HÍREK$type=ticker$cat=0$cols=3$hide=page-home

Asszony asszonynak farkasa: Zappe László kritikája

Zappe László kritikája az Asszony asszonynak farkasa című darabunkról.


Middleton művében már a műfajból adódóan is gazdagabban motivált a csábítás és csábulás folyamata, mint az operettben. A bajok még a csábítás előttről erednek, onnan, hogy egy középkorú, közepes tehetségű, szegénységben élő férfi nála jobb módban élő család lányát veszi feleségül, aki hamar fölismeri, hogy lejjebb csúszott a társadalmi ranglétrán, mint amihez szokva volt. Így a magasról érkező vonzásra könnyen reagál kedvezően. És persze a férje is megvásárolhatónak bizonyul, egy pozíciót és jövedelmet adó kinevezéssel elhallgattatható. Ezzel akár véget is érhetne a mese, ha a szerző nem akarna mindenáron tragédiát írni. De mivel azt akar, narrátorként eleve beiktat egy intrikus nőszemélyt, egy sértett özvegyet, aki bosszút akar állni a világon, ezért rángat mindenkit a bűnbe, és előhoz egy papot, aki viszont a lelkiismeret ébresztgetésével lökdös mindenkit a tragikus vég felé, amit egyébként a szereplők maguk is minden módon elősegítenek. Karddal bélelt csapdát állít egy leleményes férfiú, többször elcserélt méregpohárral gyilkol a női főszereplő.

Mindez a nyíregyházi színház stúdiótermében, a Krúdy Kamarában történik, ahová Vereckei Rita tartalmasan stilizált teret talált ki, amelynek lényege középen egy árok, fölötte mozgó deszkalappal, amelyet olykor el kell tolni az útból, máskor mozgásával fenyegeti a közelébe kerülőt. Mellette keskeny sávok maradnak, ezek állandó bizonytalanságot, veszélyeztetettséget éreztetnek, a mélységet folyton kerülgetni kell, a peremén közlekedve pedig semmi sem érhető el egyenes, rövid úton.

A főszerepet István István játssza, akire ilyen fontos, ilyen súlyos feladatban nem emlékszem. Alkata pontosan megfelel az aggodalmaskodó kisembernek, kopaszodó, kövérkés, az öltöny feszül rajta. Későbbi önelégültsége éppoly kicsinyes, mint kezdeti panaszkodása nyomorult sorsára. Nyilván maga sem érti, mivel hódította meg a jobb léthez szokott velencei lányt. Ezt egyébként a szerzőn kívül talán csak a szerepet játszó László Lili színésznövendék tudja, akinek zárt, feszes arcából sugárzik a törtető akarat, az elszántság, a hatalomvágy.

Bizonyára eleve a kaland reménye, az ismeretlen vonzása ragadta ki a szülői ház biztonságából, és a legkevésbé sem a szerelem.

Ő azt nagyon pontosan tudja, hogy ez a csinos fiatal nő miért csalja meg, és végül hagyja el férjét a hercegért, aki nemcsak hatalmasabb és gazdagabb, de férfiasabb is, és ezt Gulácsi Tamás a hatalomtudat fölényes eleganciájával tudatosítja környezetében és a nézőkben. A fiatalasszony tudva vagy tudat alatt eleve ugródeszkának használta föl a jelentéktelen férfit, a szabadulás, az önállósodás eszközének. Pregitzer Fruzsina kitűnő mint előbb aggódó, majd megvesztegetett anya. Az irigységből intrikáló özvegyet Széles Zita precíz áltárgyilagossággal adja, ahogyan az egyébként a narrátorfeladathoz is illik, aki kívülállónak tetteti magát, mintha semmi köze sem lenne a végül bekövetkező katasztrófához."

Az előadás 2018. április 13-án bérletszünetben is megtekinthető!



$show=search





















ELŐADÁSAINK$type=slider$meta=0$label=0$rm=0$sn=0$count=999$show=home

$show=label





















Nyíregyháza$show=home

További híreink$type=three$cate=0$author=0$comment=0$count=99$rm=0$snippet=0$meta=0$show=home

Név

1981/1982-es évad,8,2014/2015-ös évad,15,2015/2016-os évad,12,2016/2017-es évad,12,2017/2018-as évad,11,2018,1,2018-19,1,2018-19- es évad,1,2018-19-es évad,1,2018/2019-es évad,15,a balek,18,a dzsungel könyve,4,a hülyéje,1,a kék bolygó,1,a kék pék,2,a kis hableány,1,a kisfiú meg az oroszlánok,1,a manó,1,a név carmen,11,A név: Carmen,2,a repülő egér,3,a rózsák háborúja,13,aase-díj,1,ájlávju,1,arany-metszés,5,aranyceruza,1,aranykalapács-díj,1,asszony asszonynak farkasa,17,az egérlyukból,3,bajor lili,1,baksa imre,1,bal józsef,4,balfácánt vacsorára!,2,bárány frigyes,8,bemutató,1,bencs villa,9,bende kinga,2,bérletek,1,bérletszünetek,1,bob herceg,1,bozóky istván,3,carmen,1,castel felice,1,casting,1,chicago,20,czvikker lilla,4,csiki zsolt,1,csikos sándor,1,csorba ilona,4,dengyel iván,1,dézsi darinka,13,díj,1,diótörő herceg,2,dobó kata,1,don carlos,18,dumaszínház,1,előadásaink,24,előadások,1,emilia galotti,1,éry-kovács zsanna,2,évadterv,2,eztrád,2,farsangi flamenco fiesta,1,fehér andrás,1,fehér balázs benő,7,fekete réka thália,2,fellinger domonkos,9,fesztival,1,forgách andrás,1,forgács péter,1,főfőnök,1,fridrik noémi,2,függöny fel,1,gáspár tibor,1,gazsó györgy,1,gerbár tibor,2,göttinger pál,13,gulácsi tamás,25,gulyás anna,3,gyerekeknek,4,gyilkosság meghirdetve,4,gyuris tibor,4,háda jános,1,halasi dániel,3,halpern és johnson,1,hamupipőke,1,hanganyag-archívum,1,hargitai iván,1,harlekin bábszínház,1,harsányi sulyom lászló,4,hello dolly,1,hetey lászló,1,hirek,1,hírek,64,hírlevél,1,holl istván,3,horváth illés,6,horváth julianna,2,horváth lászló attila,18,horváth margit,10,horváth réka,8,horváth sebestyén sándor,9,horváth viktor,7,illatszertár,19,illyés ákos,14,információ,8,interjú,74,istván istván,8,ivo krobot,1,jancsó miklós,1,játék,2,Jean Cocteau,1,jegyek,3,jenei judit,11,jordán tamás,1,józsa imre,1,jövőre veled ugyanitt,2,kalucsni,1,kamara,5,kameniczky lászló,5,karádi zsolt,2,kardos tünde,3,kaszás gergő,1,katona gábor,2,katona lászló,1,képek,6,képzelt riport egy amerikai popfesztiválról,2,kerekes éva,1,kerekes lászló,1,keresztes attila,8,kiállítás,1,kiemelt,4,kirják róbert,11,kiss diána magdolna,1,koblicska kálmán,1,kocsis antal,1,kocsis gyöngyvér,1,koltai m gábor,5,kónya merlin renáta,7,koroknai sándor,1,kosik anita,24,kovács géza,1,kovács patrícia,2,kováts vera;,2,közérdekű,1,krámer györgy,2,kritika,7,Krúdy Kamara,3,kuthy patrícia,16,kutyaharapás,2,ladányi andrea,2,lakatos máté,7,lászló lili,6,leenane szépe,7,lendvai zoltán,1,léner péter,1,letölthető havi műsorok,1,macbeth,6,martinkovics máté,8,maszmók afrikában,7,máthé eta,3,mensáros lászló,1,mese,1,meseautó,15,mikuláshajó,1,mirr-murr kalandjai,2,mohácsi jános,6,Móricz Zsigmond Színház,2,móricz-gyűrű,1,mucsi zoltán,5,munkácsi anita,8,munkatársak,2,műsorváltozás,1,művészstúdió,1,nagyidai gergő,14,nagypál gábor,1,nagyszínpad,4,nézőművészeti kft,2,nívódíjak,12,novák eszter,1,nyolc nő,1,nyomtató enikő,7,olajos gábor,1,olt tamás,4,olvasópróba,7,orlai produkció,3,oscar,1,örökös tagok,21,pankotay istván,1,petneházy attila,1,poszt,8,prah,1,pregitzer fruzsina,22,premier,1,prométheuszról,1,puskás tivadar,14,rák zoltán,23,rendezők,13,rettenetes szülők,9,rólunk,6,rusznák adrienn,1,sajtótájékoztató,3,sárkányölő krisztián,1,scherer péter,2,schlanger andrás,2,schmidt sára,5,sediánszky nóra,17,sherlock holmes,6,sikerek díjak,1,silló sándor,1,simon kornél,1,simor ottó,1,sipos balázs,1,sirály,1,sirkó eszter,7,spartacus,1,szabadtéri színpad,1,szabó k istván,2,szabó kimmel tamás,1,szabó márta,14,szabó máté,5,szabó tünde,3,szakály viktória,1,szegezdi róbert,6,székhelyi józsef,2,széles zita,16,szente vajk,9,szigeti andrás,4,szikszai rémusz,2,színészek,48,színház,1,színházak éjszakája,4,színházi versenyprogram,1,színházunk története,1,színpadi munkatársak,1,szokolai brigitta,1,szőcs artur,5,szvrcsek anita,3,Tamás Attila,1,támogatói információ,1,táncfarsang,19,társulat,30,tasnádi csaba,7,taurin trauma,2,telefondoktor,2,Thália Színház,2,tóth károly,4,tóth szilvia lilla,2,tóth zolka,11,trokán anna,1,trokán péter,1,tucker andrás,1,túri lajos,4,tündér lala,1,új honlap,1,ullmann mónika,1,urmai gábor,11,ügyviteli munkatársak,1,vámosi máté,1,varga balázs,6,varga norbert,6,varosmajor,1,vaszkó bence,5,végh zsolt,5,venczli zóra,1,vendégművészek,19,verebes istván,2,vezetőség,1,vicei zsolt,3,vidám bérlet,1,Vidéki Színházak Fesztiválja,2,videó,27,videóajánló,4,vidor,11,világszép nádszálkisasszony,2,virtuális séta,1,vőlegény,2,vuk,1,zsigmond emőke,5,zsótér sándor,1,
ltr
item
Móricz Zsigmond Színház: Asszony asszonynak farkasa: Zappe László kritikája
Asszony asszonynak farkasa: Zappe László kritikája
https://1.bp.blogspot.com/-k-E8gGVRCf0/WqutLc4mfoI/AAAAAAAAPxY/9WfOHjPGhDka1LW6nWKfl20EUCzzj53BwCLcBGAs/s320/26230213_1458617880927289_4986620442603729181_n.jpg
https://1.bp.blogspot.com/-k-E8gGVRCf0/WqutLc4mfoI/AAAAAAAAPxY/9WfOHjPGhDka1LW6nWKfl20EUCzzj53BwCLcBGAs/s72-c/26230213_1458617880927289_4986620442603729181_n.jpg
Móricz Zsigmond Színház
http://www.moriczszinhaz.hu/2018/03/asszony-asszonynak-farkasa-zappe-laszlo.html
http://www.moriczszinhaz.hu/
http://www.moriczszinhaz.hu/
http://www.moriczszinhaz.hu/2018/03/asszony-asszonynak-farkasa-zappe-laszlo.html
true
6325755384628304489
UTF-8
Összes cikk betöltve. Nem találtunk ilyen cikket. TOVÁBB Tovább... Válasz Válasz visszavonása Törlés By Címlap OLDALAK CIKKEK Összes HASONLÓ CIKKEK Címke Archívum KERESÉS Összes cikk Nem találtunk ilyen cikket. Címlapra vasárnap hétfő kedd szerda csütörtök péntek szombat vas h k sze cs p szo január február márciu április május június július augusztus szeptember október november december jan feb márc ápr május jún júl aug szept okt nov dec épp az imént 1 perce $$1$$ minutes ago egy órája $$1$$ hours ago tegnap $$1$$ days ago $$1$$ weeks ago öt hétnél régebben követők követés EZ PRÉMIUM TARTALOM Megosztás mindet másol mindet kijelöl mindet kimásoltuk Can not copy the codes / texts, please press [CTRL]+[C] (or CMD+C with Mac) to copy