HÍREK$type=ticker$cat=0$cols=3$hide=page-home

Színházi „kóstoló”




Szente Vajk, Zsótér Sándor, Verebes István, Tasnádi Csaba és sorolhatnám még azon kiváló rendezők nevét, akik az új évadban darabot állítanak színpadra a Móricz Zsigmond Színházban.
A repertoár igen színes, hiszen krimitől Shakespeare-drámáig, mai magyar szerzők műveitől európai klasszikusokig, prózaiaktól zenés produkciókig változatos a spektrum. Milyen előadásokat láthatnak Thália tisztelői teátrumunkban a következő hónapokban? – erről érdeklődtünk Göttinger Pál főrendezőtől.



         – Rengeteg szempontot kellett figyelembe vennünk a műsor összeállításakor – nyilatkozta lapunknak. – Arra törekszünk, hogy a lehető legmagasabb színvonalon játsszunk minél változatosabb, sokak tetszését elnyerő műveket. Figyelnünk kellett egyebek között a vendégrendezők igényei mellett a saját szempontjainkra is, például, hogy a színészeink közül kinek milyen feladatra lenne szüksége a továbblépéshez. A mozikban és a Madách Színházban is sikert aratott Meseautó nyitja az évadot. Szente Vajk rendezésében a musical-változatot láthatják nézőink, először a Szabadtéri Színpadon, majd a kőszínházban is. Játékos, virtuóz lebonyolítású, szórakoztató előadásra számíthatunk. A Gyilkosság meghirdetve egy Agatha Christie-krimi, amiben azt várják szokás szerint a nézőtéren ülők, hogy az legyen végül a gyilkos, aki nem gyanús. Ennyiben szokásos is a felállás, ám mivel Zsótér Sándor rendezi, aki sajátos látásmódjával, nagyon érzékenyen nyúl minden szöveghez, ezért igazi színházi kaland vár ránk, játszókra és nézőkre egyaránt. 

Simon Kornél is rendez itt

          Mint Göttinger Pál elmondta, a Balfácánt vacsorára! című bohózatot a Móricz Zsigmond Színház egykori igazgatója, Verebes István viszi színre. Ismételt találkozása a társulattal nagyon érdekesnek ígérkezik. Ezt a premiert a nagyszínpadon a Kalucsni követi, ami Dragomán György művéből készül, Szikszai Rémusz rendezésében. A közelmúlt történelmével foglalkozó alkotás leginkább a közelmúltban bemutatott Castel Felicére emlékeztet témafelvetésében, bár teljesen más írói nyelven szólal meg. A Bob herceg egy közismert operett, aminek nem egy dallamát sokan dúdolni is tudják. Mint a Meseautó, ez is egy álruhás történet, amiben a „hatalmasság” a „nép” között járva talál rá a szerelemre és ezzel saját magára. Az előadáshoz új szövegkönyv készül, a rendező és Sediánszky Nóra dramaturg együttműködésében.

Oscaros lesz az Oscar?

          – A Kamara első bemutatója Jean Cocteau műve, a Rettenetes szülők – folytatta. – Ebben a szülők még akkor is beavatkoznak gyermekeik életébe, amikor azok már rég felnőttek, s ez tragédiához vezet. A Keresztes Attila rendezte mű főszerepeit Pregitzer Fruzsina és Horváth László Attila alakítják. A Macbeth olyan shakespeare-i tragédia, amiben a természetfeletti, a végzet erőteljesen jelenik meg, befolyásolva a szereplők lelkiismeretét. Ez a mű, noha egy csatákkal teli királydráma, Horváth Illés felfogásában nagyon közel hozható a mostani fiatalok problémafelvetéseihez. Az Oscarnak különösen a Sylvester Stallone főszereplésével készült filmváltozata közismert. Igazi ajtócsapkodós, tányértörős, félreértéses bohózat, sok szereplővel, Simon Kornél rendezésében. Az évadot a Kamarában Csehov A manó című műve zárja, ami a Ványa bácsi egy korábban írt, jóval könnyedebb, játékosabb előképe. Ezt ugyancsak egy korábbi színházigazgatónk, Tasnádi Csaba rendezi.  

Szerző: Sz. Kántor Éva
Forrás: Nyíregyházi Napló

$show=search





















ELŐADÁSAINK$type=slider$meta=0$label=0$rm=0$sn=0$count=999$show=home

$show=label





















Nyíregyháza$show=home

További híreink$type=three$cate=0$author=0$comment=0$count=99$rm=0$snippet=0$meta=0$show=home

Név

1981/1982-es évad,8,2014/2015-ös évad,15,2015/2016-os évad,12,2016/2017-es évad,12,2017/2018-as évad,13,2018,1,2018-19,1,2018-19- es évad,1,2018-19-es évad,1,2018/2019-es évad,14,a balek,18,a dzsungel könyve,4,a hülyéje,1,a kék bolygó,1,a kék pék,2,a kis hableány,4,a kisfiú meg az oroszlánok,1,a manó,1,a név carmen,11,A név: Carmen,2,a repülő egér,3,a rózsák háborúja,13,aase-díj,1,ájlávju,1,arany-metszés,6,aranyceruza,1,aranykalapács-díj,1,asszony asszonynak farkasa,17,az egérlyukból,3,bajor lili,2,baksa imre,1,bal józsef,4,balfácánt vacsorára!,3,bárány frigyes,8,bemutató,1,Bencs irodalom,1,bencs villa,12,bende kinga,2,bérletek,1,bérletszünetek,1,bob herceg,1,bozóky istván,3,carmen,1,castel felice,1,casting,1,chicago,20,czvikker lilla,4,csiki zsolt,1,csikos sándor,1,csorba ilona,4,dengyel iván,1,dézsi darinka,14,díj,1,diótörő herceg,2,dobó kata,1,don carlos,18,dumaszínház,1,égi társulat,1,előadásaink,20,előadások,1,emilia galotti,1,éry-kovács zsanna,2,évadterv,2,eztrád,2,farsangi flamenco fiesta,1,fehér andrás,1,fehér balázs benő,7,fekete réka thália,2,fellinger domonkos,9,fesztival,1,forgách andrás,1,forgács péter,1,főfőnök,1,fridrik noémi,2,függöny fel,1,gáspár tibor,1,gazsó györgy,1,gerbár tibor,2,göttinger pál,13,gulácsi tamás,27,gulyás anna,3,gyerekeknek,4,gyilkosság meghirdetve,9,gyuris tibor,4,háda jános,1,halasi dániel,3,halpern és johnson,1,hamupipőke,1,hanganyag-archívum,1,hargitai iván,1,harlekin bábszínház,1,harsányi sulyom lászló,4,hello dolly,1,hetey lászló,1,hírek,30,hírlevél,1,holl istván,3,horváth illés,6,horváth julianna,2,horváth lászló attila,18,horváth margit,10,horváth réka,8,horváth sebestyén sándor,9,horváth viktor,7,illatszertár,21,illyés ákos,14,információ,8,interjú,80,istván istván,8,ivo krobot,1,jancsó miklós,1,játék,2,Jean Cocteau,1,jegyek,3,jenei judit,11,jordán tamás,1,józsa imre,1,jövőre veled ugyanitt,2,kalucsni,1,kamara,5,kameniczky lászló,5,karádi zsolt,2,kardos tünde,3,kaszás gergő,1,katona gábor,2,katona lászló,1,képek,8,képzelt riport egy amerikai popfesztiválról,2,kerekes éva,1,kerekes lászló,1,keresztes attila,8,kiállítás,1,kiemelt,4,kirják róbert,11,kiss diána magdolna,1,koblicska kálmán,2,kocsis antal,1,kocsis gyöngyvér,1,Kolonits Klára,1,koltai m gábor,5,kónya merlin renáta,7,koroknai sándor,1,kosik anita,25,kovács géza,1,kovács patrícia,2,kováts vera;,2,közérdekű,1,krámer györgy,2,kritika,7,Krúdy,1,Krúdy Kamara,3,kuthy patrícia,16,kutyaharapás,2,ladányi andrea,2,lakatos máté,7,lászló lili,6,leenane szépe,7,lendvai zoltán,1,léner péter,1,letölthető havi műsorok,1,macbeth,9,martinkovics máté,8,maszmók afrikában,7,máthé eta,3,mensáros lászló,1,mese,1,meseautó,16,mikuláshajó,1,mirr-murr kalandjai,2,mohácsi jános,7,Móricz Zsigmond Színház,2,móricz-gyűrű,1,mucsi zoltán,5,munkácsi anita,9,munkatársak,2,műsorváltozás,1,művészstúdió,1,nagyidai gergő,15,nagypál gábor,1,nagyszínpad,4,nézőművészeti kft,2,nívódíjak,12,novák eszter,1,nyolc nő,1,nyomtató enikő,7,olajos gábor,1,olt tamás,4,olvasópróba,9,orlai produkció,3,oscar,4,Örökös tag,1,örökös tagok,21,pankotay istván,1,petneházy attila,1,poszt,8,prah,1,pregitzer fruzsina,23,premier,1,prométheuszról,1,puskás tivadar,15,Rahmanyinov,2,rák zoltán,24,rendezők,13,rettenetes szülők,9,rólunk,6,rusznák adrienn,1,sajtótájékoztató,3,sárkányölő krisztián,1,scherer péter,2,schlanger andrás,2,schmidt sára,5,sediánszky nóra,17,sherlock holmes,6,sikerek díjak,1,silló sándor,1,simon kornél,1,simor ottó,1,sipos balázs,1,sirály,1,sirkó eszter,7,spartacus,1,szabadtéri színpad,1,szabó k istván,2,szabó kimmel tamás,1,szabó márta,14,szabó máté,5,szabó tünde,3,szakály viktória,1,szegezdi róbert,6,székhelyi józsef,2,széles zita,16,szente vajk,9,szigeti andrás,4,szikszai rémusz,2,színészek,48,színház,1,színházak éjszakája,4,színházi versenyprogram,1,színházunk története,1,színpadi munkatársak,1,szokolai brigitta,1,szőcs artur,5,szvrcsek anita,4,Tamás Attila,1,támogatói információ,1,táncfarsang,19,társulat,30,tasnádi csaba,7,taurin trauma,2,telefondoktor,2,Thália Színház,2,tóth károly,4,tóth szilvia lilla,2,tóth zolka,11,trokán anna,1,trokán péter,1,tucker andrás,1,túri lajos,4,tündér lala,1,új honlap,1,ullmann mónika,1,urmai gábor,11,ügyviteli munkatársak,1,vámosi máté,1,varga balázs,6,varga norbert,6,varosmajor,1,vaszkó bence,5,végh zsolt,5,venczli zóra,1,vendégművészek,19,verebes istván,2,vezetőség,1,vicei zsolt,3,vidám bérlet,1,Vidéki Színházak Fesztiválja,2,videó,27,videóajánló,4,vidor,12,világszép nádszálkisasszony,2,virtuális séta,1,vőlegény,2,vuk,1,zsigmond emőke,6,Zsoldos Bálint,1,zsótér sándor,2,
ltr
item
Móricz Zsigmond Színház: Színházi „kóstoló”
Színházi „kóstoló”
https://4.bp.blogspot.com/-GvQw2mWrgh0/W0Sv6TfQe8I/AAAAAAAAQyw/Pqct5Cj-sl0MrkWstzpT-kxuxzrACp1GwCLcBGAs/s640/evadOP1.jpg
https://4.bp.blogspot.com/-GvQw2mWrgh0/W0Sv6TfQe8I/AAAAAAAAQyw/Pqct5Cj-sl0MrkWstzpT-kxuxzrACp1GwCLcBGAs/s72-c/evadOP1.jpg
Móricz Zsigmond Színház
http://www.moriczszinhaz.hu/2018/07/szinhazi-kostolo.html
http://www.moriczszinhaz.hu/
http://www.moriczszinhaz.hu/
http://www.moriczszinhaz.hu/2018/07/szinhazi-kostolo.html
true
6325755384628304489
UTF-8
Összes cikk betöltve. Nem találtunk ilyen cikket. TOVÁBB Tovább... Válasz Válasz visszavonása Törlés By Címlap OLDALAK CIKKEK Összes HASONLÓ CIKKEK Címke Archívum KERESÉS Összes cikk Nem találtunk ilyen cikket. Címlapra vasárnap hétfő kedd szerda csütörtök péntek szombat vas h k sze cs p szo január február márciu április május június július augusztus szeptember október november december jan feb márc ápr május jún júl aug szept okt nov dec épp az imént 1 perce $$1$$ minutes ago egy órája $$1$$ hours ago tegnap $$1$$ days ago $$1$$ weeks ago öt hétnél régebben követők követés EZ PRÉMIUM TARTALOM Megosztás mindet másol mindet kijelöl mindet kimásoltuk Can not copy the codes / texts, please press [CTRL]+[C] (or CMD+C with Mac) to copy