HÍREK$type=ticker$hide=home$cat=0$cols=3

TUDJA MÁR MI LESZ A VIDOR-ON? MI ELÁRULJUK!


Két estére színházi előadások helyszíne is lesz a Kossuth tér, az irodalmi estek a Bencs Villába költöznek és ingyenesen lehet majd tombolni a Wellhello, Pápai Joci és Caramel koncertjén. Ez a legfrissebb információ az idei VIDOR Fesztiválról.


A részletes programot kedd délelőtt ismertették a nyíregyházi Kossuth téren. Kilenc nap alatt 50 helyszínen, 350 színházi, irodalmi és zenei program várja az érdeklődőket, melyek 90 százaléka ingyenes. Ahogy már megszokhattuk, a város is ünneplőbe öltözik majd, az utcákon és tereken mutatványosok, valamint improvizatív játékok szórakoztatnak, és az élvezetek tárházából ezúttal sem maradhat ki a gasztronómia. Az idei év újdonsága, hogy színházi előadások is lesznek a Kossuth téren.
– Évek óta hiányérzetet kelt nézőinkben, hogy a színházi előadásokra (nagy örömünkre) olyan nagy az érdeklődés, hogy nem mindenki tud bejutni egy-egy vágyott programra. Idén talán az egyik legjelentősebb újdonság, hogy az érdeklődők két produkciót is megtekinthetnek ingyen a Kossuth téren. Az egyik a Játékszín Tied a világ című előadása, mely többek között Bródy János fellépésével
az Illés zenekar slágereit vonultatja fel, a másik pedig a Legénybúcsú című musical, Mészáros Árpád Zsolt főszereplésével – hangsúlyozta Kirják Róbert színházigazgató.

ÚJ HELYEN A VIDOR FALU

Új helyszínen találhatják a helyi gasztronómiai ínyencségek iránt érdeklődők a VIDOR falut, melyet
közelebb hoznak a fesztivál eseményeihez, a Kossuth térhez – a Városalapítók szobra köré, a Hősök terénél állítják fel a különböző standokat és bodegákat, hogy kisebb legyen a távolság a programok nézői és résztvevői között.
Az újításokhoz tartozik az is, hogy a szabadtéri filmvetítéseket most először nem a hagyományos kivetítőn, hanem a koncerteknél is használatos óriás ledfalon tekinthetik meg a nézők, ezzel is fokozva a befogadói élményt. A filmvetítések este 10-kor kezdődnek majd, a kisszínpadon, s igyekeznek minél több paddal, ülőalkalmatossággal is fokozni a látogatók kényelmét. Az irodalmi programok többségének idén először már a felújított és megszépült Bencs Villa ad majd otthont. Ez alól csupán a IV. Nyírségi Limerick Bajnokság és a Művészasztal Háy Jánossal lesz kivétel, melyeket továbbra is a Művész Stúdióban rendeznek meg. A Dózsa György utca sétálóutcai szakaszán a Pécsi Országos Színházi Találkozó nagyszabású szabadtéri plakátkiállítását tekinthetik meg az érdeklődők,
amely több száz plakátjával az ország színházi évadjának teljes keresztmetszetét mutatja be.


NEVES SZTÁRFELLÉPŐK A NAGYSZÍNPADON

A színház mellett, a Kossuth téri nagyszínpad lesz a VIDOR másik központja. Itt esténként többek között magyar és világsztárokat lehet majd látni, hallani. Ellátogat hozzánk a Wellhello, Caramel, Pápai Joci. Olyan, a hazai könnyűzenébõl jól ismert előadókat is láthat és hallhat itt a közönség, mint a Sugarloaf, Sena, Ferenczi György, Paso, Tompos Kátya, Aurevoir, Góbé, Karmapirin, valamint a nyitónapon fellép a nyíregyházi kötődésű Kelet Brass Band is, akik idén megnyerték az Egri Utcazene Fesztivál fődíját és a Szatmárnémetiben megrendezett Utcazenészek Versenyét is. A világzene sem szorul természetesen háttérbe az idei programban, a nagyszínpadon Luca Bassanese (Olaszország), Mokoomba (Zimbabwe), Mahala Rai Banda (Románia), a Kossuth tér kisszínpadán pedig a nemzetközi zenei szcéna szereplői közül a Monsieur Doumani (Ciprus), Duo Montanaro (Franciaország), Nadara (Románia), La Peche (USA) látogat el hozzánk. A hazai zenei élet képviseletében vendégünk lesz többek között: a Gipsy Fusion Band, Zoord, Cimbalom Brothers, Canarro, Tibi a hegyről.
További újdonság, hogy idén bemutatkoznak színészzenekarok is: az Ed Is On, a Harmadik Figyelmeztetés, a Bekvart, valamint a Pink Mojos. A Jazz Játszótér pedig a családok és gyerekek interaktív zenés közösségi tere lesz. A szervezők a felsoroltakon túl olyan előadókat is Nyíregyházára csábítottak, akik év közben ritkán fordulnak meg városunkban, noha a magyar könnyűzene feltörekvő tehetségei között az elmúlt években egyre nagyobb elismerést vívtak ki maguknak.

A VÁROS VÉDJEGYÉVÉ VÁLT

Nyíregyháza polgármestere szerint a VIDOR igényességével és azzal, hogy – többnyire – ingyenes szórakozást kínál, a város védjegyévé vált.
– Nyíregyházától elválaszthatatlan a VIDOR Fesztivál. Alapvetően nemcsak azért, mert mindig megújuló, színvonalas színházi és zenei programokat kínál, amelyek több
mint 90 százaléka ingyenes, hanem azért is, mert nagy közösségi élményt nyújt kilenc napon át. A VIDOR legfőbb mecénása az önkormányzat mellett idén is a nyíregyházi központú Bige Holding. Az elnök-vezérigazgató elmondta, 30 millió forinttal támogatják az összművészeti fesztivált.
– Úgy érzem, feladatunk, hogy támogassuk a közösségi eseményeket. A VIDOR Fesztivál pedig egy kiváló rendezvény. Az embereket összehozza, mi pedig részesei szeretnénk lenni ennek a jónak – hangsúlyozta Bige László, a Bige Holding Csoport elnök-vezérigazgatója.

A BELÉPŐK 90 SZÁZALÉKA ELFOGYOTT

Az idei versenyprogram kiemelkedően színvonalas előadásainak köszönhetően alig két héttel a jegyek értékesítésének megkezdése után a belépők 90 százaléka már elfogyott. Igaz, a színházjegyek már csak néhány előadásra és korlátozott számban kaphatóak, a Jiddis lélek című komolyzenei koncertre a Zsinagógában és a Dumaszínház előadásaira viszont még nagyobb számban akadnak helyek, melyek megvásárolhatók a Színház Szervező- és jegyirodájában, valamint az online felületeken, a www.moriczszinhaz.hu, www.vidor.eu oldalakon, illetve a VIDOR applikációban is.


Szerző: Sz. Kántor Éva
Forrás: Nyíregyházi Napló

$show=search





















ELŐADÁSAINK$type=slider$meta=0$label=0$rm=0$sn=0$count=999$show=home

$show=label





















Nyíregyháza$show=home

További híreink$type=three$cate=0$author=0$comment=0$count=99$rm=0$snippet=0$meta=0$show=home

Név

1981/1982-es évad,8,2014/2015-ös évad,15,2015/2016-os évad,12,2016/2017-es évad,12,2017/2018-as évad,11,2018/2019-es évad,15,a balek,18,a dzsungel könyve,4,a hülyéje,1,a kék bolygó,1,a kék pék,2,a kis hableány,1,a kisfiú meg az oroszlánok,1,a manó,1,a név carmen,9,a repülő egér,1,a rózsák háborúja,12,aase-díj,1,ájlávju,1,arany-metszés,4,aranyceruza,1,aranykalapács-díj,1,asszony asszonynak farkasa,17,bal józsef,4,balfácánt vacsorára!,1,bárány frigyes,8,bende kinga,2,bérletek,1,bob herceg,1,bozóky istván,3,carmen,1,castel felice,1,casting,1,chicago,19,czvikker lilla,4,csiki zsolt,1,csikos sándor,1,csorba ilona,4,dengyel iván,1,dézsi darinka,12,diótörő herceg,2,dobó kata,1,don carlos,17,dumaszínház,1,előadásaink,16,előadások,1,emilia galotti,1,éry-kovács zsanna,2,évadterv,2,eztrád,2,farsangi flamenco fiesta,1,fehér balázs benő,7,fekete réka thália,2,fellinger domonkos,8,fesztival,1,forgách andrás,1,forgács péter,1,főfőnök,1,fridrik noémi,2,függöny fel,1,gáspár tibor,1,gazsó györgy,1,gerbár tibor,2,göttinger pál,8,gulácsi tamás,24,gulyás anna,3,gyerekeknek,3,gyilkosság meghirdetve,1,gyuris tibor,4,háda jános,1,halasi dániel,3,halpern és johnson,1,hamupipőke,1,hanganyag-archívum,1,hargitai iván,1,harlekin bábszínház,1,harsányi sulyom lászló,4,hello dolly,1,hetey lászló,1,hírek,120,hírlevél,1,holl istván,3,horváth illés,4,horváth julianna,2,horváth lászló attila,17,horváth margit,10,horváth réka,6,horváth sebestyén sándor,9,horváth viktor,7,illatszertár,19,illyés ákos,13,információ,8,interjú,64,istván istván,8,ivo krobot,1,jancsó miklós,1,játék,2,jegyek,3,jenei judit,9,jordán tamás,1,józsa imre,1,jövőre veled ugyanitt,2,kalucsni,1,kamara,5,kameniczky lászló,5,karádi zsolt,2,kardos tünde,3,katona gábor,2,katona lászló,1,képek,13,képzelt riport egy amerikai popfesztiválról,2,kerekes lászló,1,keresztes attila,4,kiállítás,1,kiemelt,4,kirják róbert,11,kiss diána magdolna,1,koblicska kálmán,1,kocsis antal,1,kocsis gyöngyvér,1,koltai m gábor,5,kónya merlin renáta,7,kosik anita,23,kovács patrícia,1,kováts vera;,1,közérdekű,1,krámer györgy,2,kritika,7,kuthy patrícia,14,kutyaharapás,2,ladányi andrea,2,lakatos máté,7,lászló lili,4,leenane szépe,6,lendvai zoltán,1,léner péter,1,letölthető havi műsorok,1,macbeth,1,martinkovics máté,4,maszmók afrikában,7,máthé eta,3,mensáros lászló,1,meseautó,11,mikuláshajó,1,mirr-murr kalandjai,2,mohácsi jános,6,móricz-gyűrű,1,mucsi zoltán,5,munkácsi anita,6,munkatársak,2,műsorváltozás,1,nagyidai gergő,13,nagypál gábor,1,nagyszínpad,4,nézőművészeti kft,2,nívódíjak,9,novák eszter,1,nyolc nő,1,nyomtató enikő,7,olajos gábor,1,olt tamás,4,olvasópróba,6,orlai produkció,3,oscar,1,örökös tagok,20,pankotay istván,1,petneházy attila,1,poszt,8,prah,1,pregitzer fruzsina,20,prométheuszról,1,puskás tivadar,14,rák zoltán,21,rendezők,13,rettenetes szülők,3,rólunk,6,rusznák adrienn,1,sajtótájékoztató,3,sárkányölő krisztián,1,scherer péter,2,schlanger andrás,2,schmidt sára,5,sediánszky nóra,12,sherlock holmes,6,sikerek díjak,1,silló sándor,1,simor ottó,1,sipos balázs,1,sirály,1,sirkó eszter,7,spartacus,1,szabadtéri színpad,1,szabó k istván,2,szabó kimmel tamás,1,szabó márta,14,szabó máté,5,szabó tünde,3,szakály viktória,1,szegezdi róbert,5,székhelyi józsef,1,széles zita,13,szente vajk,7,szigeti andrás,4,szikszai rémusz,1,színészek,42,színház,1,színházunk története,1,színpadi munkatársak,1,szokolai brigitta,1,szőcs artur,5,szvrcsek anita,3,támogatói információ,1,táncfarsang,19,társulat,30,tasnádi csaba,7,taurin trauma,2,telefondoktor,2,tóth károly,4,tóth szilvia lilla,2,tóth zolka,11,trokán anna,1,trokán péter,1,tucker andrás,1,túri lajos,4,tündér lala,1,új honlap,1,ullmann mónika,1,urmai gábor,11,ügyviteli munkatársak,1,vámosi máté,1,varga balázs,6,varga norbert,6,vaszkó bence,5,végh zsolt,5,vendégművészek,14,verebes istván,1,vezetőség,1,vicei zsolt,3,vidám bérlet,1,videó,26,videóajánló,4,vidor,8,világszép nádszálkisasszony,1,virtuális séta,1,vőlegény,2,vuk,1,zsigmond emőke,5,
ltr
item
Móricz Zsigmond Színház: TUDJA MÁR MI LESZ A VIDOR-ON? MI ELÁRULJUK!
TUDJA MÁR MI LESZ A VIDOR-ON? MI ELÁRULJUK!
https://1.bp.blogspot.com/-HSPnaFPrAQU/W21aD-EWK9I/AAAAAAAARAI/Pohnc3FhM7gIyKfrJjIpx_gTwjFcBN6AACLcBGAs/s320/_DSC0574.JPG
https://1.bp.blogspot.com/-HSPnaFPrAQU/W21aD-EWK9I/AAAAAAAARAI/Pohnc3FhM7gIyKfrJjIpx_gTwjFcBN6AACLcBGAs/s72-c/_DSC0574.JPG
Móricz Zsigmond Színház
http://www.moriczszinhaz.hu/2018/08/tudja-mar-mi-lesz-vidor-on-mi-elaruljuk.html
http://www.moriczszinhaz.hu/
http://www.moriczszinhaz.hu/
http://www.moriczszinhaz.hu/2018/08/tudja-mar-mi-lesz-vidor-on-mi-elaruljuk.html
true
6325755384628304489
UTF-8
Összes cikk betöltve. Nem találtunk ilyen cikket. TOVÁBB Tovább... Válasz Válasz visszavonása Törlés By Címlap OLDALAK CIKKEK Összes HASONLÓ CIKKEK Címke Archívum KERESÉS Összes cikk Nem találtunk ilyen cikket. Címlapra vasárnap hétfő kedd szerda csütörtök péntek szombat vas h k sze cs p szo január február márciu április május június július augusztus szeptember október november december jan feb márc ápr május jún júl aug szept okt nov dec épp az imént 1 perce $$1$$ minutes ago egy órája $$1$$ hours ago tegnap $$1$$ days ago $$1$$ weeks ago öt hétnél régebben követők követés EZ PRÉMIUM TARTALOM Megosztás mindet másol mindet kijelöl mindet kimásoltuk Can not copy the codes / texts, please press [CTRL]+[C] (or CMD+C with Mac) to copy