszmók afrikában,7,máthé eta,8,matkócsik andrás,1,matolcsi marianna,1,mátrai lukács sándor,2,mátrai tamás,2,mátyus stefánia,1,mensáros lászló,2,mese,1,meseautó,17,mester edit,3,mészáros árpád zsolt,5,Mészáros Máté,1,mezei zoltán,1,mikuláshajó,1,mirr-murr kalandjai,2,mohácsi jános,7,molnár erika,4,molnár lászló,1,molnár mariann,2,móricz-gyűrű,1,mucsi zoltán,5,munkácsi anita,13,munkatársak,2,műsorváltozás,1,Művész Stúdió,1,művészstúdió,2,nagy andrás lászló,2,nagy karina,1,nagy róbert,1,nagyidai gergő,24,nagypál gábor,1,nagyszínpad,4,nézőművészeti kft,2,nívódíjak,12,novák eszter,2,nyitrai lászló,1,nyolc nő,1,nyomtató enikő,8,olajos gábor,1,olt tamás,10,olvasópróba,9,Orlai,1,orlai produkció,6,orosz anna,1,orosz helga,5,oscar,10,osztovits levente,1,Örökös tag,1,örökös tagok,21,palicz eszter alma,2,pankotay istván,3,Párterápia,3,pásztor pál,4,pásztor zoltán,1,perjési hilda,1,petényi ilona,1,petneházy attila,17,Pierrot-díj,1,polgár péter,1,portik györffy andrás,2,poszt,8,pótlás,1,prah,1,pregitzer fruzsina,37,premier,1,prométheuszról,1,puskás tivadar,22,Rahmanyinov,2,rák zoltán,30,rékasi károly,3,rendezők,13,rettenetes szülők,9,réz judit,1,rólunk,6,rusznák adrienn,1,saárossy kinga,1,safranek károly,2,sajtótájékoztató,3,salamon suba lászló,2,sándor júlia,3,sárkányölő krisztián,1,scherer péter,2,schlanger andrás,5,schmidt sára,7,sediánszky nóra,23,sherlock holmes,6,sikerek díjak,1,silló sándor,2,simon kornél,3,simon mari,3,simon ottó,1,simor ottó,6,sipos balázs,1,sirály,1,sirkó eszter,7,spartacus,1,srankó éva,1,stettner ottó,3,szabadtéri színpad,1,szabó k istván,2,szabó kimmel tamás,1,szabó márta,20,szabó máté,5,szabó tünde,12,szabó zoltán,2,szakály viktória,1,szalma noémi,2,szegezdi róbert,6,székhelyi józsef,2,széles zita,26,szente vajk,9,szigeti andrás,5,szikszai rémusz,2,színészek,48,színház,1,színházak éjszakája,4,színházi versenyprogram,1,színházunk története,1,színpadi munkatársak,1,szokolai brigitta,2,szőcs artur,5,szvrcsek anita,4,Tamás Attila,1,támogatói információ,1,táncfarsang,19,társulat,30,tasnádi csaba,14,taurin trauma,2,telefondoktor,2,telihay péter,2,Thália Színház,2,tóth károly,16,tóth miklós,5,tóth sándor,1,tóth szilvia lilla,2,tóth zolka,18,tóth zoltán lászló,1,trokán anna,1,trokán péter,1,tucker andrás,1,túri lajos,4,tündér lala,1,új honlap,1,ullmann mónika,1,urmai gábor,11,ügyviteli munkatársak,1,vajda jános,2,vámosi judit,2,vámosi máté,2,varga balázs,7,varga norbert,8,varjú olga,10,varosmajor,1,vaszkó bence,7,végh zsolt,5,venczli zóra,1,vendégművészek,19,vennes emmy,2,verebes istván,4,vezetőség,1,vicei zsolt,6,vidám bérlet,2,Vidéki Színházak Fesztiválja,2,videó,27,videóajánló,4,vidor,12,VIDOR Fesztivál,1,világszép nádszálkisasszony,2,virtuális séta,1,vitai andrás,1,vőlegény,2,vuk,1,wéber kata,1,zubor ágnes,3,zsigmond emőke,6,Zsoldos Bálint,1,zsótér sándor,2,
ltr
item
Móricz Zsigmond Színház: (Ék)Kövek Merlin módra
(Ék)Kövek Merlin módra
https://3.bp.blogspot.com/-0WbC1ATvrmQ/W_fTXtoDfPI/AAAAAAAAR_Y/VqBi3WN40GIZW8XIvc3qpGQkgArPHELigCLcBGAs/s320/K%25C3%25B3nya%2BMerlin%2BRen%25C3%25A1ta%2BFot%25C3%25B3%2BBeregsz%25C3%25A1szi%2BJ%25C3%25A1nos.jpg
https://3.bp.blogspot.com/-0WbC1ATvrmQ/W_fTXtoDfPI/AAAAAAAAR_Y/VqBi3WN40GIZW8XIvc3qpGQkgArPHELigCLcBGAs/s72-c/K%25C3%25B3nya%2BMerlin%2BRen%25C3%25A1ta%2BFot%25C3%25B3%2BBeregsz%25C3%25A1szi%2BJ%25C3%25A1nos.jpg
Móricz Zsigmond Színház
http://www.moriczszinhaz.hu/2018/11/ekkovek-merlin-modra.html
http://www.moriczszinhaz.hu/
http://www.moriczszinhaz.hu/
http://www.moriczszinhaz.hu/2018/11/ekkovek-merlin-modra.html
true
6325755384628304489
UTF-8
Összes cikk betöltve. Nem találtunk ilyen cikket. TOVÁBB Tovább... Válasz Válasz visszavonása Törlés By Címlap OLDALAK CIKKEK Összes HASONLÓ CIKKEK Címke Archívum KERESÉS Összes cikk Nem találtunk ilyen cikket. Címlapra vasárnap hétfő kedd szerda csütörtök péntek szombat vas h k sze cs p szo január február márciu április május június július augusztus szeptember október november december jan feb márc ápr május jún júl aug szept okt nov dec épp az imént 1 perce $$1$$ minutes ago egy órája $$1$$ hours ago tegnap $$1$$ days ago $$1$$ weeks ago öt hétnél régebben követők követés EZ PRÉMIUM TARTALOM Megosztás mindet másol mindet kijelöl mindet kimásoltuk Can not copy the codes / texts, please press [CTRL]+[C] (or CMD+C with Mac) to copy