HÍREK$type=ticker$cat=0$cols=3$hide=page-home

TIVADAR NEM CSAK A MESEAUTÓBAN UTAZIK

Chioggiában nem lesz csetepaté. Puskás Tivadarék harmonikus házaséletét ismerve, közöttük legalábbis biztosan nem. A Goldoni komédiája által híressé vált olasz városban töltenek majd néhány szép napot ezen a nyáron.


Itália mindig is a szívük közepében foglalt helyet; szívesen kirándulgatnak, pihennek ott akár évente is. Az idei látogatásukra még várniuk kell, a Móricz Zsigmond Színház művészei nagy erőkkel próbálják a Meseautó című musical comedyt, amit a megújult Szabadtéri Színpadon augusztus 18-án és 19-én láthatnak a nézők.

HALMOS A MESEAUTÓBAN 

– Halmos Aladárt, az irattár vezetőjét játszom – mondta el lapunknak Tivadar. – Az alagsorban dolgozó „kisember” ő, de azért mégis fontos a cég életében. Bár mindenkinek Kabos Gyula filmbeli alakítása jut eszébe róla, de azért a szerepet sokan mások is játszották már azóta moziban és színházakban egyaránt. Nagyon tisztelem a legendás színészt. Az előadásban egy énekes számom is lesz. A rendező Szente Vajk az egyik írója is a színházi adaptációnak, vagyis mindent tud a darabról, amit néhány éve nagy sikerrel a Madách Színházban mutattak be először. Vajkot nagyon régóta ismerem: Debrecenben kettőzve játszottuk a Csókos asszonyban Ibolya Edét. Peti fiammal is többször játszott együtt, illetve rendezte nem egy alkalommal. A Hello, Dolly! volt az első rendezése a Móricz Zsigmond Színházban. Nagyon örültem, hogy megkaptam benne Horace Vandergelder szerepét, akit magának akar megszerezni a házasságközvetítő Dolly. „ZENÉS MACSKAJÁTÉKOT” RENDEZETT Mint Tivadartól megtudtuk, a következő közös munkájuk a Sherlock Holmes – A sátán kutyája volt, ami színészileg igazi truváj. Harminckétszer öltözött át benne, tizenöt karaktert játszott el: volt orvos, kisfiú, nő, de portás is. Előfordult, hogy négy másodperc alatt kellett átöltöznie, miközben hárman is segédkeztek ebben. Vajk nagyszerű állandó stábbal dolgozik: Túri Lajos Péter a koreográfus, Kovács Yvette Alida a jelmeztervező, Túri Erzsébet pedig a díszlettervező. A Mirr-Murr kalandjai című „zenés macskajátékot” Tivadar maga vitte színre a kicsinyek számára. Nagyon élvezte a feladatot, remek szereplőgárdával dolgozhatott: Rák Zoltán, Illyés Ákos, Kosik Anita és László Lili játszották. Csukás István meséje nyomán Kardos Tünde készítette az előadás szövegét, ami a gyermekek számára nagyszerű élményt, szórakozást nyújtott. A zenét Dani fia szerezte. Pesten is fellépett az évad során a Beszélő levelek sorozat egyes előadásaiban.

A HALÁSZFALUBÓL VÁROS LETT 

– Szeretek a családommal lenni, s örülök, hogy erre nyáron több időm lesz – folytatta Tivadar. – Már lefoglaltam a szállást Chioggiában, ahol jártam már máskor is a feleségemmel. (Puskás Tivadar a 2004-2005-ös évadban maga is játszott a Móricz Zsigmond Színház Chioggiai csetepaté című előadásában – szerk.) Egy szép halászfalu volt ez a hely régen. Számunkra nagyon kedvező a fekvése is, hiszen onnan indulva kocsival bejárhatjuk majd a környező Bolognát, Veronát, Ravennát... Gyakran váratlanul is útra kelünk a feleségemmel. Kedvelt úti célunk Szlovénia és Ausztria. Legyen azonban bármilyen évszak, a fiainkat mindig szívesen elkísérjük a koncertjeikre, játsszanak a határainkon innen vagy túl.
          
Szerző: Sz. Kántor Éva

$show=search





















ELŐADÁSAINK$type=slider$meta=0$label=0$rm=0$sn=0$count=999$show=home

$show=label





















Nyíregyháza$show=home

További híreink$type=three$cate=0$author=0$comment=0$count=99$rm=0$snippet=0$meta=0$show=home

Név

1981/1982-es évad,8,1982/1983-as évad,1,1983/1984-es évad,2,1984/1985-ös évad,2,1985/1986-os évad,2,1986/1987-es évad,5,1987/1988-as évad,3,1988/1989-es évad,3,1989/1990-es évad,3,1991/1992-es évad,3,1993/1994-es évad,1,1994/1995-ös évad,1,1995/1996-os évad,1,1997/1998-as évad,2,1998/1999-es évad,1,1999/2000-es évad,3,2000/2001-es évad,2,2003/2004-es évad,2,2004/2005-ös évad,2,2005/2006-os évad,1,2006/2007-es évad,2,2007/2008-as évad,3,2008/2009-es évad,2,2009/2010-es évad,3,2011/2012-es évad,4,2012/2013-as évad,1,2013/2014-es évad,14,2014/2015-ös évad,16,2015/2016-os évad,12,2016/2017-es évad,12,2017/2018-as évad,13,2018/2019-es évad,15,a balek,18,a dzsungel könyve,4,a hülyéje,1,a kék bolygó,1,a kék pék,2,a kis hableány,9,a kisfiú meg az oroszlánok,1,a manó,1,a név carmen,11,A név: Carmen,2,a repülő egér,3,a rózsák háborúja,13,aase-díj,1,ájlávju,1,antal olga,1,arany-metszés,7,aranyceruza,1,aranykalapács-díj,1,asszony asszonynak farkasa,17,avass attila,5,az egérlyukból,3,bagó bertalan,1,bajomi nagy györgy,1,bajor lili,2,bajusz emőke,1,bajzáth péter,1,baksa imre,1,bal józsef,4,balfácánt vacsorára!,9,balikó tamás,1,Balla Eszter,1,balogh béla,1,balogh gábor,2,bánhidi krisztián,1,bárány frigyes,20,bemutató,1,Bencs irodalom,1,bencs villa,12,bende kinga,3,bérletek,1,bérletszünetek,1,betegség miatt elmarad,1,bíró kriszta,1,blaskó balázs,1,bob herceg,3,bozóky istván,4,Brighelle-díj,1,budai norbert,3,budai zsófia,2,carmen,1,castel felice,1,casting,2,chicago,21,chován gábor,1,cziffra krisztina,2,czvikker lilla,4,csabai judit,1,csiki zsolt,1,csikos sándor,5,csizmadia tibor,1,csoma judit,1,csontos noémi,1,csorba ilona,5,Debreczeny Csaba,1,dengyel iván,1,dézsi darinka,15,díj,1,díjak,1,diótörő herceg,2,dobó kata,1,don carlos,18,dubrovka tamara,1,dudics gábor,1,dumaszínház,1,egger géza,3,égi társulat,1,egyed attila,1,elmeredt,1,előadásaink,21,előadások,1,emilia galotti,1,enyedi éva,1,éry-kovács zsanna,6,évadterv,2,eztrád,2,faragó zsuzsa,1,farsangi flamenco fiesta,1,fazekas istván,1,fehér andrás,1,fehér balázs benő,7,fekete réka thália,2,fellinger domonkos,16,fesztival,1,forgách andrás,1,forgács péter,6,főfőnök,1,földi lászló,4,fridrik noémi,9,fritz györgy,1,függöny fel,1,gaál erzsébet,3,gábos katalin,3,gados béla,6,galambos péter,1,gáspár tibor,4,gazsó györgy,3,gellért péter,3,gerbár tibor,3,gerle andrea,3,gosztola adél,6,göttinger pál,18,gulácsi tamás,31,gulyás anna,3,gyenge katalin,1,gyerekeknek,4,gyilkosság meghirdetve,10,gyuris tibor,15,háda jános,1,halasi dániel,4,halpern és johnson,1,hamupipőke,1,hanganyag-archívum,1,hargitai iván,3,harlekin bábszínház,1,harsányi sulyom lászló,4,hartmann teréz,2,hello dolly,1,hetey lászló,9,hírek,52,hírlevél,1,holl istván,3,holló arnold,1,horváth illés,6,horváth istván,2,horváth julianna,2,horváth lászló attila,40,horváth margit,17,horváth réka,13,horváth sebestyén sándor,13,horváth viktor,7,illatszertár,22,illyés ákos,24,információ,8,interjú,83,istván istván,8,ivo krobot,2,jancsó miklós,1,játék,2,Jean Cocteau,1,jegyek,3,jenei judit,19,jordán tamás,1,jótékonyság,1,józsa imre,1,jövőre veled ugyanitt,2,juhász györgy,5,juhász istván,1,kalucsni,1,kamara,5,kameniczky lászló,8,karádi zsolt,2,kardos tünde,4,kasvinszki attila,1,kaszás gergő,1,katona gábor,2,katona lászló,1,katona zoltán,1,kazár pál,1,képek,11,képzelt riport egy amerikai popfesztiválról,2,kerekes éva,1,kerekes lászló,2,keresztes attila,10,keresztes sándor,2,kertész zsolt,2,keszég lászló,1,kiállítás,1,kiemelt,3,kirják róbert,11,kiss diána magdolna,1,koblicska kálmán,4,kocsis antal,4,kocsis gyöngyvér,1,kókai mária,1,kokics péter,1,Kolonits Klára,1,koltai m gábor,8,kónya merlin renáta,9,korognai károly,1,koroknai sándor,1,kosik anita,29,kovács géza,1,kovács patrícia,2,kováts istván,1,kováts vera;,2,kövek,1,kövér judit,4,kövesdi lászló,1,közérdekű,1,krámer györgy,4,kritika,7,Krúdy,1,Krúdy Kamara,3,kuthy patrícia,28,kutyaharapás,2,ladányi andrea,3,lakatos máté,9,lass bea,1,lászló lili,7,leenane szépe,7,lendvai zoltán,2,léner andrás,1,léner péter,3,lengyel istván,1,letölthető havi műsorok,1,losonczi katalin,1,macbeth,11,magyar éva,1,martinkovics máté,8,maszmók afrikában,7,máthé eta,8,matkócsik andrás,1,matolcsi marianna,1,mátrai lukács sándor,2,mátrai tamás,2,mátyus stefánia,1,mensáros lászló,2,mese,1,meseautó,17,mester edit,3,mészáros árpád zsolt,5,Mészáros Máté,1,mezei zoltán,1,mikuláshajó,1,mirr-murr kalandjai,2,mohácsi jános,7,molnár erika,4,molnár lászló,1,molnár mariann,2,móricz-gyűrű,1,mucsi zoltán,5,munkácsi anita,13,munkatársak,2,műsorváltozás,1,Művész Stúdió,1,művészstúdió,2,nagy andrás lászló,2,nagy karina,1,nagy róbert,1,nagyidai gergő,24,nagypál gábor,1,nagyszínpad,4,nézőművészeti kft,2,nívódíjak,12,novák eszter,2,nyitrai lászló,1,nyolc nő,1,nyomtató enikő,8,olajos gábor,1,olt tamás,10,olvasópróba,9,Orlai,1,orlai produkció,6,orosz anna,1,orosz helga,5,oscar,10,osztovits levente,1,Örökös tag,1,örökös tagok,21,palicz eszter alma,2,pankotay istván,3,Párterápia,3,pásztor pál,4,pásztor zoltán,1,perjési hilda,1,petényi ilona,1,petneházy attila,17,Pierrot-díj,1,polgár péter,1,portik györffy andrás,2,poszt,8,pótlás,1,prah,1,pregitzer fruzsina,37,premier,1,prométheuszról,1,puskás tivadar,22,Rahmanyinov,2,rák zoltán,30,rékasi károly,3,rendezők,13,rettenetes szülők,9,réz judit,1,rólunk,6,rusznák adrienn,1,saárossy kinga,1,safranek károly,2,sajtótájékoztató,3,salamon suba lászló,2,sándor júlia,3,sárkányölő krisztián,1,scherer péter,2,schlanger andrás,5,schmidt sára,7,sediánszky nóra,23,sherlock holmes,6,sikerek díjak,1,silló sándor,2,simon kornél,3,simon mari,3,simon ottó,1,simor ottó,6,sipos balázs,1,sirály,1,sirkó eszter,7,spartacus,1,srankó éva,1,stettner ottó,3,szabadtéri színpad,1,szabó k istván,2,szabó kimmel tamás,1,szabó márta,20,szabó máté,5,szabó tünde,12,szabó zoltán,2,szakály viktória,1,szalma noémi,2,szegezdi róbert,6,székhelyi józsef,2,széles zita,26,szente vajk,9,szigeti andrás,5,szikszai rémusz,2,színészek,48,színház,1,színházak éjszakája,4,színházi versenyprogram,1,színházunk története,1,színpadi munkatársak,1,szokolai brigitta,2,szőcs artur,5,szvrcsek anita,4,Tamás Attila,1,támogatói információ,1,táncfarsang,19,társulat,30,tasnádi csaba,14,taurin trauma,2,telefondoktor,2,telihay péter,2,Thália Színház,2,tóth károly,16,tóth miklós,5,tóth sándor,1,tóth szilvia lilla,2,tóth zolka,18,tóth zoltán lászló,1,trokán anna,1,trokán péter,1,tucker andrás,1,túri lajos,4,tündér lala,1,új honlap,1,ullmann mónika,1,urmai gábor,11,ügyviteli munkatársak,1,vajda jános,2,vámosi judit,2,vámosi máté,2,varga balázs,7,varga norbert,8,varjú olga,10,varosmajor,1,vaszkó bence,7,végh zsolt,5,venczli zóra,1,vendégművészek,19,vennes emmy,2,verebes istván,4,vezetőség,1,vicei zsolt,6,vidám bérlet,2,Vidéki Színházak Fesztiválja,2,videó,27,videóajánló,4,vidor,12,VIDOR Fesztivál,1,világszép nádszálkisasszony,2,virtuális séta,1,vitai andrás,1,vőlegény,2,vuk,1,wéber kata,1,zubor ágnes,3,zsigmond emőke,6,Zsoldos Bálint,1,zsótér sándor,2,
ltr
item
Móricz Zsigmond Színház: TIVADAR NEM CSAK A MESEAUTÓBAN UTAZIK
TIVADAR NEM CSAK A MESEAUTÓBAN UTAZIK
https://2.bp.blogspot.com/-CF6nWQZ-IA4/Wv7VhkDDQKI/AAAAAAAAQZ0/yc2AP7Nnazge-0rzaMtxSSvvGoqJk0_rACLcBGAs/s320/Pusk%25C3%25A1s%2BTivadar%2B%25C3%25A9s%2BFridrik%2BNo%25C3%25A9mi_%2BA%2Bbalek_%2BTrifonov%2B%25C3%2589va.JPG
https://2.bp.blogspot.com/-CF6nWQZ-IA4/Wv7VhkDDQKI/AAAAAAAAQZ0/yc2AP7Nnazge-0rzaMtxSSvvGoqJk0_rACLcBGAs/s72-c/Pusk%25C3%25A1s%2BTivadar%2B%25C3%25A9s%2BFridrik%2BNo%25C3%25A9mi_%2BA%2Bbalek_%2BTrifonov%2B%25C3%2589va.JPG
Móricz Zsigmond Színház
http://www.moriczszinhaz.hu/2018/05/tivadar-nem-csak-meseautoban-utazik.html
http://www.moriczszinhaz.hu/
http://www.moriczszinhaz.hu/
http://www.moriczszinhaz.hu/2018/05/tivadar-nem-csak-meseautoban-utazik.html
true
6325755384628304489
UTF-8
Összes cikk betöltve. Nem találtunk ilyen cikket. TOVÁBB Tovább... Válasz Válasz visszavonása Törlés By Címlap OLDALAK CIKKEK Összes HASONLÓ CIKKEK Címke Archívum KERESÉS Összes cikk Nem találtunk ilyen cikket. Címlapra vasárnap hétfő kedd szerda csütörtök péntek szombat vas h k sze cs p szo január február márciu április május június július augusztus szeptember október november december jan feb márc ápr május jún júl aug szept okt nov dec épp az imént 1 perce $$1$$ minutes ago egy órája $$1$$ hours ago tegnap $$1$$ days ago $$1$$ weeks ago öt hétnél régebben követők követés EZ PRÉMIUM TARTALOM Megosztás mindet másol mindet kijelöl mindet kimásoltuk Can not copy the codes / texts, please press [CTRL]+[C] (or CMD+C with Mac) to copy