HÍREK$type=ticker$hide=home$cat=0$cols=3

HORVÁTH LÁSZLÓ ATTILA ÚJABB SIKERE A POSZT-ON

A közönségzsűri különdíját kapta a Pécsi Országos Színháztalálkozón a Móricz Zsigmond Színház Illatszertár című előadása, az ebben nyújtott játékáért pedig Horváth László Attila a színészzsűri Legjobb férfi alakításért járó különdíját vette át a napokban.


Jászai Mari-díjas művészünket nem először részesítették itt elismerésben: 2016-ban neki ítélték a Básti Lajos-díjat.
Lackó – ahogyan a legtöbben nevezik – gyakorlott POSZT-oló, hiszen társulatunk tagjaként fél tucatszor vett részt az ország legrangosabb színházi eseményén.


– Először akkor szerepeltem az országos színházi találkozón, amikor még nem Pécs volt a helyszíne – nyilatkozta lapunknak. – A Szász János rendezte Ványa bácsival léptünk fel, majd Weöres Sándor A kétfejű fenevad című művével, a Koccanás című tragikomédiával, Tamási Áron színművével, az Énekes madárral, 2016-ban pedig az Ivo Krobot által színre vitt Túl zajos magánnyal.
A pécsi színház jóval nagyobb, mint a nyíregyházi, itt a pódium előtt van egy nagy zenekari árok, tehát távolabb voltunk a közönségtől, mint otthon, de ettől függetlenül kifejezetten jól sikerült a bemutatkozásunk, minden a legnagyobb rendben volt. A kollégáim előző nap érkeztek kilencórás utazást követően a baranyai városba, ahol egy szállodában pihenhették ki magukat. Én a Pécstől
60 kilométerre élő édesanyámtól jöttem az előadás napján. Egy órától kezdődött a „lejárópróba”, este nyolctól pedig játszottunk.

A „KAKASÜLŐ” IS TELE VOLT

Mint megtudtuk, zsúfolt nézőtér fogadta őket. Még az egyébként nem használt, nagyon magasan lévő „kakasülő” is tele volt, ahogyan a zenekari árok. Mindannyian nyugodtan, kiváló hangulatban játszottak. Pedig Horváth László Attila tart a vendégjátékoktól, mert az előadás kikerül a megszokott, optimális helyszínéről, előfordulhatnak az új környezetben nehézségek. Nagyszerű élmény számára, hogy ilyen alkalmakkor találkozhat az ország különböző tájain játszó kollégákkal. A szabadtéri büfében állt most egy zongora, egy pár énekelt, s a színészeink is csatlakoztak hozzájuk. A Mohácsi János rendezte Illatszertárt még bemutatják a napokban Budán a Városmajori Szabadtéri Színpadon is, majd július elején játssza Zsámbékon a Sirályban Szorint a Kortársunk Csehov elnevezésű minifesztiválon a marosvásárhelyi színházzal, „beugróként”. Ebben az évadban az Illatszertár mellett a másik premierje a Don Carlos volt, amelyben Fülöp királyt alakította. Ezeken kívül az elmúlt évadokban bemutatott előadások közül játszott még a Szibériai csárdásban, a Főfőnökben és az általa különösen kedvelt Emilia Galottiban.

KEREK LESZ AZ ÚJ ÉVAD

– Befejeztük már a próbáit Jean Cocteau Rettenetes szülők című darabjának, amelynek rendezője Keresztes Attila. Csak fel kell újítani kicsit a nyár végén a szeptember 7-ei premierig, ami a Krúdy Kamarában lesz – folytatta. – A következő évadban először lesz egy kis szerepem a Macbeth-ben,
amit Horváth Illés, a Pesti Magyar Színház művésze rendez. Ő játszotta a fiamat a Don Carlosban. Ezt követően a Balfácánt vacsorára! című vígjátékban én leszek a címben jelzett Balfácán, Verebes István rendezésében. Nagyon örülök, hogy ismét találkozunk, ahogyan annak is, hogy Csehov Manójának Tasnádi Csaba a rendezője. Így lesz számomra igazán kerek az új évad.

Szerző: Sz. Kántor Éva
Forrás: Nyíregyházi Napló

$show=search





















ELŐADÁSAINK$type=slider$meta=0$label=0$rm=0$sn=0$count=999$show=home

$show=label





















Nyíregyháza$show=home

További híreink$type=three$cate=0$author=0$comment=0$count=99$rm=0$snippet=0$meta=0$show=home

Név

1981/1982-es évad,8,2014/2015-ös évad,15,2015/2016-os évad,12,2016/2017-es évad,12,2017/2018-as évad,11,2018/2019-es évad,15,a balek,18,a dzsungel könyve,4,a hülyéje,1,a kék bolygó,1,a kék pék,2,a kis hableány,1,a kisfiú meg az oroszlánok,1,a manó,1,a név carmen,9,a repülő egér,1,a rózsák háborúja,12,aase-díj,1,ájlávju,1,arany-metszés,4,aranyceruza,1,aranykalapács-díj,1,asszony asszonynak farkasa,17,bal józsef,4,balfácánt vacsorára!,1,bárány frigyes,8,bende kinga,2,bérletek,1,bob herceg,1,bozóky istván,3,carmen,1,castel felice,1,casting,1,chicago,19,czvikker lilla,4,csiki zsolt,1,csikos sándor,1,csorba ilona,4,dengyel iván,1,dézsi darinka,12,diótörő herceg,2,dobó kata,1,don carlos,17,előadásaink,16,előadások,1,emilia galotti,1,éry-kovács zsanna,2,évadterv,2,eztrád,2,farsangi flamenco fiesta,1,fehér balázs benő,7,fekete réka thália,2,fellinger domonkos,8,forgách andrás,1,forgács péter,1,főfőnök,1,fridrik noémi,2,függöny fel,1,gáspár tibor,1,gazsó györgy,1,gerbár tibor,2,göttinger pál,8,gulácsi tamás,24,gulyás anna,3,gyerekeknek,3,gyilkosság meghirdetve,1,gyuris tibor,4,háda jános,1,halasi dániel,3,halpern és johnson,1,hamupipőke,1,hanganyag-archívum,1,hargitai iván,1,harlekin bábszínház,1,harsányi sulyom lászló,4,hello dolly,1,hetey lászló,1,hírek,83,hírlevél,1,holl istván,3,horváth illés,4,horváth julianna,2,horváth lászló attila,17,horváth margit,10,horváth réka,6,horváth sebestyén sándor,9,horváth viktor,7,illatszertár,19,illyés ákos,13,információ,8,interjú,59,istván istván,8,ivo krobot,1,jancsó miklós,1,játék,2,jegyek,3,jenei judit,9,jordán tamás,1,józsa imre,1,jövőre veled ugyanitt,2,kalucsni,1,kamara,5,kameniczky lászló,5,karádi zsolt,2,kardos tünde,3,katona gábor,2,katona lászló,1,képek,13,képzelt riport egy amerikai popfesztiválról,2,kerekes lászló,1,keresztes attila,4,kiállítás,1,kiemelt,4,kirják róbert,11,kiss diána magdolna,1,koblicska kálmán,1,kocsis antal,1,kocsis gyöngyvér,1,koltai m gábor,5,kónya merlin renáta,6,kosik anita,23,kovács patrícia,1,kováts vera;,1,közérdekű,1,krámer györgy,2,kritika,7,kuthy patrícia,14,kutyaharapás,2,ladányi andrea,2,lakatos máté,7,lászló lili,4,leenane szépe,6,lendvai zoltán,1,léner péter,1,letölthető havi műsorok,1,macbeth,1,martinkovics máté,4,maszmók afrikában,7,máthé eta,3,mensáros lászló,1,meseautó,11,mikuláshajó,1,mirr-murr kalandjai,2,mohácsi jános,6,móricz-gyűrű,1,mucsi zoltán,5,munkácsi anita,5,munkatársak,2,műsorváltozás,1,nagyidai gergő,12,nagypál gábor,1,nagyszínpad,4,nézőművészeti kft,2,nívódíjak,9,novák eszter,1,nyolc nő,1,nyomtató enikő,7,olajos gábor,1,olt tamás,4,olvasópróba,6,orlai produkció,3,oscar,1,örökös tagok,20,pankotay istván,1,petneházy attila,1,poszt,8,prah,1,pregitzer fruzsina,18,prométheuszról,1,puskás tivadar,14,rák zoltán,21,rendezők,13,rettenetes szülők,3,rólunk,6,rusznák adrienn,1,sajtótájékoztató,3,sárkányölő krisztián,1,scherer péter,2,schlanger andrás,2,schmidt sára,5,sediánszky nóra,11,sherlock holmes,6,sikerek díjak,1,silló sándor,1,simor ottó,1,sipos balázs,1,sirály,1,sirkó eszter,7,spartacus,1,szabadtéri színpad,1,szabó k istván,2,szabó kimmel tamás,1,szabó márta,14,szabó máté,5,szabó tünde,3,szakály viktória,1,szegezdi róbert,5,székhelyi józsef,1,széles zita,13,szente vajk,7,szigeti andrás,4,szikszai rémusz,1,színészek,42,színházunk története,1,színpadi munkatársak,1,szokolai brigitta,1,szőcs artur,5,szvrcsek anita,3,támogatói információ,1,táncfarsang,19,társulat,30,tasnádi csaba,7,taurin trauma,2,telefondoktor,2,tóth károly,4,tóth szilvia lilla,2,tóth zolka,11,trokán anna,1,trokán péter,1,tucker andrás,1,túri lajos,4,tündér lala,1,új honlap,1,ullmann mónika,1,urmai gábor,11,ügyviteli munkatársak,1,vámosi máté,1,varga balázs,6,varga norbert,6,vaszkó bence,5,végh zsolt,5,vendégművészek,14,verebes istván,1,vezetőség,1,vicei zsolt,3,vidám bérlet,1,videó,26,videóajánló,4,vidor,4,világszép nádszálkisasszony,1,virtuális séta,1,vőlegény,2,vuk,1,zsigmond emőke,5,
ltr
item
Móricz Zsigmond Színház: HORVÁTH LÁSZLÓ ATTILA ÚJABB SIKERE A POSZT-ON
HORVÁTH LÁSZLÓ ATTILA ÚJABB SIKERE A POSZT-ON
https://4.bp.blogspot.com/-PKGTw5-sUTI/Wyy4R5voEXI/AAAAAAAAQro/RlRkRNCfXCQwDwXI9XYCXrHQf6BaouWewCLcBGAs/s320/DSC_9000.JPG
https://4.bp.blogspot.com/-PKGTw5-sUTI/Wyy4R5voEXI/AAAAAAAAQro/RlRkRNCfXCQwDwXI9XYCXrHQf6BaouWewCLcBGAs/s72-c/DSC_9000.JPG
Móricz Zsigmond Színház
http://www.moriczszinhaz.hu/2018/06/horvath-laszlo-attila-ujabb-sikere.html
http://www.moriczszinhaz.hu/
http://www.moriczszinhaz.hu/
http://www.moriczszinhaz.hu/2018/06/horvath-laszlo-attila-ujabb-sikere.html
true
6325755384628304489
UTF-8
Összes cikk betöltve. Nem találtunk ilyen cikket. TOVÁBB Tovább... Válasz Válasz visszavonása Törlés By Címlap OLDALAK CIKKEK Összes HASONLÓ CIKKEK Címke Archívum KERESÉS Összes cikk Nem találtunk ilyen cikket. Címlapra vasárnap hétfő kedd szerda csütörtök péntek szombat vas h k sze cs p szo január február márciu április május június július augusztus szeptember október november december jan feb márc ápr május jún júl aug szept okt nov dec épp az imént 1 perce $$1$$ minutes ago egy órája $$1$$ hours ago tegnap $$1$$ days ago $$1$$ weeks ago öt hétnél régebben követők követés EZ PRÉMIUM TARTALOM Megosztás mindet másol mindet kijelöl mindet kimásoltuk Can not copy the codes / texts, please press [CTRL]+[C] (or CMD+C with Mac) to copy