HÍREK$type=ticker$hide=home$cat=0$cols=3

Horváth Réka balerina helyett színésznő lett


A Don Carlosban a királynéhoz való lojalitás a fő ismérve a Horváth Réka által játszott grófnőnek. A színésznőnek is meghatározó tulajdonsága a hűség, legyen szó a Móricz Zsigmond Színházról, avagy a magánéletéről.


Teátrumunk stúdiósaként kezdte pályáját 1994-ben, s kis megszakítással majd húsz éve szerepel városunkban. Az érzékeny lelkű művésznőt gyakran gyötri kétely: sikerült-e maximálisan megformálnia az általa életre keltett karaktert. Nem egyszerű a válasz, hiszen nincsenek objektív mutatók, így marad többnyire a bizonytalanság. Pedig a nyíregyházi nézők sok-sok olyan remek előadást láttak az eltelt évek alatt, amelyiknek sikeréhez ő is hozzájárult tehetségével. Gondoljunk csak például a Sirályra, az Ivo Krobot rendezte Harlekin millióira, a Vérnászra, a Rómeó és Júlia dajkájára vagy az Antigonéra! Felejthetetlen színházi élményeim egyike a szeptember óta játszott A név: Carmen, aminek írója és rendezője Sediánszky Nóra, színházunk művészeti tanácsadója. Az előadás nagyszerűségét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy Rékáék az idén bemutathatták a tatabányai MOST Fesztiválon, és meghívták őket az őszi Vidéki Színházak Fesztiváljára is, aminek ebben az évben a Pesti Magyar Színház ad otthont.

MA IS TUD BALETTOZNI

– Kicsit tartok a vendégjátéktól, mert kevés helyszín tudja visszaadni a Művész Stúdió intimitását – nyilatkozta lapunknak. – A név: Carmen remek munka volt, más, mint a korábbiak. Ez abból is adódhat, hogy Sediánszky Nóra elsősorban dramaturg, más a látásmódja, mint a rendezőké. Különösen érdekesen fogalmazta meg a női „őstípusokat”. A címszerepet Kosik Anita játssza; Munkácsi Anita, Széles Zita és én testesítjük meg az emberek sorsát „fonó” párkákat, bár olykor más „alakban” jelenünk meg. Ráadásul „mozoghattam”, táncolhattam az előadásban, amire ritkán van lehetőségem. Túri Lajos Péter koreográfussal is élvezet volt együtt dolgozni. Kicsi koromban imádtam balettozni. A Tűzoltó leszel, s katona! című zenés darabban egy negyvenhez közeli nő voltam, aki elhatározta: balett-táncos lesz. Izgalmas volt újra felvenni a balettcipőt.

AGATHA CHRISTIE-KRIMIBEN IS SZEREPEL

Érdekes feladatok várják Rékát a következő évadban. Zsótér Sándor rendezésében szerepelni fog egy Agatha Christie-krimiben, majd egy gyermekdarabban, a Hamupipőkében, amit Halasi Dániel rendez. Ennek különösen örül, mert felszabadító érzés számára a kicsiknek játszani.

MÁR PRÓBÁLJÁK A „RETTENETES SZÜLŐKET”

Már most javában folynak a Rettenetes szülők című Jean Cocteau-darab próbái. Keresztes Attila rendezi, akivel együtt dolgoztak az Emilia Galottiban is. Ez a szerep egy különös sorsú vénkisasszony, akinek kedvesét egykor „elszerette” a nővére, és ő mégis a családdal maradt... A többit megtudjuk a szeptember 7-ei premieren a Krúdy Kamarában. Addig még szeretnék felújítani a Bujtosi-tó környékén lévő lakásukat, s meglátogatni a rokonságot határainkon innen és túl. Azért is várják mindig örömmel a nyarat, mert ilyenkor lehetőségük van erre, ugyanis mindkettőjük családja Nyíregyházától távol él. A férje, Horváth László Attila az Illatszertár egyik főszereplőjeként fellép Budán a Városmajori Szabadtéri Színpadon is, illetve a lapunk megjelenése előtti napon a Pécsi Országos Színházi Találkozón, ahová Réka is elkíséri őt.

Szerző: Sz. Kántor Éva
Forrás: Nyíregyházi Napló


$show=search





















ELŐADÁSAINK$type=slider$meta=0$label=0$rm=0$sn=0$count=999$show=home

$show=label





















Nyíregyháza$show=home

További híreink$type=three$cate=0$author=0$comment=0$count=99$rm=0$snippet=0$meta=0$show=home

Név

1981/1982-es évad,8,2014/2015-ös évad,15,2015/2016-os évad,12,2016/2017-es évad,12,2017/2018-as évad,11,2018/2019-es évad,15,a balek,18,a dzsungel könyve,4,a hülyéje,1,a kék bolygó,1,a kék pék,2,a kis hableány,1,a kisfiú meg az oroszlánok,1,a manó,1,a név carmen,9,a repülő egér,1,a rózsák háborúja,12,aase-díj,1,ájlávju,1,arany-metszés,4,aranyceruza,1,aranykalapács-díj,1,asszony asszonynak farkasa,17,bal józsef,4,balfácánt vacsorára!,1,bárány frigyes,8,bende kinga,2,bérletek,1,bob herceg,1,bozóky istván,3,carmen,1,castel felice,1,casting,1,chicago,19,czvikker lilla,4,csiki zsolt,1,csikos sándor,1,csorba ilona,4,dengyel iván,1,dézsi darinka,12,diótörő herceg,2,dobó kata,1,don carlos,17,előadásaink,16,előadások,1,emilia galotti,1,éry-kovács zsanna,2,évadterv,2,eztrád,2,farsangi flamenco fiesta,1,fehér balázs benő,7,fekete réka thália,2,fellinger domonkos,8,forgách andrás,1,forgács péter,1,főfőnök,1,fridrik noémi,2,függöny fel,1,gáspár tibor,1,gazsó györgy,1,gerbár tibor,2,göttinger pál,8,gulácsi tamás,24,gulyás anna,3,gyerekeknek,3,gyilkosság meghirdetve,1,gyuris tibor,4,háda jános,1,halasi dániel,3,halpern és johnson,1,hamupipőke,1,hanganyag-archívum,1,hargitai iván,1,harlekin bábszínház,1,harsányi sulyom lászló,4,hello dolly,1,hetey lászló,1,hírek,83,hírlevél,1,holl istván,3,horváth illés,4,horváth julianna,2,horváth lászló attila,17,horváth margit,10,horváth réka,6,horváth sebestyén sándor,9,horváth viktor,7,illatszertár,19,illyés ákos,13,információ,8,interjú,59,istván istván,8,ivo krobot,1,jancsó miklós,1,játék,2,jegyek,3,jenei judit,9,jordán tamás,1,józsa imre,1,jövőre veled ugyanitt,2,kalucsni,1,kamara,5,kameniczky lászló,5,karádi zsolt,2,kardos tünde,3,katona gábor,2,katona lászló,1,képek,13,képzelt riport egy amerikai popfesztiválról,2,kerekes lászló,1,keresztes attila,4,kiállítás,1,kiemelt,4,kirják róbert,11,kiss diána magdolna,1,koblicska kálmán,1,kocsis antal,1,kocsis gyöngyvér,1,koltai m gábor,5,kónya merlin renáta,6,kosik anita,23,kovács patrícia,1,kováts vera;,1,közérdekű,1,krámer györgy,2,kritika,7,kuthy patrícia,14,kutyaharapás,2,ladányi andrea,2,lakatos máté,7,lászló lili,4,leenane szépe,6,lendvai zoltán,1,léner péter,1,letölthető havi műsorok,1,macbeth,1,martinkovics máté,4,maszmók afrikában,7,máthé eta,3,mensáros lászló,1,meseautó,11,mikuláshajó,1,mirr-murr kalandjai,2,mohácsi jános,6,móricz-gyűrű,1,mucsi zoltán,5,munkácsi anita,5,munkatársak,2,műsorváltozás,1,nagyidai gergő,12,nagypál gábor,1,nagyszínpad,4,nézőművészeti kft,2,nívódíjak,9,novák eszter,1,nyolc nő,1,nyomtató enikő,7,olajos gábor,1,olt tamás,4,olvasópróba,6,orlai produkció,3,oscar,1,örökös tagok,20,pankotay istván,1,petneházy attila,1,poszt,8,prah,1,pregitzer fruzsina,18,prométheuszról,1,puskás tivadar,14,rák zoltán,21,rendezők,13,rettenetes szülők,3,rólunk,6,rusznák adrienn,1,sajtótájékoztató,3,sárkányölő krisztián,1,scherer péter,2,schlanger andrás,2,schmidt sára,5,sediánszky nóra,11,sherlock holmes,6,sikerek díjak,1,silló sándor,1,simor ottó,1,sipos balázs,1,sirály,1,sirkó eszter,7,spartacus,1,szabadtéri színpad,1,szabó k istván,2,szabó kimmel tamás,1,szabó márta,14,szabó máté,5,szabó tünde,3,szakály viktória,1,szegezdi róbert,5,székhelyi józsef,1,széles zita,13,szente vajk,7,szigeti andrás,4,szikszai rémusz,1,színészek,42,színházunk története,1,színpadi munkatársak,1,szokolai brigitta,1,szőcs artur,5,szvrcsek anita,3,támogatói információ,1,táncfarsang,19,társulat,30,tasnádi csaba,7,taurin trauma,2,telefondoktor,2,tóth károly,4,tóth szilvia lilla,2,tóth zolka,11,trokán anna,1,trokán péter,1,tucker andrás,1,túri lajos,4,tündér lala,1,új honlap,1,ullmann mónika,1,urmai gábor,11,ügyviteli munkatársak,1,vámosi máté,1,varga balázs,6,varga norbert,6,vaszkó bence,5,végh zsolt,5,vendégművészek,14,verebes istván,1,vezetőség,1,vicei zsolt,3,vidám bérlet,1,videó,26,videóajánló,4,vidor,4,világszép nádszálkisasszony,1,virtuális séta,1,vőlegény,2,vuk,1,zsigmond emőke,5,
ltr
item
Móricz Zsigmond Színház: Horváth Réka balerina helyett színésznő lett
Horváth Réka balerina helyett színésznő lett
https://3.bp.blogspot.com/-ZTEjRJT5oJU/Wyn0NlcBSmI/AAAAAAAAQpU/glZIsENXyt0NbFerzbY8-4YHSMzV-NXWgCLcBGAs/s320/DSC_0114.JPG
https://3.bp.blogspot.com/-ZTEjRJT5oJU/Wyn0NlcBSmI/AAAAAAAAQpU/glZIsENXyt0NbFerzbY8-4YHSMzV-NXWgCLcBGAs/s72-c/DSC_0114.JPG
Móricz Zsigmond Színház
http://www.moriczszinhaz.hu/2018/06/horvath-reka-balerina-helyett-szineszno.html
http://www.moriczszinhaz.hu/
http://www.moriczszinhaz.hu/
http://www.moriczszinhaz.hu/2018/06/horvath-reka-balerina-helyett-szineszno.html
true
6325755384628304489
UTF-8
Összes cikk betöltve. Nem találtunk ilyen cikket. TOVÁBB Tovább... Válasz Válasz visszavonása Törlés By Címlap OLDALAK CIKKEK Összes HASONLÓ CIKKEK Címke Archívum KERESÉS Összes cikk Nem találtunk ilyen cikket. Címlapra vasárnap hétfő kedd szerda csütörtök péntek szombat vas h k sze cs p szo január február márciu április május június július augusztus szeptember október november december jan feb márc ápr május jún júl aug szept okt nov dec épp az imént 1 perce $$1$$ minutes ago egy órája $$1$$ hours ago tegnap $$1$$ days ago $$1$$ weeks ago öt hétnél régebben követők követés EZ PRÉMIUM TARTALOM Megosztás mindet másol mindet kijelöl mindet kimásoltuk Can not copy the codes / texts, please press [CTRL]+[C] (or CMD+C with Mac) to copy