HÍREK$type=ticker$cat=0$cols=3$hide=page-home

Wellhello, Caramel, Pápai Joci és MÁZS is fellép


Tiéd a világ! Ráadásul ingyen. A XVII. VIDOR Fesztivál alatt legalábbis mindenképpen így van, hiszen a közel 350 program 90 százaléka, köztük az Illés zenekar slágereire épülő színházi előadás is díjtalan.

A Kossuth téri színpadon Vastag Tamás, Nagy Sándor és Feke Pál főszereplésével bemutatandó zenés társasjátékban Bródy János is fellép. Ugyancsak sokak érdeklődésére tarthat számot a Legénybúcsú című musical comedy, amelynek főszereplője a Móricz Zsigmond Színház társulatának egykori tagja, Mészáros Árpád Zsolt lesz. Évek óta olyan nagy az érdeklődés a teátrumban tartott előadások iránt, hogy sokak számára már nem jut jegy, mások pedig anyagi okok miatt nem láthatják a kacagásra késztető darabokat, ezért a szervezők döntése alapján az idén ezt a két vígjátékot ingyen mutatják be a város főterén. Akik a szemnek és fülnek kellemes programok közben kulináris élvezetekre is vágynak az augusztus 24. és szeptember 1. közötti időszakban, azok idén a Városalapítók szobra köré felállított pavilonoknál juttathatják örömhöz ízlelőbimbóikat a VIDOR faluban. Szemezgessünk kicsit a gazdag zenei, irodalmi és filmes programokból! (Az legalább nem hizlal.)
                                                  VIDOR-ra hangolva (Fotó: MZSSZ)

Az idén először négy színészzenekar is pódiumra lép. Hallhatjuk majd például Gémes Antost, Lovas Rozit, a teátrumunkban A balekot rendező Fehér Balázs Benőt vagy a társulatunk Chicago című musicaljében Roxie-t játszó Czvikker Lillát. A magyar könnyűzene olyan nagyságai szórakoztatják a közönséget, mint a Wellhello, Caramel, Pápai Joci, Tompos Kátya. A világzene sem szorul háttérbe, hiszen jön például az olasz Luca Bassanese, a zimbabwei Mokoomba, a ciprusi Monseier Doumani vagy a francia Duo Montanaro. A magyar filmek mind népesebb tábora is jókedvre derül, ha megtudja, hogy a kisszínpadon óriás LED-falon tekintheti meg a Valami Amerika 3-at, a Lajkó – Cigány az űrbent, a Kincsemet, valamint a Pappa Piát. A Dózsa György utca sétálóutcai szakaszán a Pécsi Országos Színházi Találkozó nagyszabású szabadtéri plakátkiállítását tekinthetik meg az érdeklődők.

A felújított és megszépült Bencs Villa ad otthont az irodalmi programok többségének. Merünk-e igazán élni, vagy csak túléljük a mindennapokat? Mindezt megtudjuk A szerelem margójára című műsorból. Hallhatunk itt beszélgetést Szabó Dénes karnaggyal, és megnézhetünk egy víg monodrámát, amelyet Petrusák János írt, és Illyés Péter ad elő. A Vörös Postakocsi online folyóirat és a Szabolcs-Szatmár-Beregi Szemle koprodukciójában létrejött műsor idén Krúdy Gyulát idézi meg írások és átiratok segítségével.

Forrás: lokal.hu
Szerző: Sz. Kántor Éva

$show=search





















ELŐADÁSAINK$type=slider$meta=0$label=0$rm=0$sn=0$count=999$show=home

$show=label





















Nyíregyháza$show=home

További híreink$type=three$cate=0$author=0$comment=0$count=99$rm=0$snippet=0$meta=0$show=home

Név

1981/1982-es évad,8,2014/2015-ös évad,15,2015/2016-os évad,12,2016/2017-es évad,12,2017/2018-as évad,11,2018,1,2018-19,1,2018-19-es évad,1,2018/2019-es évad,15,a balek,18,a dzsungel könyve,4,a hülyéje,1,a kék bolygó,1,a kék pék,2,a kis hableány,1,a kisfiú meg az oroszlánok,1,a manó,1,a név carmen,10,A név: Carmen,2,a repülő egér,3,a rózsák háborúja,12,aase-díj,1,ájlávju,1,arany-metszés,4,aranyceruza,1,aranykalapács-díj,1,asszony asszonynak farkasa,17,bajor lili,1,bal józsef,4,balfácánt vacsorára!,2,bárány frigyes,8,bemutató,1,bencs villa,7,bende kinga,2,bérletek,1,bob herceg,1,bozóky istván,3,carmen,1,castel felice,1,casting,1,chicago,19,czvikker lilla,4,csiki zsolt,1,csikos sándor,1,csorba ilona,4,dengyel iván,1,dézsi darinka,13,díj,1,diótörő herceg,2,dobó kata,1,don carlos,17,dumaszínház,1,előadásaink,24,előadások,1,emilia galotti,1,éry-kovács zsanna,2,évadterv,2,eztrád,2,farsangi flamenco fiesta,1,fehér andrás,1,fehér balázs benő,7,fekete réka thália,2,fellinger domonkos,9,fesztival,1,forgách andrás,1,forgács péter,1,főfőnök,1,fridrik noémi,2,függöny fel,1,gáspár tibor,1,gazsó györgy,1,gerbár tibor,2,göttinger pál,13,gulácsi tamás,24,gulyás anna,3,gyerekeknek,4,gyilkosság meghirdetve,2,gyuris tibor,4,háda jános,1,halasi dániel,3,halpern és johnson,1,hamupipőke,1,hanganyag-archívum,1,hargitai iván,1,harlekin bábszínház,1,harsányi sulyom lászló,4,hello dolly,1,hetey lászló,1,hirek,1,hírek,35,hírlevél,1,holl istván,3,horváth illés,5,horváth julianna,2,horváth lászló attila,18,horváth margit,10,horváth réka,8,horváth sebestyén sándor,9,horváth viktor,7,illatszertár,19,illyés ákos,14,információ,8,interjú,67,istván istván,8,ivo krobot,1,jancsó miklós,1,játék,2,Jean Cocteau,1,jegyek,3,jenei judit,11,jordán tamás,1,józsa imre,1,jövőre veled ugyanitt,2,kalucsni,1,kamara,5,kameniczky lászló,5,karádi zsolt,2,kardos tünde,3,kaszás gergő,1,katona gábor,2,katona lászló,1,képek,6,képzelt riport egy amerikai popfesztiválról,2,kerekes éva,1,kerekes lászló,1,keresztes attila,8,kiállítás,1,kiemelt,6,kirják róbert,11,kiss diána magdolna,1,koblicska kálmán,1,kocsis antal,1,kocsis gyöngyvér,1,koltai m gábor,5,kónya merlin renáta,7,koroknai sándor,1,kosik anita,24,kovács patrícia,1,kováts vera;,2,közérdekű,1,krámer györgy,2,kritika,7,Krúdy Kamara,3,kuthy patrícia,15,kutyaharapás,2,ladányi andrea,2,lakatos máté,7,lászló lili,4,leenane szépe,6,lendvai zoltán,1,léner péter,1,letölthető havi műsorok,1,macbeth,2,martinkovics máté,4,maszmók afrikában,7,máthé eta,3,mensáros lászló,1,mese,1,meseautó,14,mikuláshajó,1,mirr-murr kalandjai,2,mohácsi jános,6,Móricz Zsigmond Színház,1,móricz-gyűrű,1,mucsi zoltán,5,munkácsi anita,8,munkatársak,2,műsorváltozás,1,művészstúdió,1,nagyidai gergő,14,nagypál gábor,1,nagyszínpad,4,nézőművészeti kft,2,nívódíjak,9,novák eszter,1,nyolc nő,1,nyomtató enikő,7,olajos gábor,1,olt tamás,4,olvasópróba,7,orlai produkció,3,oscar,1,örökös tagok,21,pankotay istván,1,petneházy attila,1,poszt,8,prah,1,pregitzer fruzsina,21,premier,1,prométheuszról,1,puskás tivadar,14,rák zoltán,22,rendezők,14,rettenetes szülők,8,rólunk,6,rusznák adrienn,1,sajtótájékoztató,3,sárkányölő krisztián,1,scherer péter,2,schlanger andrás,2,schmidt sára,5,sediánszky nóra,16,sherlock holmes,6,sikerek díjak,1,silló sándor,1,simor ottó,1,sipos balázs,1,sirály,1,sirkó eszter,7,spartacus,1,szabadtéri színpad,1,szabó k istván,2,szabó kimmel tamás,1,szabó márta,14,szabó máté,5,szabó tünde,3,szakály viktória,1,szegezdi róbert,6,székhelyi józsef,2,széles zita,14,szente vajk,8,szigeti andrás,4,szikszai rémusz,1,színészek,48,színház,1,színházak éjszakája,3,színházi versenyprogram,1,színházunk története,1,színpadi munkatársak,1,szokolai brigitta,1,szőcs artur,5,szvrcsek anita,3,Tamás Attila,1,támogatói információ,1,táncfarsang,19,társulat,30,tasnádi csaba,7,taurin trauma,2,telefondoktor,2,Thália Színház,2,tóth károly,4,tóth szilvia lilla,2,tóth zolka,11,trokán anna,1,trokán péter,1,tucker andrás,1,túri lajos,4,tündér lala,1,új honlap,1,ullmann mónika,1,urmai gábor,11,ügyviteli munkatársak,1,vámosi máté,1,varga balázs,6,varga norbert,6,varosmajor,1,vaszkó bence,5,végh zsolt,5,venczli zóra,1,vendégművészek,19,verebes istván,2,vezetőség,1,vicei zsolt,3,vidám bérlet,1,Vidéki Színházak Fesztiválja,2,videó,26,videóajánló,4,vidor,11,világszép nádszálkisasszony,1,virtuális séta,1,vőlegény,2,vuk,1,zsigmond emőke,5,
ltr
item
Móricz Zsigmond Színház: Wellhello, Caramel, Pápai Joci és MÁZS is fellép
Wellhello, Caramel, Pápai Joci és MÁZS is fellép
https://lokal-c.mmcd.hu/wp-content/uploads/2018/08/VIDOR-sajt%C3%B3t%C3%A1j.-1.-800x530.jpg
Móricz Zsigmond Színház
http://www.moriczszinhaz.hu/2018/08/wellhello-caramel-papai-joci-es-mazs-is.html
http://www.moriczszinhaz.hu/
http://www.moriczszinhaz.hu/
http://www.moriczszinhaz.hu/2018/08/wellhello-caramel-papai-joci-es-mazs-is.html
true
6325755384628304489
UTF-8
Összes cikk betöltve. Nem találtunk ilyen cikket. TOVÁBB Tovább... Válasz Válasz visszavonása Törlés By Címlap OLDALAK CIKKEK Összes HASONLÓ CIKKEK Címke Archívum KERESÉS Összes cikk Nem találtunk ilyen cikket. Címlapra vasárnap hétfő kedd szerda csütörtök péntek szombat vas h k sze cs p szo január február márciu április május június július augusztus szeptember október november december jan feb márc ápr május jún júl aug szept okt nov dec épp az imént 1 perce $$1$$ minutes ago egy órája $$1$$ hours ago tegnap $$1$$ days ago $$1$$ weeks ago öt hétnél régebben követők követés EZ PRÉMIUM TARTALOM Megosztás mindet másol mindet kijelöl mindet kimásoltuk Can not copy the codes / texts, please press [CTRL]+[C] (or CMD+C with Mac) to copy